Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-28

Áz országgyűlés felsőházának 28. ülése 1928. évi március hó 20-án, kedden. 159 iskolát, vagy egy milliót gazdasági célokra forditsunk-e inkább, mint szociális célokra, akkor van-e helye a választásnak, akkor a kormány feladata, hogy döntsön. Ez azonban nem olyan kérdés, ahol a választásnak helye van. Itt azt kell mondanom, hogy addig, amíg olyan keretek közt mozgott a budget, mint 1924—25-ben, meg lehetett érteni azt, hogy erre a célra nem telik. Ma azonban ezt megérteni nem lehet. Hiszen a többletnek — ha méltóztatnak megnézni — egy aránylag kis százaléka az, amelyről itt szó van. Tudom, hogy a t. pénzügyminister ur nagyon nehéz helyzetbe került volna a t. ministertársaival szemben, akik ezáltal a nagyon dicséretre méltó alkotási vágyukban lettek volna némileg megszorítva. De mit jelentett volna ez? Azt jelentette volna, hogy azon néhány percent erejéig kevésbbé lettünk volna túlkormányozva, mint amennyire túl vagyunk kormányozva. (Derültség a baloldalon.) Azt hiszem, ha meg méltóztatik hallgatni az országot, az ors/ág egy sokkal nagyobb percentü túlkormányzás-csökkenést is nagyon szivesen vett volna. (Ugy van! a baloldalon.) A másik érvcsoportja a t. minister uinak a kérdés lavinaszerüsége. Be kell ismernem, hogy ez sokkal komolyabb érv. Be kell ismernem, hogy ez olyan érvcsoport, amellyel nem tudok olyan könnyen végezni, mint az előbbivel. Itt mindenekelőtt rá kell mutatnom arra, hogy minket, a valorizáció híveit is terhel e tekintetben bizonyos felelősség. T. i nem tudunk egy platformra kerülni, mindenki másnak a valorizálását kívánja. Ez természetesen a tagadó álláspont elfoglalását nagyon megkönnyíti, megkönnyíti, mert nagyon könnyen rámu áthat arra, hogy hiszen kérem, itt latszik, hogy most, ha én teljesítem azt, amit X kivan, holnap jön Z és teljesítenem kell az ő kívánságát is. Itt tehát mindenesetre a mi részünkről is hiba van és ha jövőben eredményt akarunk elérni, akkor mindenesetre ennek a múltban elkövetett hibánknak konzekvenciáit le kell vonnunk és igyekeznünk kell egységes platformra jutni. Ez mindenesetre könynyebb lesz a jövőben, mert meglehetősen általánosan kialakult az a nézet, hogy az általam emiitett kategóriák részesitendők kártéritésben. De ez nem elég. Beismerem, hogy ebbe a lavinaszerüségi ideába bele lehetnek foglalva olyan kérdések — amelyekről beszélni nem akarok —, amely kérdéseknek el nem intézett volta mindenesetre ok és indok lehet arra, hogy azok az emberek, akik már nyolc éve várnak, még egy rövid ideig várjanak. Ennek azonban az a feltétele, hogy először meg legyünk győződve arról, hogy itt tényleg komoly okok vannak, amelyek folytán kénytelen a kormány egyelőre a negáció álláspontjára helyezkedni. De meg kell lenni annak a biztonságérzetnek is, hogy a kormány mindent elkövet ezeknek az okoknak elhárítására amiben az egész magyar társadalom támogatására számithat (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon) és ha ezek az okok el lesznek hárítva, akkor elesik az utolsó akadálya annak, hogy ez a kártérítés az emiitettem közben mielőbb bekövetkezzék. Annak vizsgálatába, hogy miért történt az, hogy már eddig is miért nem lettek ezek az okok elhárítva, belebocsátkozni nem akarok, de nem térhetek ki annak megállapítása elől, (Haltjuk! Halljuk! a baloldalon) hogy itt, különösen a múltban, bizonyos mulasztások történtek, (Egy hang a baloldalon : Nagyon is !) amelyek esetleg nagyon kellemetlen következményekkel járnak. Nagyon sajnálatos, hogy ezek a mulasztások éppen azt az értékes etemet sújtják, amelyről itt szó van, de éppen azért kell a kormánynak mindent elkövetnie, hogy ezek a kérdések mielőub véglegesen és az igazság követelménj^einek megfelelően megoldhatók legyenek, és akkor nézetem szerint azonnal hozzá kell látni a megfelelő méltányos elintézéshez Ne méltóztassanak azt hinni, hogy ha a kormány, helyesebhen az állam, ezáltal bizonyos olyan terhe net válhl magára, amelyek folytán gazdasági vagy szociális vagy kulturális feladatokat nem teljesíthet olyan nagymértékben, mint amilyen mérteknen különben teljesítene, ez olyan nagy baj lenne. Eltekintve attól, hogy ahol az igazságról van szó, ott nem lehet semmi egyéb szempontot felhozni, s ahol a nemzeti becsületről van szó, (Ugy van! a jobboldalon.) ott nem lehet semmiféle egyéb tetszetős jelszóval dolgozni, mondom, ettől eltekintve, én vitatom azt is, hogy ugy gazdasági, mint kulturális és szociális szempontból egy okosan végrehajtott kártérítése azoknak a köröknek, amelyeket megjelölök, sokkal helyesebb kormányzati politika, mint az, amelyet a t. kormány ma követ. Csauhogy megint itt van a baj ; a t. kormány általánosságban mindig csak az újra, csak az alkotásokra törekszik, és annak ellenére, hogy általános politikai szempontból konzervativebb, sőt reakciósabb kormányt már elképzelni sem lehet, amikor a nemzeti intézmények megóvásáról van szó, akkor ez a konzervativizmus teljesen elmúlik és a legradikálisabb kormányzat sem mehetne tovább abban a tekintetben, hogv mindig csak az ujat, mindig csak a saját alkotásait keresse és azt állítsa előtérbe A budgetnek nem egy tétele van, ahol számszerűen bizonyítható, hogy ez igy van. (Ugy van ! a jobboldalon.) De méltóztassék megengedni — s ezzel be is fejezem (Halljukl Halljuk!)— ami például a kulturális kérdést illeti, méltóztatnak tudni, hogy — csak a hét első hadikölcsöniegyzésről szóló adatok vannak a kezemben, mert a nyolcadik nem lett feldolgozva tíz év alatt — (Derültség), a hét első hadikölcsönjegyzésben az alapok, alapítványok, egyházi javadalmak és egyesületek 831 milliót jegyeztek. Ha most ezt a százalékot átvetitjük a ntsztrifikált százalékra, körülbelül 523 millió vagyon az, amely igy elkallódott a kulturális és szociális célok szolgálatából. Kulturális, 'gazdasági és szociális célokra is áldozni kell — mondja a kormány. Ez igaz, de én azt hiszem, sokkal helyesebb kormányzati politika volna ezeket a régi intézményeket abba a helyzetbe hozni, hogj' eredeti feladatuknak megfelelhessenek (Ügy van! a jobboldalon ), mint hogy folyton uj intézményeket teremtenek, amelyek vérszegénységben fognak elsorvadni. A másik a szociális szemnont. Hát képzelhető nagyobb szociális érdek, mint hogy azoknak a köröknek anyagi helyzete javittassék meg annyira, amennyire az állam helyzete megengedi, amely körökről itt szó van. Hiszen a magyar középosztály szine-javáról van iit szó, t. Felsőház, CLS itt megint vannak bizonyos tendenciák, hogy egy uj középosztályt akarnafc teremteni, mert az a régi már tönkrement. Én jobban bízom abban a régi középosztályban, amely megmutatta, hogy mit tud (Igaz! Ugy van! Élénk taps.), amely a hadikölcsönjegyzésekkel eleget lett az állam iránti kötelességének s elvárom az államtól, hogy velük szemben is tegyen eleget kötelességének. Végül itt van a közgazdasági cél. Hát méltóztassék megnézni csak a mi beruházási programmunkát. Ami engem a legnagyobb aggodalomra d tölt el, az az, hogy alig látok ebben a programúiban olyan beruházásokat, amelyek annak a drága külföldi pénznek a kamatát meghoznák. Már pedig minden egyéb beruházás, bárminő tetszetős is, tulajdonképen konzumptiv kiadás, mert hiszen magatói a kereskedelmi minister úrtól hallottuk, hogy a beruházás 30%-a külföldre megy, amely számot természetesen elfogadom, mert autentikus helyről jött. De ha mi ezt a pénzt azoknak a szegény hadikölcsönösöknek és biztosítottaknak adjuk, akkor az bent maradna az országban s ami U*