Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-31
206 Az országgyűlés felsőházának 31. ütése 1928. évi március hó 23-án, pénteken. Ezt voltam bátor megjegyezni, és a már ki-, fejtett okoknál fogva a á. szakaszt nem fogadom el. Elnök: Következik Szigeti János őméltósága. Szigeti János: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Mindenekelőtt sietek kijelenteni, hogy a törvényjavaslat 4. §-át a magam részéről elfogadom és csupán egynéhány megjegyzést kívánok ehhez fűzni. A törvényjavaslat 4. §-ának 6. pontja szerint az átértékelésből ki van zárva a biztositási szerződésen alapuló vagy on "vesületi tagságon alapuló, hasonló természetű pénztartozás, kivéve, ha a törvény eltérően rendelkezik. Azt hiszem, hogy ami az egyesületi tagságot illeti, ez, talán a hátralékos tagsági díjakra vonatkozik. Természetesnek találom, hogy ebben a tekintetben valorizálás nem következik be; hiszen az egyesülési díjakat valorizálatlanul sem szívesen fizetik — pláne, ha ezeket valorizálnák. (Ugy van!) Ezt az alkalmat azonban, hogy itt a törvényjavaslatban egymás mellé kerül a biztositási szerződés és az egyesület, felhasználom arra, hogy felhívjam a mélyen t. Felsőház figyelmét arra, hogy vannak egyes egyesületek az országban, mégpedig nem kis számban, — egy biztositási szaklap szerint több százezerre rugó számmal, — amely egyesületek nem társadalmi, kulturális, vagy jótékonysági ügyekkel foglalkoznak, hanem önsegélyző egyletek, temetke 7 zési egyletek, koszorú-egyletek stb. címen alapjában véve biztositási ügyletekkel. Mert amikor ezek az egyesületek a tagsági díj alapján vagy magának a tagnak, vagy hozzátartozóinak úgynevezett temetkezési segélyeket biztosítanak, ezek alapjában véve nem egyebek, mint biztositási szerződések, biztositási ügyletek. Ezek az egyesületek jogi természetüknél fogva az egyesületi jog szabályai alá tartoznak, ellenőrzés szempontjából pedig a közigazgatási hatóságoknak és felsőbb fokon a belügyminister urnák hatáskörébe. Tudjuk azonban, hogy ez az ellenőrzés nem terjed ki annyira részletesen ezeknek az egyesületeknek gazdasági fundáltságára, hanem inkább közigazgatási természetű: arra vonatkozik, vájjon az egyesület betartja-e alapszabályait, igen vagy nem? Ezek az egyesületek, amelyek ilyen biztosításokkal foglalkoznak, mentesek egyrészt attól, hogy megfelelő díjtartalékot gyűjtsenek és ennek következtében a tagok igényeit f a jövőre nézve biztosítsák, másrészt nem állanak az állami felügyeleti hatóság ellenőrzése alatt. Ezzel szemben, példának okáért, vannak szövetkezetek, altruista szövetkezetek, amelyek ugyanilyien alapon, ugyanilyen ügyletekkel foglalkoznak, s ezek, minthogy kereskedelmi társaságok, a kereskedelmi jog hatálya alá tartoznak. Ezek ennek következtében kénytelenek a cégbíróságnak tagjaikat negyedévenkint bejelenteni, kénytelenek zárószámadásaikat bemutatni, kénytelenek az alapszabályok módosítását bemutatni, díjtartalék gyűjtésére vannak kötelezve, az állami felügyelő hatóság felügyelete alá tartoznak, hozzájárulnak ennek a hatóságnak fentartásához, szóval minden tekintetben ellenőrzés alatt állanak, míg amazok minden különösebb ellenőrzés nélkül teljesitik a maguk funkcióját. r Ha lenne szabad egy példával illusztrálnom a helyzetet, azt mondanám, hogy ezek az egyesületek ugy viszonylanak ezekhez a biztosító magánvállalatokhoz, tehát szövetkezetekhez, mint a vadevezősök a fegyelmezett regattistákhoz. Ezen a téren, azt hiszem, mindenképen rendet kell teremteni. Én szintén nem vagyok barátja az állami ingerencia további kiterjesztésének, és szintén nem szeretném azt, ha az államnak, a kormánynak keze még meghoszszabodnék, hiszen úgyis már elég mélyen benne van a zsebünkben, és én sem tartom azt, hogy az állampolgár kétlábú toillatlan állat, amelynek rendeltetése az, hogy a bölcsőtől a sírig adminisztráltassék; de amikor arról van szó, hogy az állampolgárok anyagi érdekei megvédessenek, akkor az államnak, illetőleg a kormánynak,, segito módon bele kell nyúlnia az ügyekbe. Itt két nagy érdekről van szó. Elsősorban maguknak a biztosítottaknak ügyéről, másrészről pedig az igen fontos nemzetgazdasági szempontról: a mai időben különösen rendkívüli jelentőségű biztositási ügyről. Ezek az egyesületek egy szinte odavetően megállapított tagsági díjat szednek. AE első időben tódulnak a tagok. Az első időben természetesen a kötelezettségeket mind lehet teljesíteni, később azonban, amikor a kötelezettségek mindinkább nőnek, természetesen vagy kitűnik' az, hogy elégtelen az a tagsági díj, és akkor utólagos felemelésnek van helye, vagy pedig egyáltalában válságos helyzetbe kerül az illető egyesület és akkor azok a tagok, akik már éveken keresztül befizették a tagsági díjakat, egyszerűen elvesztik ezeket a tagsági díjakat. Egy ilyen pórul járt ember természetesen képtelen alany lesz egy jövő biztosítás szempontjából, mert abszolúte nem lesz kapható arra, hogy az ő életét, vagy hozzátartozóinak életét biztosítsa, ami pedig rendkívüli fontosságú ma, mert hiszen a biztositási ügy ma azzal, hogy valorizáció nincs, illetőleg sovány és jövőbeli valorizáció van csupán kilátásban, eléggé diszkreditálva van. Ennek következtében nagyon fontos, hogy a nagyközönség körében a biztosítás iránti bizalmat ne rendítsük meg, hanem ellenkezőleg fokozzuk, mert hiszen Magyarország, sajnos, nem áll valami különösen elsőrangú helyen annak az arányszámnak tekintetében, amely a lakosságnak a jövőről való gondoskodását mutatja. Törvényes rendelkezések is vannak arra nézve, hogy ezek az anomáliák megszüntettessenek, mert törvény van arra nézve, hogy biztositási ügyletekkel csak kereskedelmi társaságok, nevezetesen részvénytársaságok vagy szövetkezetek foglalkozhassanak. Azonkívül itt van az 1923-ban 196. szám alatt kelt ministerelnöki rendelet, amely szerint az ilyen biztositási ügyletekkel foglalkozó társaságok az állami felsőbbség, a felügyelő hatósághatáskörébe tartoznak. Én ugy tudom, hogy ez a hatóság foglalkozik is ezzel a kérdéssel, azonban annyira túl van terhelve, hogy nem képes ennek a feladatnak megfelelni. Ha ebből a törvényjavaslatból törvény lesz, akkor ennek a hivatalnak munkája meg fog tizszerezodni, sőt százszorozodni és ennek következtében még kevesebb kilátás van arra, hogy az emiitett feladatot az ő rendes, normális munkakörében teljesíthesse. Én tudom, hogy ennek a hivatalnak vezetője egy rendkívül tehetséges és szorgalmas férfiú és bízom a mélyen t. pénzügyminister ur gondoskodásában, hogy ennek a hivatalnak meg fogja adni a lehetőséget a személyzet szempontjaiból, hogy ezt a feladatát is megfelelően teljesíthesse. Erre vonatkozik az a határozati javaslat, amelyet vagyok bátor előterjeszteni (olvassa): »Az Országgyűlés Felsőháza felhívja a t.