Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-29
166 Az országgyűlés felsőházának 29. ülése 1928. évi március hó 21-én, szerdán. gazdasági helyzetre kedvező eredménye lenni. Ez a helyzet Németország valorizálásánál is. Legyen szabad itt rátérnem arra az egyetlen más kérdésre, amelyet a feltett négy kérdésemen kivül röviden tárgyalni akarok, a korona-korona kérdésére. Ama tárgyalások szempontjából, amelyeket az ország érdekében a külföldön folytatnom kellett, őszinte hálával és elismeréssel nyugtázom Teleszky János őexcellenciája tegnapi szavait erre a kérdésre vonatkozólag, aki nagy tekintélyével segitségűnkre jött ebben a kérdésben és leszegezte a muga álláspontját is, szemben azzal a könnyen odadobott és könnyen szélnek bocsátott állítással, hogy ki fog majd ilyen anakronizmussal foglalkozni, hogy a régi korona csak papirkorona. Ez az alapkérdés mindazokban a vonatkozásokban, amelyekben a külfölddel szemben állunk a békeszerződés rendelkezéseitől, az ott szabályzott kérdésektől eltekintve. Ez az alaptétel, amelytől a magyar állam és a magyar törvényhozás el nem térhet, mert ha ettől eltér, ugy a magyar államháztartás egyensúlya megrendülne. Ebben a mi erősségünk egyrészt maga a békeszerződés is. amely bizonyára nem volt irányunkban valami jóakaró és kedvező. A békeszerződés mindazt a fizetést, amelyet idegen értékekben vagy aranyban fizettetni akart, expressis verbis megállapította. Ebben erősségünk a jóvátételi bizottság, amelynek valami különös jóakaratáról Magyarországgal szemben talán ismét nem nyilatkozhatnám. amely azonban ismételt deciziókban leszögezte azt az álláspontot, hogy a papirkorona csak papirkorona, sőt tovább ment, és ez döntő jelentőségű a mi álláspontunk tekintetében : minthogy a békeszerződés az ezüstforint kérdését ugyanabból az álláspontból kiindulva, amelyet Teleszky t. barátom tegnap kifejtett, nem szabályozta, holott minden kérdést, amelyet szabályozni akart, rendezett, kimondta, hogy az ezüstforint sem egyéb, mint aequale két papirkorona. Vagyis ha mi eltérnénk ettől az álláspontunktól, akkor tulajdonképen önként akarnánk több kötelezettséget vállalni, mint amennyire a békeszerződés kötelez. Már pedig nem hiszem, hogy legyen Magyarországon ember, aki többet akarna teljesiteni, mint amire Trianon bennünket kötelez. Minden rendelkezésünkre álló erővel és eszközzel tiltakoznunk kell tehát az ellen a felfogás ellen, hogy mi többet teljesítsünk és azt, ami régi koronában fizetendő, ne régi koronával akarjuk fizetni. Ez nemcsak azt nem jelenti, amit a Képviselőházban több szónok hangoztatott, sajnos, hogy a magyar állam nem akarja a maga kötelezettségeit teljesiteni, hanem ez épen azt jelenti, hogy a magyar állam következetesen ragaszkodik egy ráoktrojált béke minden konzekvenciájának viseléséhez, de nem hajlandó egy jottával sem továbbmenni annál, amit ez a békeszerződés ráró. (Ugy van ! jobb felől.) Magyarország a maga fizetési kötelezettségeit nehezen bár, — hiszen érezzük, nyögünk alattuk, — az egész vonalon teljesiti. Ebben a tekintetben szemrehányás a magyar kormányt tudtommal eddig még nem érte illetékes helyről. Es hogy mit mernek követelni, mit mernek imputálni ennek az agyonsanyargatott, tönkretett országnak, legyen szabad emlékeztetnem a mélyen t. Felsőházat a legutóbbi népszövetségi tárgyalások alkalmával Genfben történt leleplezésre, — a mi szempontunkból leleplezés volt — amikor a román külügyminister ur a magyar optáns : ügyben a maga megszégyenítő ajánlatának alátámasztására fennen hirdette, hogy Magyarország moratóriumot kapott a jóvátételi bizottságtól jóvátételi kötelezettségei teljesítésére, és közölte ott, amit eddig nem tudtunk. — legalább is én nem tudtam, — hogy létezik egy 1922. februárjából származó szerződés a szövetséges és társult hatalmak egy része között, amelyben azok egymás közt azt a kötelezettséget vállallak, hogy Ausztria és Magyarország a biens cedés-n, vagyis azon az államvagyonértéken kivül, amely a tőlünk elvett területeken van, legkevesebb hat milliárd aranymárka jóvátételt lesz köteles fizetni. Itt ennél a pontnál áttérhetek, mélyen t. Felsőház, harmadik kérdésemre, hogy időszerü-e mindezeknél, fogva ennek a kérdésnek napirenden tartása? Én a Titulescu román külügyminister ur által emiitett hat milliárd kérdésétől, illetőleg annak reánk vonatkozó részétől nem ijedek meg. Vitatom egyáltalában, hogy a békeszerződés rendelkezéseinél fogva van-e ilyen jog, és én örülök ennek a leleplezésnek, hogy statuáltak egy szuverén, független jóvátételi bizottságot, amely meg fogja állapítani a legyőzött államok akkori teherviselőképességéhez mérten a jóvátételt, de ugyanakkor, amikor annak szuverenitását körülbástyázták a békeszerződésben, szerződést kötöttek, hogy az utasításra fog majd dolgozni, azon államok utasítására, emelyek azt a bizonyos hatmilliárdos megállapodást önmaguknak kikötötték. Vitatom azt a jogot, hogy húsz évig jóvátételről Magyarországgal szemben egyáltalában szólni lehessen, amidőn köte lezettséget vállaltak velünk szemben, hogy húsz évig nem terhelnek meg semmi egyéb követeléssel. Sőt egy izben már volt alkalmam itt a Felsőházban említeni : óriási érdeme a ministerelnök urnák az, hogy a szanálás alkalmával ki tudta vivni azt, hogy minden, bármi cimen előálló békeszerződési teher ezen húsz évi annuitás alá esik. Mindazonáltal azon jóindulatnál fogva, amellyel a jóvátételi bizottságban találkozunk, nem tartom időszerűnek a jóvátétel ezen állapotában ezeket a kérdéseket napirenden tartani. Legvitálisabb érdeke az országnak az, hogy ezekben a kérdésekben nyugvópontra jussunk s én épen ezért nagyon helyeslem Teleszky t. barátomnak azt a tegnap felvetett gondolatát, — erre mód is van — hogy függetlenül minden külföldi kötelezettségünktől, ha ezeket a kérdéseket elintéztük, a belső kártalanítások kapcsán mód lesz ezen kérdések rendezésére. Ez azonban ma még nem időszerű, ma még nem aktuális. A pillanat nehézségén átsegít a karitativ segélyezés; a leginkább szükségben lévők helyzetén ez annyira-amennyire mégis javit. Teleszky t. barátom tegnapi beszédében egy kérdést dobott be a vitába, és minthogy ennél a kérdésnél magam közvetlenül is érdekelt vagyok — nem az ö intenciója értelmében, hanem azon megbízás értelmében, amelyet a kormánytól e részben vállaltam — legyen szabad erre a kérdésre felelnem. Az ő kérdése arra vonatkozott, nem töiténtek-e ezen a téren mulasztások, amelyek miatt odázódik el a hadikölcsönkérdés rendezése is automatikusan. Hát mélyen t. Felsőház, köteles őszinteséggel és nyíltsággal be kell vallanom, hogy ezen a téren igenis történtek súlyos mulasztások, ezen a téren igenis lörténtek hibák, amelyeknek sem nem lett volna szabad, sem nem kellett volna megtörténniük, ha az előző kormányok ugyanazzal a gonddal kezelték volna ezeket a kérdéseket, mint a ministerelnök ur és a pénzügyminister ur; ha az előző kormányok ugyanazt a figyelmet szentelték volna ezeknek a kérdéseknek, mint néhány év óta a ministerelnök ur és a pénzügyminister ur, akik ezt az egész anyagot kiragadták és ennek a kérdésnek intézését, kezelését a legsürgősebb állami feladatok közé sorozták. Az elkövetett mulasztásokat jóvátenni nem lehet, de az elkövetett hibákat tetézni, az még nagyobb bún lenne. Tetéznők pedig azzal, ha addig, amig az elkövetett mulasztásokat a kérdések lebonyolításánál nem elimináljuk, ezekkel a kérdésekkel oly irányban foglalkoznánk, mint ahogy a közvélemény nálunk ezekkel ezidőszerint foglalkozik.
