Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-100
A FŐRENDIHÁZ C. ÜLÉSE. 15 gyök utalni és ez nem vonatkozik azon, mondhatom és remélem, meggondolatlan jelzőre és azon meggondolatlan állításra, amelylyel a méltóságos főrendiházi tag ő Felségének, mint ausztriai császárnak legmagasabb kegyelmi tényét illetni méltóztatott. Ezen legmagasabb kegyelmi ténynek kritika tárgyává való tételét és ilyen jelzőkkel való iHetesét a magyar főrendiházban, különösen a mai viszonyok között, én csak a legnagyobb sajnálattal hallottam és ez ellen a leghatározottabban tiltakozom. (Elénk helyeslés.) Kérem egyébként a méltóságos főrendeket, hogy a törvényjavaslatot elfogadni méltóztassanak. (He-_ lyeslés.) Elnök : A földmivelésügyi minister ur kivan nyilatkozni. Mezőssy Béla földmivelésügyi minister: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Méltóztassék megengedni, hogy nagybecsű türelmüket lehetőleg rövid ideig igénybe kívánom venni, hogy azokra a felvetett és kizárólag tárezám körébe tartozó kérdésekre, amelyeket az itt előttem felszólalt nagyméltóságú főrendiházi tag urak érinteni kegyesek voltak, röviden megadjam válaszomat. Mindenekelőtt Mailáth József gróf ő exccllentiája és Somssich László gróf ő méltósága nézeteiben teljes egészükben osztozom. ÁH ez különösen a birtokpolitikai kérdésre vonatkozólag a visszatelepítés tekintetében. Teljesen osztom azt a felfogást, hogy a háború után remélhetőleg Amerikából meginduló visszatelepülésre nézve már most, előzetesen meg kell tennünk az összes szükséges intézkedéseket. Megnyugtathatom ő nagyméltóságát és ő méltóságát, hogy ebben a tekintetben az előzetes intézkedéseket máris megtettem, még pedig olyan irányban és olyan keretben, hogy azt hiszem, ebben a tekintetben mindannyian egyetértünk. Nagyon is jól tudom, hogy az a magyar földmives, akit talán a munkakereslet hiánya, esetleg az otthoni földhöz való ragaszkodása kielégítésének lehetetlensége vitt el a másik világrészbe, ha visszajön, elsősorban abban a faluban szeretne letelepedni, ahonnan elment. Hogy ezt a czélt elérhessük, már most a legrészletesebb statisztikai adatokat gyüjttettem abban az irányban, hogy ha visszaérkeznek azok a visszatelepülök, már a kikötőben, akkor, mikor úgyszólván először teszik a honi földre lábukat, rendelkezésükre álljon egy világos adat, amelyből megtudhatják, hogy saját földjükhöz legközelebb hol fogják megszerezhetni azt a hantot és azt a földet, amelyen továbbra is élni akarnak. A birtokpolitikai kérdésnél a visszatelepítés kérdésével kapcsolatosan most még csak egy kérdésre hivom fel a nagyméltóságú főrendek figyelmét. Ertem itt azokat a hullámzásokat, amelyek, sajnos, a háború következtében előállott nagy földkonjunktura következményeiként főleg Erdélyben nagyon veszélyesek, épen azért, mert ott úgyszólván megindult a föld és csak kérnem kell, —• azt hiszem különben, hogy itt ez a kérés teljesen felesleges, — de talán kérnem kell azokat, akik eddig is olyan sok áldozattal és az ősi röghöz való oly nagy hűséggel megtartották azt a földet, amely a magyar embernek annyira becses és szent, Erdélyben, hogy most senkise engedje elragadtatni magát a kedvező konjunktúráktól és tartsunk meg minden talpalatnyi földet, (Helyeslés.) amelyet megtartani tudunk azokban a kezekben, melyekben azok eddig voltak. (Helyeslés.) A háború tanulságait pedig, a birtokpolitikai kérdések tekintetében, Erdélyt illetőleg le kívánjuk vonni abban az irányban, hogy igenis rajta leszünk, hogy azok kezébe jusson a föld, nyelvre való tekintet nélkül, akik a mai komoly, nehéz időkben a magyar államhoz való hűségüknek és rendithetetlen ragaszkodásuknak tanújelét adták. És épen ezért, hogy ezt a czélt elérhessük, már most a legközelebbi napokban Bethlen István gróf t. barátomat kértem fel abban az irányban, hogy adja meg a helyszínén közegeimnek a szükséges tájékoztatást és méltóztassék meggyőződve lenni, hogy rajta leszek, hogy ezen, esetleg kényszerből eladandó földeknek azon része, amely lehetetlen, hogy az illető tulajdonosok kezén megtartható legyen, biztos kézre jusson, oly intézmények kezére, amelyek ezt a czélt később, a háború elmultával, biztosítani akarják és fogják is. (Élénk helyeslés.) Ami Somssich László gróf igen tisztelt főrendiházi tag urnak a gazdasági átmenetre vonatkozó nagyon érdekes fejtegetéseit illeti, azokhoz teljes mértékben csatlakozom. Tökéletesen igaza van ő méltóságának, hogy amilyen arányban áldoztunk gazdaságilag eddig, ugyanolyan arányban kell a gazdasági felszerelések és beruházások kérdésében az erőforrásokat oda visszajuttatni, ahonnan,amelymederből azokat elvontuk. Egy szociális szempontra igenis nagy súlyt fogok helyezni és ez az, hogy azok a nagy készletek, legyenek azok akár gépek, felszerelések, akár más egyéb tárgyak, élőállatok is, amelyek most a hadsereg egyes intézményeinek keretében vannak, elsősorban azoknak a katonáknak, vagy azon katonák özvegyeinek jussanak, akik érettünk a háborúban véreztek. Mert az teljes lehetetlenség lenne, hogy pl. az a roppant értékes állatállomány, amely az egyes gazdasági üzemeknél, a katonaságnál van elhelyezve, üzletszerüleg legyen értékesíthető, hanem igenis az a czél, az a törekvés, hogy az az altiszt, vagy az a hazatérő katona közvetlenül a hadseregtől, természetesen a ministerium közbejöttével és annak utján, kaphassa meg ezeket a rá nézve oly értékes és oly nagyfontosságú beruházásokat. Végül az élelmezés kérdésében kívánok Fiáth Pál báró ő nagyméltóságának kérdéseire lehetőleg röviden nyilatkozni. Az élelmezési kérdésekben a háború rettenetességén kívül, amelynek hosszadalmasságát természetesen senki sem látta előre, sőt senkisem álmodhatta is, mondom, ezen retténetességen kivül, amely úgyszólván magával hozza azt, hogy a termelés a legjobb akarat mellett sem fokozható, még azzal is meglátogatott bennünket a végzet, hogy ime már a harmadik esztendő.
