Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-100

A FŐRENDIHÁZ C. ÜLÉSE. 15 gyök utalni és ez nem vonatkozik azon, mondha­tom és remélem, meggondolatlan jelzőre és azon meggondolatlan állításra, amelylyel a méltóságos főrendiházi tag ő Felségének, mint ausztriai csá­szárnak legmagasabb kegyelmi tényét illetni mél­tóztatott. Ezen legmagasabb kegyelmi ténynek kritika tárgyává való tételét és ilyen jelzőkkel való iHetesét a magyar főrendiházban, különösen a mai viszonyok között, én csak a legnagyobb saj­nálattal hallottam és ez ellen a leghatározottabban tiltakozom. (Elénk helyeslés.) Kérem egyébként a méltóságos főrendeket, hogy a törvényjavaslatot elfogadni méltóztassanak. (He-_ lyeslés.) Elnök : A földmivelésügyi minister ur kivan nyilatkozni. Mezőssy Béla földmivelésügyi minister: Nagy­méltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Méltóz­tassék megengedni, hogy nagybecsű türelmüket lehetőleg rövid ideig igénybe kívánom venni, hogy azokra a felvetett és kizárólag tárezám kö­rébe tartozó kérdésekre, amelyeket az itt előttem felszólalt nagyméltóságú főrendiházi tag urak érin­teni kegyesek voltak, röviden megadjam vála­szomat. Mindenekelőtt Mailáth József gróf ő exccl­lentiája és Somssich László gróf ő méltósága néze­teiben teljes egészükben osztozom. ÁH ez különö­sen a birtokpolitikai kérdésre vonatkozólag a visszatelepítés tekintetében. Teljesen osztom azt a felfogást, hogy a háború után remélhetőleg Ame­rikából meginduló visszatelepülésre nézve már most, előzetesen meg kell tennünk az összes szük­séges intézkedéseket. Megnyugtathatom ő nagy­méltóságát és ő méltóságát, hogy ebben a tekin­tetben az előzetes intézkedéseket máris megtet­tem, még pedig olyan irányban és olyan keretben, hogy azt hiszem, ebben a tekintetben mindannyian egyetértünk. Nagyon is jól tudom, hogy az a ma­gyar földmives, akit talán a munkakereslet hiánya, esetleg az otthoni földhöz való ragaszkodása kielé­gítésének lehetetlensége vitt el a másik világrészbe, ha visszajön, elsősorban abban a faluban szeretne letelepedni, ahonnan elment. Hogy ezt a czélt elérhessük, már most a leg­részletesebb statisztikai adatokat gyüjttettem ab­ban az irányban, hogy ha visszaérkeznek azok a visszatelepülök, már a kikötőben, akkor, mikor úgyszólván először teszik a honi földre lábukat, rendelkezésükre álljon egy világos adat, amelyből megtudhatják, hogy saját földjükhöz legközelebb hol fogják megszerezhetni azt a hantot és azt a földet, amelyen továbbra is élni akarnak. A birtokpolitikai kérdésnél a visszatelepítés kérdésével kapcsolatosan most még csak egy kér­désre hivom fel a nagyméltóságú főrendek figyel­mét. Ertem itt azokat a hullámzásokat, amelyek, sajnos, a háború következtében előállott nagy földkonjunktura következményeiként főleg Erdély­ben nagyon veszélyesek, épen azért, mert ott úgyszólván megindult a föld és csak kérnem kell, —• azt hiszem különben, hogy itt ez a kérés teljesen felesleges, — de talán kérnem kell azokat, akik eddig is olyan sok áldozattal és az ősi röghöz való oly nagy hűséggel megtartották azt a földet, amely a magyar embernek annyira becses és szent, Erdélyben, hogy most senkise engedje elragadtatni magát a kedvező konjunktúráktól és tartsunk meg minden talpalatnyi földet, (Helyeslés.) amelyet megtartani tudunk azokban a kezekben, melyekben azok eddig voltak. (Helyeslés.) A háború tanulságait pedig, a birtokpolitikai kérdések tekintetében, Erdélyt illetőleg le kívánjuk vonni abban az irányban, hogy igenis rajta le­szünk, hogy azok kezébe jusson a föld, nyelvre való tekintet nélkül, akik a mai komoly, nehéz időkben a magyar államhoz való hűségüknek és rendithe­tetlen ragaszkodásuknak tanújelét adták. És épen ezért, hogy ezt a czélt elérhessük, már most a leg­közelebbi napokban Bethlen István gróf t. baráto­mat kértem fel abban az irányban, hogy adja meg a helyszínén közegeimnek a szükséges tájékoztatást és méltóztassék meggyőződve lenni, hogy rajta le­szek, hogy ezen, esetleg kényszerből eladandó föl­deknek azon része, amely lehetetlen, hogy az illető tulajdonosok kezén megtartható legyen, biztos kézre jusson, oly intézmények kezére, amelyek ezt a czélt később, a háború elmultával, biztosítani akarják és fogják is. (Élénk helyeslés.) Ami Somssich László gróf igen tisztelt főren­diházi tag urnak a gazdasági átmenetre vonatkozó nagyon érdekes fejtegetéseit illeti, azokhoz teljes mértékben csatlakozom. Tökéletesen igaza van ő méltóságának, hogy amilyen arányban áldoztunk gazdaságilag eddig, ugyanolyan arányban kell a gazdasági felszerelések és beruházások kérdésében az erőforrásokat oda visszajuttatni, ahonnan,amely­mederből azokat elvontuk. Egy szociális szempontra igenis nagy súlyt fogok helyezni és ez az, hogy azok a nagy készle­tek, legyenek azok akár gépek, felszerelések, akár más egyéb tárgyak, élőállatok is, amelyek most a hadsereg egyes intézményeinek keretében vannak, elsősorban azoknak a katonáknak, vagy azon ka­tonák özvegyeinek jussanak, akik érettünk a hábo­rúban véreztek. Mert az teljes lehetetlenség lenne, hogy pl. az a roppant értékes állatállomány, amely az egyes gazdasági üzemeknél, a katonaságnál van elhelyezve, üzletszerüleg legyen értékesíthető, ha­nem igenis az a czél, az a törekvés, hogy az az al­tiszt, vagy az a hazatérő katona közvetlenül a had­seregtől, természetesen a ministerium közbejötté­vel és annak utján, kaphassa meg ezeket a rá nézve oly értékes és oly nagyfontosságú beruházásokat. Végül az élelmezés kérdésében kívánok Fiáth Pál báró ő nagyméltóságának kérdéseire lehetőleg röviden nyilatkozni. Az élelmezési kérdésekben a háború rettenetességén kívül, amelynek hosszadal­masságát természetesen senki sem látta előre, sőt senkisem álmodhatta is, mondom, ezen retté­netességen kivül, amely úgyszólván magával hozza azt, hogy a termelés a legjobb akarat mellett sem fokozható, még azzal is meglátogatott bennünket a végzet, hogy ime már a harmadik esztendő.

Next

/
Thumbnails
Contents