Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-27

138 Az országgyűlés felsőházának 27. ülése 1928. évi március hó 14-én, szerdán. A vallás- és közoktatásügyi minister ur őexcellenciáját illeti a szó. Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: Nagyméltóságú Elnök ur, mélyen tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Azok után, amiket közvetlenül a vita kezdetén az előadó ur őméltósága és csak az imént gróf Esterházy Pál őexcellenciája előadott, nekem voltaképpen kevés a mondanivalóm, hiszen nézetemet ebben az ügyben először a Képviselőház bizottságában, másodízben a Képviselőház plénumában, harmadizben pedig ennek a Háznak a bizottságában már kimerítően előadtam és jóformán felhoztam mindazt, amit javaslatomnak védelmére és amellett sorompóba állíthatók. Mégis ennek a magas Háznak a tekintélye és az itt felhozott indokok kötelességemmé teszik, hogy némely felszólalásra reflektáljak. Rövid idő alatt máris kifejlődött ennek a Háznak, hogy úgy mondjam, egy szép trladiciója: Mindig szordinót teszünk a hangszerre és még az erőteljes jobb- és baloldali állásfoglalásokat is bizonyos hangfogóval hozzuk csak kifejezésre. Bár a vita során erős jobb- és baloldali álláspontok kerültek egymással szembe, mégis az atmoszférának megfelelő hűvös hang uralkodott és bár ilyen mérsékelten nyertek az ellentétes szélsőséges felfogások kifejezést, mégis ezek az érvek győztek meg engem arról, hogy a kormány ezzel a politikai tartalmában redukált javaslattal helyes utakon jár. Mert ha a kormány a maga súlyát akár az egyik, akár a másik szélsőség mellett vetné latba, lényegesen kiélezné -' csak a hangulatot és lassítaná a konszolidációnak azt a proeestszusát, .amelyet valamennyien óhajtunk. Mert ha én a baloldali hangokra hallgatva, mondjuk, a mozgalom tetőfokán erélyesen léptem volna fel a fiatalsággal szemben és nem huny tam^ volna szemet bizonyos nagyon sajnálatos események előtt, akkor azt hiszem, hogy távolról sem értük volna el azt a célt. amelyet azok reméltek, akik ezt az eljárást javallottak. Abban a tekintetben ugyanis semmi kétség nincs, hogy a magyar főiskolai ifjúság túlny omó többségét nagy és mély érzések és szenvedélyek töltötték el. Ha én ezekkel szemben mindjárt kezdetben bizonyos fokig a megtorlás eszközéhez nyúltam volna, egészen bizonyos, hogy az egész főiskolai ifjúság, mint egy egységes blokk állott volna szemben és mártírt látott volna a megrendszabályozottakban. (Upy van! Upy van! a jobboldalon.) Az» intencióknak, az erkölcsi indítékoknak felülbírálója csak az örök bíró, de a politikai rendszabályoknak a próbaköve a siker. És minthogy ezzel a türelmes és szeretetteljes bánásmóddal elértük azt, hogy az ifjúság tökéletesen lecsillapodott és például a mostani tárgyalások során magát teljesen korrekten viselte, ezzel, azt hiszem, hogy az én türelmes és megértő álláspontom teljesen igazolva vam és minden excesszus nélkül jutunk el oda, hogy a törvényjavaslatot törvényerőre emeljük. De annyira, amennyire a jobboldal egyes szónokai jelezték, nem vagyok hajlandó elmenni. Semmiesetre sem vagyok hajlandó elmenni odáig, hogy az ifjúságnak ebben, a dologban iránytadó szerepet adjak. Más volt a, helyzet közvetlenül a háború befejezése után. almikor a fogolytáborokbam 4—6 évet. viagy a lövészárokban évek sorát eltöltött ifjak mint érett emberek jöttek hazia. Annak az ifjúságnak különös súlya volt, De az ifjúságnak ez. a része már régen elhagyta az iskolákat; ma 19—21 éves ifjakkal van dolgunk ós nagyon rosszul állana az országnak a dolga, ha afelett, hogy mi áll érdekében a nemzetnek, nem a Képviselőház és ez a magas Ház határozna, hanem ifjúsági gyülekezetek döntenék el aat„ hogy mit kell tenni. (Upy van! Upy van!) A sajtóban bizonyos fokig kiélezve adatott elő az, amit én ennek a Háznak a bizottságában mondottam, hogy én a numerus claususról szóló törvénytől korántsem várom azt a meszszemenő eredményt, amelyet a keresztény társadalom vár. Nekem e részben nincsenek nagy illúzióim, de hogy honoráltam volna a keresztény társadalom elfogultságát, ezt nem mondtam. Csak annyit mondtam, hogy a felfogását honorálom, de hozzátettem, hogy messzemenő illúzióm, olyanok, mint például szélsőjobboldali barátaimnak reményei e törvény eredményeivel szemben, nekem egyáltalában nincsenek. Nem helyezkedhettem tehát a baloldalról nekem tanálcsolt álláspontra, de nem helyezkedhettem semmiesetre sem a szélsőjobboldalnak, a fajvédelemnek álláspontjára sem. Mert ha a kormány csatlakoznék a fajvédők álláspontjához, ez annyit jelentene, hogy akkor a hazai zsidóság magát végleg fajnak, megbélyegzettnek érezné. Ez pedig annyit jelentene, hogy hasztalan tiltakoznék a magyar zsidóság hazafias túlnyomó többsége az ellen, hogy őket kiközösítsék' a nemzet nagy szolidaritásából és hasztalan valianá magát jó magyar embernek. Ez esetben, amint Berzeviczy őexcellenciája mondta, a külföldi egyetemekről tömegesen visszatérő zsidó ifjak, akiket a numerus clausus szorított külföldre, könnyen akceptálhatnák majd azt az álláspontot, amelyet a fajvédők rájuk kényszerítenek és tényleg valami nemzetiségnek, valami kisebbségnek, valami különállónak éreznék magukat. Ily módon elkövetnők azt a botorságot, hogy mesterségesen magunk csinálnánk meg egy kisebbséget, egy nemzetiséget, holott a zsidóság ma azon az állásponton van, hogy tiltakozik ez ellen. Azt gondolom, hogy ne csináljunk mesterségesen nemzetiséget, faji, vagy nem tudom minő kisebbségeket olyanokból, akik nem akarnak különálló csoport lenni, akiknek színejava kifejezésre akarja hozni, hogy velünk együtt akar érezni, dolgozni és szenvedni. A politikai bátorságnak kritériumaként szokták odaállítani, hogy ezeket a felvetett világnézeti kérdéseket akceptálni kell és azokban állást kell foglalni. Én azt hiszem, hogy ez az egyén életében lehet szép és bátor dolog, de a politikusnak nem ez a kötelessége. Hiszen az egész élet tele van kérdésekkel. Ahova nézünk, csupa kérdiés, csupa probléma. A magánember és tudós kikereshet magának szabadon egy kérdést és problémát és azzal foglalkozhatok. De azok a férfiak, akik az ország sorsát intézik, jól meg kell hogy nézzék, hogy mely kérdésekhez nyúlnak hozzá és óvakodniok kell olyan kérdések felvetésétől, amelyek kimélyítik a polgárok közötti ellentétet. Mi egy politikai testület vagyunk és nem egy zsinat. Nekünk nem az a hivatásunk, hogy eldöntsünk világnézeti kérdéseket. Nekünk az a hivatásunk, hogy a politikai célszerűség szavára hallgatva, előbbre vigyük a konszolidáció utján a magyar nemzetet, (Upy van! a jobboldalon.) És azt méltóztatik gondolni, hogy ewk a problléimák csak nálunk vannak meg ? (Ellentmondások a jobboldalon.) Ezek a problémák megvannak mindenhol, ahol a zsidóság nagyobb számiban lép fel. Megvannak különösen a keleti zsidóság világában Lengyelországban és Romániában, de megvannak Németországban, megvannak az Egyesült Államokban is. Teleki Pál igen t. barátom azffc mondja, hogy ezeknek a kérdéseknek negálása, negálása