Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-29

168 Az országgyűlés felsőházának 29, ülése 1928, évi március hó 21-én, szerdán. tehát védelmi rendelkezés volt, nálunk pedig az egész magyar földmivcs osztályra nézve büntető expedíció volna ez akkor, amikor a magyar földmivelés régen volt olyan nehéz heiyzetbeti, mint ma van (Úgy van! Ugy van!}, akkor, amikor a magyar földmivelés ma ismét ott van az eladósodás tekintetében, ahol a háború előtt állott, azzal a külömbséggel, hogy ugyanabban a bajban van, mint a német mezőgazdaság, hogy olyan súlyos kamatterhet kénytelen viselni, amely mellett a mezőgazdaság üzése csak veszteséggel járhat. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Ilyen körülmények közölt pedig, amikor ilyen gazdasági viszonyok állanak fenn, ilyen követelést támasztani nem lehet. Minthogy a javaslat ettől is megóvja az ország gazdasági életét és egyébként megfelel azoknak az elveknek, amelyeket kifejteni bátor voltam, a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk éljenzés és laps. Szónokol számosan üdvözlik.) Elnök : A következő szónok Pap József őméltósága. Pap József : Nagyméltóságú Elnök Ur ! Mélyen t. Felsőház ! Én a törvényjavaslatnak csak két kérdésével kivánok foglalkozni. Azokkal az intézkedéseivel, amelyek a hadikölcsönök valorizálásával, illetőleg nem valorizálásával foglalkoznak, és azzal a kérdéssel, amely kapcsolatos a záloglevelek nem valorizálásának kérdésével. Mindenekelőtt rá kell mutatnom arra, hogy jogi szempontból egyáltalában nem tudom indokolni a törvényjavaslatnak ide vonatkozó rendelkezéseit. Mi külömbség van jogi szempontból a között, vájjon egy magánember tartozik, és a között, hogy az állam tartozik-e ? Az állam ép olyan gazdasági alany, mint a magánember. Ha a magánemberek tartozására vonatkozólag valorizácionális kötelezettségek állapittatnak meg, akkor nem indokolható az, hogy az állam önmagát e kötelezettség alól elvonja. E kérdés helyes megoldása szempontjából tisztában kell lennünk elsősorban azzal az alapvető kérdéssel, hogy a korona korona elmélete helyese? Nehéz a helyzetem, amidőn az előttem felszólalt báró Szterényi József mélyen t. felsőházi tag ur és a tegnap felszólalt és olya.i nagy sikert aratott Teleszky felsőházi tag ur őexellen ciája azt az álláspontot foglalták el, hogy maradni kell annál az álláspontnál, hogy a korona korona. Ha a magyar törvénytárt vizsgálat tárgyává teszem, látom, hogy ennek a legális felfogásnak van alapja és gyökere a magyar Corpus Jurisban, Hiszen itt van az 1921. évi XIV. törvény. Amikor a magyar állam kezdte kibocsátani az államjegyeket, kötelezően kimondotta, hogy a koronákat, az államjegyeket teljes névértékükben kell elfogadniuk ugy az egyeseknek, mint pedig az állami pénztáraknak. Amikor meghozták a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1924. évi V. törvényt, az ezen törvénynek kiegészítő részét képező alapszabályokban szintén ki lett mondva parancsolólag és kötelezően, hogy a korona : korona; és amikor áttértünk a koronarendszerről a pengőszámitásra, az 1925 : XXXV. te. szintén megállapította azt, hogy 1927. január 1-től kezdve mindenki köteles a pengőt elfogadni, még pedig oly értékarány szerinti átszámítással, amint ezt a törvény 14. § megállapítja, t. i. 12 500 korona tesz ki eg^y pengőt. A pengőérték behozataláról szóló törvény 26. §-a világosan utal arra, hogy ezek az intézkedések nem érintik azokat a kötelezettségeket, amelyeket a trianoni szerződésben vállaltunk bizonyos tartozások összegére és mérvére vonatkozólag, és nem érinti azokat a jogszabályokat, amelyek a felértékelésre vonatkozólag érvényben vannak. E törvények nézetem szerint úgynevezett leges imperfekták, ezeket nem lehet \égrehajtani és nem is hajtották végre azokat, mert az igazságnak ereje sokkal hatalmasabb volt, sokkal impetuozusabban lépett fel e téren, mint ezen törvények ércszava. Az élet teljesen felborította az u. n. legalitási elvet. Hiszen bíróságaink és ezek élén a nagyméltóságú m. kir. Kúria 1920-tói kezdve valorizáltak, valorizáltak mindenféle követelést, valorizálták a kötelmi követeléseket, dologi követeléseket, családjogiakat, Örökjogi követeléseket stb., szóval a követelések egész sorozatánál érvényesült a valorizálás. Égy alaptörvény, az 1869 : IV. te. világosan azt rendeli, hogy a mi bíróságainknak a törvények alapján kell Ítéleteket hozniok. Bíráink mégis a legalitási elvet magábazáró fent idézett törvényekkel szemben valorizáltak. Ez első tekintetre ugy tűnik fel, mintha a magyar bíróságok contra jus, in thesi clarum jártak volna el. De ez csak optikai csalódás, mert a magyar bíróságok a törvényt alkalmazták, igaz nem betű szerint, hanem alkalmazták a törvényt valóságos szelleme szerint. Arra az álláspontra helyezkedett a m. kir. Kúria, hogy az adós csak akkor teljesiti igazán és valóban kötelezettségét, hogy ha de facto annyit fizet, mint amennyit de facto annak idején kapott. Aki aranyat kapott, arany értéket vett fel, az nem tesz eleget fizetési kötelezettségének azáltal, hogy rossz papirkoronával fizet. A nagyméltóságú m. kir. Kúria egj

r határozatában nagyszerűen fejtette ki, hogy tulajdonképen mi is a valorizáció célja, mi a valorizáció alapja és mi az oka annak, hogy valorizálni kell. Azt mondja az 5637/925 számú határozatában, hogy a valorizációnak nincs más alapja, mint a pénz leromlása, nincs más célja, mint a megfelelő érték kiegyenlítése, mert akkor, amikor a felperes valorizálva követeli a néki járó összeget, csak azt követeli, ami neki jár, és nem követel többet. A valorizációra nézve nem előfeltétel az adós késedelme, nem előfeltétel az adós vétkessége. E kérdések lehetnek befolyással, de csak a valorizáció mérvére, ! vonatkozólag. A m. kir. Kúria a valorizálási praxisban döntvényeket is hozott. Meghozta a 86. számú döntvényt 1923. júniusban, amikor is kimondotta azt, hogy a balesetbiztosítási ügyekből kifolyólag nincs valorizációnak helye. De ezt az álláspontját nem tarthatta fenn országunk legmagasabb bírósága sokáig, mert az az igazság, amely követeli a valorizációt, kényszeritette a Kúriát is, hogy két évre rá megváltoztassa a döntvényt, és uj döntvényt hozzon. Meghozta tehát a 87. számú döntvényt, amelyben ki lett mondva, hogy a balesetbiztosításból folyó igények szintén valorizálhatok, épugy, mint más készpénztartozások, a gazdasági viszonyokban beállott körülmények alapján. Ily körülmények közt és ily előzmények után nyújtotta be a m. kir. kormány a 980. számú törvényjavaslatot egyes magánjogi tartozások átértékeléséről, vagyis a mai törvényjavaslatnak elődjét. Mi volt e törvényjavaslatnak célja'? Az volt, nézetem szerint, hogy állítsa meg a Kúriát a valorizálás utján, akadályozza meg azt, hogy egyes követelések valorizálhassanak és azért van a mostani törvényjavaslatba felvéve az, hogy a hadikölcsönök nem valorizálhatok és a záloglevelek szintén nem valorizálhatok. Jobb lenne a törvényjavaslatot nem valorizációs javaslatnak elnevezni, hanem antivalorizációs javaslatnak, mert ujat a valorizációra vonatkozólag nem találunk benne. A törvényjavaslat a valorizáció mértékének megállapítását ezentúl is a bíróságokra bízza és nincs egj'etlen egy jogcím, egyetlen egy követelési tétel, metyet mint ujat nozna fel a törvényjavaslat szemben az eddigi