Felsőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. július 5.

Ülésnapok - 1927-5

Az országgyűlés felsőházának 5. ülése 1927. évi március hó 21-én, hétfőn. 21 tása tárgyában elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hegy a Felsőház a gazdasági bizottság e tárgyú ja­vaslatát elfogadja. Kérdem továbbá, méltóztatnak-e a gazda­sági bizottság javaslatát a Felsőház közigazga­tásában elkerülhetetlenül szükséges személyzet­szaporitás és az 1926/27. költségvetési év végéig részint ezzel kapcsolatosan, részint dologi szük­ségletek folytán felmerülhető túl kiadás ok tár­gyában, elfogadni, igen vagy nemi (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a gazdasági bizottság e tárgyú javaslatát elfo­gadja. Most pedig kérem a t. Házat méltóztat­nak-e a gazdasági bizottság javaslata alapján báró Rudnyánszky József volt főrendiházi ház­nagynak 1918. évi november hó 16-tól a Felső­ház megalakulásáig terjedő időről szóló jelen­tését tudomásul venni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, a Ház a háznagyi jelentést tudomásul vette. Most pedig kérdem, méltóztatnak-e a gaz­dasági bizottság javaslata alapján báró Eud­nyánszky József volt főrendiházi háznagy ur intézkedéseire vonatkozólag neki a felment­ményt megadni, igen vagy nem 1 ? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Ház a felmentvényt megadja. Végül kérdem, méltóztatnak-e ezekkel kap­csolatban egyszersmind a báró Rudnyánszky József félszázados főrendiházi munkásságát megillető elismerés kifejezését jegyzőkönyvbe iktatni ? (Igen !) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot, s báró Rudnyánszky József volt főrendiházi háznagy ur erről- va­lamint a jelentése tárgyában hozott előbbi ha­tározatokról jegyzőkönyvi kivonattal fog érte­síttetni. (Élénk éljenzés.) T. Felsőház ! Mielőtt napirendünk során a megejtendő választásokra áttérnénk, ezt meg­előzőleg felkérem a Ház t. tagjait, hogy ugy az alelnöki állásra való jelölés, valamint a Ki­vándorlási Tanács négy megválasztandó tag­iának az általam összeálitott 20-as névjegyzék­ből való kijelölése céljából a bizottsági te­rembe 'összegyűlni szíveskedjenek, s míg ez megtörténik, az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Következik a megüresedett alelnöki állás­nak választás utján való betöltése. Felkérem gróf Bethlen Pál jegyző urat a névsor felolvasására, a Ház t. tagjait pedig szavazataik beadására. Gr. Bethlen Pál jegyző (olvassa a névsort). Elnök: Kérdem, van-e még valaki, aki ne­vének felolvasásakor szavazatát nem adta le? Ha nincs, a választást befejezettnek nyilvání­tom és felkérem a jegyző urakat, hogy az ered­mény megállapítása végett a beadott szavaza­tokat a Ház nyilt színe előtt összeszámlálni szí­veskedjenek. (Megtörténik.) Van szerencsém a szavazás eredményét ki­hirdetni. Beadatott összesen 127 szavazat. Mind a 127 szavazat Beöthy László felsőházi tag nrra esett, (Élénk éljenzés.) ennélfogva Beöthy László felsőházi tag urat a Felsőház megvá­lasztott alelnökének jelentem ki. (Éljenzés.) A legbensőbb örömmel és kartársi szeretet­tel üdvözlöm Nagyméltóságodat ebből a szép alkalomból, amidőn a magyar orszásraryülés Felsőházának osztatlan bizalma az alelnöki tiszt diszes állásának betöltésére szólitotta. (Éljen­zés.) Ehhez a hivatalos üdvözléshez fűzöm év­tizedek óta táplált baráti érzésem melegét is abban a biztos tudatban, hogy olyan kiváló ér­telmi és erkölcsi jellem, aminő Beöthy^ László, a Felsőház ügyvezetésének csak díszére fog szolgálni. (Ugy van! Ugy van!) Isten vezérelje! (Éljenzés.) Beöthy László : Nagyméltóságú elnök ur ! Tisztelt Felsőház! Méltóztassanak megengedni, hogy egészen röviden megköszönjem elsősorban az elnök ur őnagymltóságíálnak hozzám in­zett felette jóleső üdvözlő szavait és megkö­szönjem — mélységes hálával eltelve — at. Fel­sőháznak azt a megtisztelő bizalmát, amellyel kitüntetni méltóztattak. Amikor a t. Felsőház most hozott határo­zata előtt kötelességszerűen meghajolva, a reám ruházott tisztséget vállalom, tudom azt, hogy ennek csak némileg is ugy leszek képes megfelelni, ha mindenkor szem előtt fogom tar­tani azt a szellemet, amely szellem e Ház nagy­érdemű elnökének és alelnökének magatartá­sában megnyilatkozottmár akkor is, amikor ők még a főrendiház tárgyalásait vezették és amely szellem — áthatva izzó hazafiságtól, az alkotmány tiszteletétől és a legteljesebb pártat­lanságtól — nemcsak minden téren teljes meg­nyugvást keltett, h'anem általános elismerést ós helyeslést is váltott ki minden irányban, (Ugy van! Ugy van!) mutatván ezzel azt, hogy egyedül ez a szellem felel meg e Ház méltósá­gának e Ház történelmi tradícióinak és annak a kiválóan fontos szerepnek, amelyet ez a ma­gas testület már csak tagjainak e.°'yéni érté­kénél és súlyánál fogva is közéletünk irányítá­sában betölteni hivatva lesz. Ebben a szellemben fogok igyekezni meg­felelni a reám bízottaknak, szem előtt tartva természetesen azokat a magasztos irányelve­ket, amelyeket e Ház elnöke hatalmas meg­nyitó beszédében oly tisztán és félreismerhe­tetlen határozottsággal megjelölt. Ehhez a működésemhez és törekvésemhez legyen sza­bad a t. Felsőháznak és igen t. elnöktársaim­nak jóindulatú támogatását kérnem. (Élénk éljenzés és tarts.) Elnökt Következik a Kivándorlási Tanács négv tagjának megválasztása. Felkérem gróf Bethlen Pál jegyző urat a névsor felolvasá­sára s a H á TC t. tagjait szavazataik beadására. ßf. "RetWeii Pál iegvző (olvassa a névsort). Elnök: Kérdem van-e valaki, akinek nevé­nek felolvasásakor szavazatát nem adta be? (Niwcs!) Ha nincs a .választást befejezettnek nyilvánítom és felkérem a jegyző urakat, >>owv ? szavazatokat összeszámlálni szives­krdienek. A szavazás eredményét az ülés végén fogom kihirdetni. Mielőtt a napirenden levő törvényi avas­latok tárgyalására térnénk, felkérem a Ház t. tagjait, hogy ugy az áHalános, mint a rész­letes tárgyalás sor.á'n felszólalási szándéku­kat — a részletes tárgvalásra nézve annak a szakasznak megjelölésével, amelyhez szólni kívánnak — a kijelölt jegyző urnái való elő­zetes feliratkozással jelentsék be, hogv ekként a kellő rendben legyenek szólásra felhívhatók. A részletes tárgyalásnál, azt hiszem, a főrendiháznál elfogadott gyakorlat szerint eléírnék méltóztatott találni, ha a jegyző ur a törvényjavaslat egyes szakaszainak csak a sorszámát olvassa és a szerint történik a fel­iratkozott szólni kívánók felhívása. (He­lyeslés.) Ha méltóztatnak ehhez hozzájárulni, ily értelemben fog a törvényjavaslatok részletes tárgyalása történni; t. i. a jegyző ur nem az egész szakaszt fogja felolvasni, hanem csak az egyes szakaszok sorszámát.

Next

/
Thumbnails
Contents