Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-101
30 A FŐRENDIHÁZ CL ÜLÉSÉ. menyeket, átvesznek oly intézményt, amely más népeknél az illetők termetére yan szabva, de más földbe átültetve vagy szűknek, vagy nagyon tágnak bizonyulhat. Erős népek az ily hibákat kiheverik. Hisz látjuk, hogy a demokrácia elve és az azzal kapcsolatos alkotmányváltoztatások elhatoltak a messze keletre, Törökországba, még Kinába, Japánba is. A japán nép pl. ugy van vele, hogy a berendezkedéseket tartja, mint valami szép kirakati tárgyakat, amelyeket megmutat a müveit idegennek, hogy az lássa, menynyire haladtak ott az európai civilizációban, egyébként azonban él a maga régi és meggyökeresedett élettörvényei szerint. Kem minden állam bir ki ilyen experimentumokat. De igenis ilyen intézménynek minden országnak egyediségéhez kell alkalmazkodnia, mert minden állam egy-egy unikum, amiről nincs kópia, mindegyiknek megvan a saját külön fejlődési törvénye, megvan a maga néplelke. Amennyiben a törvényhozó nem találja el a néplélekhéz való szükségszerű alkalmazkodást, bizonyára az az államalakulat egy kényszerhelyzetben, egy gonosz helyzetben fogja magát érezni, mely kell, hogy megbosszulja magát. Legyen ez kisérőlevele a nagyszabású reformnak, hogy a törvényt előkészítő kormány találja meg a magyar népiéleknek igényeit és tudja ezt a nagy reformot annak követelményeihez alkalmazni. Hogy ez a hozzáalkalmazás mennyire szükséges és az elhibázott demokratikus intézmények, karöltve az elementáris erővel dolgozó nemzeti érzéssel milyen rossz hatásokat idézhetnek elő, arra nem kell messzire menni, hogy példát lássunk. Csak a szomszéd Ausztriára kell tekinteni és : az ottani fájdalmasan ismétlődő, soha meg nem szűnő nemzeti torzsalkodásokban és viszálykodásokban látjuk egyik szomorú tünetét ezen jelenségnek, melyet a kevósbbé alkalmas berendezkedések egy államban előidézhetnek. Ezek sorozatában külön is meg kell említenem a cseh politikusok részéről felhangzott nyilatkozatokat. A ministerclnök ur kormánynyilatkozata leszállította ezeket a maguk értékére. A képviselőházban álomlátásnak nevezte ezt. Hiszen valóban álmodozók ezek, de ébren alusznak és nagyon hangosak s a monarchia mindkét részében a legkínosabb hatást gyakorolják, ugy, hogy a magyar törvényhozás nem követ el illetéktelenségét, mikor ezen jelenségekkel foglalkozik. ISíem illetéktelen erre azért, mert a j>raginatika szankcióból kifolyólag szoros kapcsolatunk Ausztriával igenis figyelmünkbe ajánlja, hogy szövetségesünk erőállapotával törődjünk, hogy ne menjünk el észrevétlenül és figyelem nélkül azon jelenségek felett, melyek azt az államszervezetet sorvasztják, epesztik és legyengitik. De egy aktuálisabb ok is indokolja az ezen jelenségekkel való foglalkozást. Mert hiszen már odáig terjedt ezen törekvések szertelensége, hogy immár magyar vármegyéket reklamálnak a maguk hatalmi szférájába. A kiegyezést követő néhány esztendőben hasonló jelenségek merültek fel, mikor t. i. a foederalizmus beiktatása iránt történtek kísérletek és egy magyar államférfiunak a dicsősége ás érdeme, hogy indokolt aggályai alapján ezen tervek elejtettek. Az a magyar államférfiú idősebb Andrássy Gyula volt. Én azt hiszem, méltóságos főrendek, hogy ha az ilyen velleitásokkal szemben Wekerle Sándor felemeli a szavát, akkor ezt a szót, mely önmagában véve nagysúlyú, utána fogja mondani, megismétli és vele együtt dörgi az egész magyar nemzet. És ez a szó kell, hogy megtalálja a maga helyét. Én bízom abban, hogy a ministerelnök urnak teljes szolidaritása mellett minden jóravaló magyar emberrel ebben a kérdésben ezek a velleitások le fognak tűnni a napirendről és visszaszállnak abba a semmiségbe, ahol a helyük van. De az ilyen összetartó nyilatkozatra és eljárásra szükség van. Mert szükség van azon elemek bátorítására és buzdítására, akik az osztrák állameszme épsége érdekében ezen sisyphusi munkát végzik és közvetlenül kénytelenek ezen rohamokat sok-sok sikertelenséggel feltartani és velük csatába szállni. Méltóságos főrendek! Legyen még szabad néhány szóval érintenem a külpolitikai kérdéseket. A ministerelnök ur e tekintetben nyilatkozott tegnap a képviselőházban és mai nyilatkozatában röviden utalt az ott mondottakra. Ezen kijelentések minden tekintetben korrektek és megfelelnek azon díszes polcz méltóságának, ahonnan elhangzottak. Legyen szabad azonban nekem ezen minden tekintetben helyes kijelentésekhez megpendíteni egy melegebb hangot, melyet a külpolitikai helyzetet tekintve talán várnak is tőlünk. Legyen szabad különösen német szövetsógestársunkra utalnom. (Hálljuh! Ealljuh!) Mi német szövetségestársunkkal olyan helyzetben voltunk, mint olyan két ember, akikre rablók és tolvajok minden oldalról rátörnek és az a két ember egymáshoz vetett vállal állja ezt a minden oldalról érkező ostromot és vivja csatáját életéért, fenmaradásáért. (Ugy van! Ugy van!) Ez a kapcsolat több, mint a sablonos és szokásos entente-ok és szövetségek. Ezt a kapcsolatot megpecsételte a bőségesen ontott vér, megpecsételték a közösen viselt szenvedések. (Ugy van!) Azért a mi szövetséges társunkról kell hogy alkalomadtán a legnagyobb melegség, elismerés ós szeretet hangján nyilatkozzunk. (Élénk helyeslés.) Ezzel önmagunkat becsüljük meg (Uyy van!), mert minket arra a piedestalra állit, amit ők kivívtak becsületes és hősies magatartásukkal. Ha elismerjük és méltányoljuk az ő érdemeiket, önmagunkat tiszteljük meg vele. (Helyeslés.) v
