Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-105
A FŐRENDIHÁZ CV. ÜLÉSE. 77 tatnának, ez a házszabályok rendelkezésének szigorú megtartása mellett csak sürgősségi indítvány alapján lehetséges. Ezek a törvényjavaslatok olyan természetűek, hogy fennálló törvények hatályának az év végével közeledő lejártánál fogva sürgős elintézést igényelnek. A jövő héten a delegáczió kezdi meg újból Bécsben félbeszakított tanácskozásait, melyeken a főrendiház részéről kiküldött tagoknak részt kell venniök. Tekintettel ezekre a körülményekre, másrészt a közeledő karácsonyi ünnepekre, az év hátralévő részében már alig állna rendelkezésünkre olyan alkalmas idő, amikor ezek a törvényjavaslatok a főrendiházban akként volnának elintézhetők, hogy még ez év végéig szentesítést is nyerhessenek. Mindezek folytán tárgyalásukra alkalmas időpontul csak a mai nap kínálkozott és ez a körülmény indított arra, hogy a javaslatokat a mai ülés meghívóján mint napirendi tárgyakat jelezzem. Tárgyalásuk azonban az emiitett oknál fogva csak sürgősségi indítvány mellett lévén lehetséges, ezt az indítványt a házszabályok 41. §-a alapján ezennel megteszem és indítványozom, hogy a meghívón jelzett összes törvényjavaslatok a bizottsági és nyilvános tárgyalás közt a 30. §-ban előirt 3 napi közbeeső idő mellőzésével a mai ülésben tárgyaltassanak. (Helyeslés.) A házszabályok 41. §-a értelmében a sürgősségi indítvány mellett és ellen csak egy-egy tag szólalhat fel. Kérdem: kíván-e valaki az általam előterjesztett sürgősségi indítványhoz hozzászólni? Ha szólni senkisem kivan, kérdem : méltóztatnak-e sürgősségi indítványomat elfogadni ? (Igen!) Kimondom tehát, hogy a sürgősségi indítvány elfogadtatott és így az ülésre szóló meghívón elősorolt összes napirendi tárgyak a mai ülésben fognak tárgyaltatni. Bemutatom folytatólag a képviselőház elnökének még három további átiratát, amelyek kíséretében megküldötte: a koronaérték megállapításáról szóló 1892 : évi XVII., továbbá az ennek kiegészítéséről szóló 1899 : XXXII. és az 1907 : XL VII. t.-cikk, valamint az egyes pénzforgalmi eszközök szaporításról szóló 1912: XX. t.-cz. némely intézkedéseinek módosításáról; az ország szent koronája egyik őrének megválasztásáról és a lapbiztositék letételére vagy kiegészítésére az 1915 : V. t.-czikkben megszabott határidő meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatokat. Ezek közül az első a pénzügyi, a két utóbbi pedig a közjogi és törvénykezési bizottságnak adatott ki előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett. Méltóztatnak tudomásul venni. Mielőtt napirendünkre térnénk át, még egy javaslatom volna. Napirendünk 8. pontjául ki van tűzve az országos közlekedési tanács nyolcz főrendi tagjának megválasztása. Minthogy a túlnyomó részben követett gyakorlatnak és a czélszerüségnek is jobban megfelel, hogy a választásra vonatkozó szavazás a napirend kezdetén történjék, javaslom, hogy a meghívókon jelzett sorrendtől eltérőleg napirendünk első tárgyául ejtsük meg a választást s annak megtörténte után térjünk át az igazoló bizottság jelentésére, illetőleg az elfogadott sürgősségi indítvány alapján tárgyalandó törvényjavaslatokra abban a sorrendben, amint a meghívón foglaltatnak. Méltóztatnak ezen javaslatomat elfogadni? (Igen!) Ezt tehát határozatként mondom ki s ennek értelmében most mindjárt a választásokra térünk át. Kérem a méltóságos főrendeket, hogy az országos közlekedési tanács nyolcz tagjára méltóztassanak szavazataikat beadni. (Megtörténik.) Kíván még valaki szavazni? (Nem!) Ha szavazatát mindenki beadta, a szavazást berekesztettnek nyilvánítom s felkérem Günther Antal alelnök ur ő exczellencziáját, hogy a szavazatokat a jegyzői kar segítségével összeszámlálni s a választás eredményét bejelenteni méltóztassék. Ennek megtörténtéig az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Felkérem az alelnök ur ő excellencziáját a választás eredményének bejelentésére. Günther Antal: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Van szerencsém a választás eredményét bejelenteni. Eszerint az Országos Közlekedési Tanácsba a főrendiház által megválasztattak : Harkányi Frigyes báró, Hertelendy Ferencz, Keglevich Gábor gróf, Miklós Ödön, Szabó Jenő, Széchényi Bertalan gróf, Széchényi Viktor gróf és Zelenka Zelenski Róbert gróf. Elnök: Az ő excellencziája által elősoroltakat az Országos Közlekedési Tanács megválasztott tagjainak jelentem ki. A választás eredményéről a képviselőház, a kereskedelemügyi minister és a megválasztottak értesíttetni fognak. Következik az igazoló bizottság jelentésének tárgyalása. Kérem annak felolvasását. Hertelendy Ferencz jegyző (olvassa a főrendiház igazoló bizottságának jelentését fenséges Miksa Jenő Lajos, Rainer Károly, Lipót, Hubert Salvator, Albrecht, Vilmos és József Ferencz főherczeg uraknak a főrendiházba való meghívása és a főrendek névjegyzékének folytatólagos kiigazítása tárgyában). Elnök: Kíván valaki a jelentéshez szólni ? Ha szólni senki sem kivan, kérdem: méltóztatik-e a bizottság javaslatait elfogadni? (Igen!) A bizottság javaslatait tehát elfogadottnak jelentem ki s ennek értelmében a főrendiház felhatalmazza az elnökséget, hogy fenséges Miksa Jenő Lajos, Rainer Károly, Lipót, Hu-