Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-114
212 A FŐRENDIHÁZ CXIV. ÜLÉSE. jövőbe vetett bizalmunk személyes kifejezője. (Igaz ! ügy van !) Épen azért pillanatnyira sem megtántorodó hűséges ragaszkodással és minél nagyobbak a veszélyek, annál elszántabb lélekkel álljuk körül a királyi trónt, a magyar nemzetnek szent hegyét és megvetéssel szemlélj ÜK azt a szánandó erőlködést, hogy a leghitványabb fegyverrel, a rágalom fegyverével akarják a trónt megközelíteni s igy a magyar nemzet erkölcsi erejének legerősebb várát megingatni. Ez a merénylet a nemzet legerősebb felháborodását, legmélységesebb megbotránkozását váltotta ki s csak arra volt jó, hogy figyelmünket annál inkább ráterelje arra az igazságra, amelyet az ellenség akaratlanul is elismert és hirdet, hogy hősi kitartásunknak és ellenállásunknak leggazdagabb és kifogyhatatlan erőforrása a magyar király. (Igaz ! ügy van /) Ezek láttára minden igaz magyar kebd még inkább fölszitja magában a szeretet lángját királya iránt. Ő császári és apostoli királyi Felsége oly meleg közvetlenséggel érezteti velünk -atyai haj-., landóságát, feltárja igaz magyar lelkét, szivét, amely a mienkkel együtt érez, egyet ért és akar, velünk együtt sir és vigad. Hálás köszönetet mondunk neki, hogy a legutóbbi pozsonyi ünnepiken legkegyelmesebben megjelenni méltóztatott, ahol hűséges népével együtt énekelte a magyar Himnuszt s üde fiatalságának elragadó lelkesedésével kiáltotta : Éljen az én szeretett magyar nemzetem! (Éljenzés. 1 A nemzet örömét fokozta, hogy az ősi magyar koronázó városban leróhatta hűséges hódolatát és méltóképen kifejezhette határtalan tiszteletét a rajongva szeretett magyar királyné előtt, aki mint egykor a dicső emlékű Mária Terézia királynő, .a trónörökös és gyermekei kíséretében ugy jelent meg a nemzet előtt, mint a női és anyai erények örök példaképe. (Éljenzés.) Gazdag remények távlata nyilik meg előttünk, valahányszor a magyar trónra tekintünk. Azért, méltóságos főrendek, örömmel fordítsuk most is oda tekintetünket és hatalmazzuk meg, illetve kérjük fel a nagyméltóságú elnök urat, hogy ő császári és apostoli királyi Felsége legmagasabb születésnapja alkalmából a magyar főrendiház legmélyebb hódolatát és legforróbb szerencsekivánatait a legmagasabb trón előtt tolmácsolni méltóztassék. (Helyeslés.) Kérem indítványom elfogadását. (Általános élénk helyeslés és éljenzés.) Elnök: Méltóságos főrendek! A bibornokherczegprimás ur ő eminencziája, mint ezt szavainak fogadtatása is bizonyítja, mindnyájunk legbensőbb érzését szólaltatta meg, azt az érzést, mely magyar lélekben a király és királyné felkent személye iránt jóval több, mint egyszerű lojális hűség, vagy öröklött lovagias erény, mert egyenesen elválaszthatatlan, érinthetetlen rész:annak a nemzeti ideálnak, mely felé jó és rossz időkben egyaránt megingathatatlan hittel, bizalommal és ragaszkodással tekintünk. É hitünk, bizalmunk és ragaszkodásunk csak fokozódik, midőn mindnyájan érezzük, hogy a trónról a magyar nemzetet és történelmi hivatását megértő szeretetnek, a boldogabb jövőnk biztosítására való közreműködésnek, a sebeinket gyógyító gyöngédségnek benső melegsége árad felénk. E szent hagyományainkban és nemzeti ideálunkban gyökerező törhetetlen hódolathoz és szeretethez felséges királyunk és királynénk iránt hiába közeledik ártó, vagy csak zavaró szándékkal is bárhonnan jövő ellenséges ármány : a magyar hűség kemény vértjéről eredménytelenül fognak annak mérgezett nyilai küldőikre visszapattanni. Ezzel a szilárd meggyőződéssel adják meg bizonyára a méltóságos főrendek is ő eminencziája indítványára egyértelmű helyeslésükben megnyilatkozott felhatalmazásukat az elnökségnek ; s ilyen értelemben fogom a szokásos utón ő császári és apostoli királyi Felsége legmagasabb színe elé juttatni az augusztus 17-iki évforduló alkalmából kifejezett hódolatteljes szerencsekívánatokkal együtt azoknak az érzéseknek megiryilvánulását is, amelyek ő eminencziája személyében leghivatottabb tolmácsukra, a méltóságos főrendek soraiban pedig oly lelkes visszhangra találtak. (Általános élénk éljenzés.) Következik napirendünk, t. i. az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Széchényi Viktor gr. jegyző: Prohászka Ottokár dr.! , Prohászka Ottokár : Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! A főrendiháznak hivatását rendesen ugy fogja fel a nagy közönség, hogy mérséklőleg hasson, hogy valamiképen iparkodjék lefogni azokat a radikálisabb kilengéseket, amelyek a parlamentben, a törvényhozásban jelentkeznek. Én természetesen nem igy gondolkozom és meg vagyok győződve, a méltóságos főrendek sem, mert mi nem dörzsfékezők akarunk lenni egy vonaton, hanem mi igazán gőzzel, mondjuk, szívvel, lélekkel közreműködni akarunk a törvényhozás munkájában. Igaz, hogyha ez a törvényhozás, — értem a képviselőházat, — annak a gőznek javát már kieresztette, mikor az a vonat berobog, de hát nem is robog, hanem ugy lassan, lassan szerényen bevonul, — amint asíninisterelnök ur is mondta, — a megnyugvásnak pontjára, akkor a főrendiháznak úgyszólván nem volna dolga, annak a mérséklő behatásnak, annak a fékező befolyásnak nem volna helye. Mindazonáltal ugy gondolom, hogy egy ilyen fontos, az egész közvélemény lelkébe belemarkoló törvényjavaslatnál a főrendiháznak is igen nagy feladata és kötelessége van : kötelessége szilárdan állást foglalni, kötelessége a dolgot jól megfontolni, állásfoglalását megokolni és azután — mint ebben az esetben is. — ha általában a legtöbben el is fogadjuk ezt a törvényjavaslatot, rámutatni azokra a kritikus pontokra, amelyekre a további törvényhozási munkának és a kormányhatósági intézkedéseknek irányulniok kell, hogy
