Felsőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. július 5.

Ülésnapok - 1927-5

30 Az országgyűlés felsőházának 5. ülése 1927. évi már dus hó 21-én, hétfőn. lános keresetiadót, amely haszon a mai adópraxis szerint 2—10% között variál. Volt tehát a példabeli kereskedőnek 20 millió korona haszna: 5% a keresetiadó, ez kitesz egymillió koronát. Ugyanezen összeg után az általános jövedelmiadót fizeti, ami 250 ezer korona, fizet tehát az iparos és kereskedő 5.250 ezer koronát. Nézzük, hogy fest a dolog a szellemi foglalkozást üző egyéneknél. A példa marad. Brutto bevétel 200 millió korona, amelynek forgalmiadója 2%-kai tehát négymillió korona; a haszonnál a szellemi foglalkozásúaknál azonban 75%-ot kell adó alá bocsátani, mert a pénügyminister ur — és ezt is csak az utóbbi időben tett, köszönettel tartozunk neki érte — megengedte, hogy 25%-ot lehessen rezsiköltség címén levonni és igy az általános keresetiadó (5%-kai kitesz a .jpéldában 7,500.000 koronát, a jövedelmiadó pedig 6,250.000 koronát, a végeredmény tehát 17,750.000 korona. Az első esetben pedig a végeredmény 5,250.000 korona volt. Ez olyan diszparitás, olyan abnormis állapot, amelyet fentartani nem lehet és amellyel minél előbb szakítani kell. Ennek megvan az igen egyszerű módja. Hivatkozom e tekintetben az 1909 : IX. tc.-re, amelyet Wekerle, e» a nagy adózseni dolgozott ki. Ebben a törvénycikkben, mely az általános kereseti adóról szól, az adókulcs 5%-ban van megállapítva, de ki van mondva, hogy a szabad szellemi foglalkozást űzők részére ez 4%-ra mérséklendő. Nagyszerűek azok aa indokok, melyeknek kíséretében a törvényjavaslat benyujtatott az országgyűléshez.. Egyrészt rámutatnak az indokok arra, hogy nem lehet fentartani azt a hipokritikus álláspontot, hogy bárki is elbír 10%-ot, mint adótételt és ennek következtében ezt 5%-kai le kellett szállítani, mert az adómorál ezt igy kívánta. De másrészt nagyon fontos a törvényjavaslatnak az a része, mely megmagyarázza azt, hogy miért tesz különbséget a szabad szellemi foglalkozást űző pályán levők és az iparosok és kereskedők között az adókulcs tekintetében. Szórói-szóra ezt mondja a javaslat indokolása (olvassa) : »Az általános keresetiadó e kétféle kulcsának a megállapításával ezen egységes adónem keretében is különbséget tesz a törvényhozás a kereset biztosságának mértékében rejlő különböző szolgáltatási képesség között. Ezért a nem szolgálati viszonyon alapuló értelmi fog; lalkozásból eredő keresetet, t mint nem ingó vagy ingatlan vagyonból származó időleges jövedelmet enyhébb adó alá vonja a törvény, mint más nagyobb adózó képességet tartalmazó, részben gyökösitet jövedelmeket.« Ennek, a törvénynek az volt a fátuma, hogy nem' lett életbeléptetve. Amikor a koalíció megbukot és a nemzeti munkapárt átvette az uralmat, megcsinálták az 1912:LIII. tc.-t, amely az 1909 : IX. tc.-t módosítja, még pedig ugy, hogy az általános kereseti adónál az egyes adó kulcs tételeket 1%, bizonyos körülmények között 2—3%-ban állapította meg, vagyis behozta az úgynevezett fokozatos adókulcsot. Az 1913. évi XVI. törvénycikk 1. §-a a kormányra bízta, hogy ez az adótörvény mikor léptettessék életbe. A mai napig nem léptették életbe, hanem jött a nemzetgyűlés és meghozta az 1922. évi XXXIII. törvénycikket, amely szakított a fokozatos adókulcs rendszerével, amely immár két törvényben le van fektetve. Ez az általános keresetiadó kulcsát ismét egységesen 5%-ban állapi to tta meg. A magyar szabad szellemi foglalkozást űzők kaptak tehát egy törvényt, sőt két törvényt, amelyeket lex imperfecta-nak nevezünk, de abszolúte nem kaptak adómérséklést, amely adómérséklésre egészen határozottan és indokoltan igényt tarthatnak. Hiszen az iparos és kereskedő nemcsak eszével, hanem tőkével is dolgozik. A tőke megmarad, sőt növekszik. A szellemi foglalkozást üző egyén pedig tisztán és kizárólag az eszével dolgozik — ez az egyedüli tőkéje — nemcsak hogy nem növekszik, de a dolog természete szerint napról-napra vészit erejéből. A második diszparitás az adórendszerünknél abból származik, hogy a fixfizetést élvező magánalkalmJazottak jövedelmiadójánál minimumok vannak megállapítva, a szabad foglalkozást űzőknél pedik ilyen minimumok nincsenek. A törvényjavaslat 14, §-a intézkedik ezekről a minimumokról és a minimumot — felolvasom — felemeli 800, illetőleg 2400 pengőről 3600 pengőre. Nagyon helyes, hogy ezt megteszi, arra kérnők azonban a pénzügyi kormányt, legyen kegyes, tegye megfontolás tárgyává, nem lehetne-e ugyanilyen beneficiumban részesíteni a szabad szellemi foglalkozást űzőket is? Mi különbség van egy nxfizetést élvező magántisztviselő között,, aki szintén szellemi munkás és egy szabad szellemi munkát folytató egyén között? Mindkettő az ő képességét, szellemi energiáját, tudását ellenszolgáltatásért valakinek rendelkezésére bocsátja. Ha az egyik foglalkozási csoportban feníorognak méltánylást érdemlő körülmények, akkor azt hiszem, a másikhoz tartozók szintén igényt tarthatnak ezeknek figyelembe vételére. Harmadik kérelmem pedig, amelyet bátor vagyok az igen t. pénzügyminis ter úrhoz intézni, az, hogy méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, hogy nem lehetne-e a forgalmiadót megszüntetni a szabad szellemi foglalkozást üző egyénekkel szemben. Sem állami tisztviselő, sem fixfizetést húzó alkalmazott — tehát szellemi munkát üző egyén — forgalmiadét nem fizet. A szabad szellemi munkás pedig nem képes áthárítani a forgalmiadót ugy, amint ezt teszi a kereskedő. Ha egy ügyvédnek az ellenféllel szemben megitélnek perköltséget, az erre eső forgalmiadót nem háríthatja át, hiszen a pervesztes fél a forgalmiadó összegével többet nem fog fizetni, mert nem köteles vele. Különben is a szabad szellemi foglalkozást űzők ma, sajnos, olyan rossz laaiyagi helyzetben vannak, hogy megelégszenek, ha egyáltalán kapnak a megbízóktól fizetést, nemhogy ragaszkodnának ahhoz, hogy a forgalmiadót is fizessék meg a kliensek. Az illetékekre vonatkozó rendelkezések közül örömmel konstatálom, hogy a javaslat 26-ik szakaszában foglalkozik azzal, hogy az ítéleti illeték leszállittassék. Régi óhaja az ügyvédi karnak, hogy ne kelljen az Ítéleti illetéket olyan nagy összegben közvetlenül leróni, mint ma. Ez a leszállítás helyes, azért az ügyvédi kar nevében köszönetet mondok a minister urnák. Én azonban ugy fogom fel a dolgot, hogy ez csak az első lépés, ezzel a dolog befejezve nincs, mert még mindig 30' pengőt kell ítéleti illeték gyanánt bélyegekben közvetlenül leróni. Ez pedig oly nagy összeg, hogy ezt az ügyvédség átlagos zöme sajátjából előlegezni egyáltalában nem bírja. Már előre tudom, hogy a t. pénzügyminister ur azt fogja monDáni, hogy a háború előtt még magasabb volt a közvetlenül fizetendő Ítéleti illeték, amelyet le kellett róni közvetlenül, bélyegekben. Erre vonatkozólag tiszteletteljes megjegyzésem az, hogy