Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-114
LZ CX1V. ÜLÉSE. 210 A FŐREND IHÁ vezetésen a központi választmányok tagjaira hárítani. A fuvardíjak megengedhetősége a ja vaslábán elég szűk körre van szabja; de hogy vájjon a gyakorlatban sikerülni fog-e ezt a megengedhetőséget minden egyes esetben kétségbevonhatatlaaul megállapít a ni, azt kétesnek tartom. Marad aztitán még két pont, amelyre nézve az ellentétek legkevésbbé határolódtak pártszempontok szerint, t. i. a magyar nyelvnek kötelező feltételül való követelése a választójognál és a nő választójogának behozatala. Ami az elsőt illeti, a magyar nyelv kérdését, én kívánom, hogy azoknak a pártkülönbség nélkül e kérdésben megnyilatkozott kiváló államférfiaknak, aldk a magyar nyelvnek feltételül odaállitását ellenezték azért, mert nem akarták, hogy bennünket ezért a nemzetiségek elnyomásánaii vádjával illethessenek, igazuk legyen abban a tekintetben is, hogy azok, akik ezeket a vádakat eddig is alaptalanul hangoztatták velünk szemben, ezután ezekkel a vádakkal elhallgatnak. Népiskolai törvényeinknek fokozatos, következetes és minél szigorúbb végrehajtása remélhetőleg a választók azon nagy kontingensére nézve, amely Magyarország népiskoláin megy keresztül, ezt a kérdést úgyis rövid idő múlva tárgytalanná fogja tenni. Hátramarad az a töredéke a választóknak, akik nem a magyarországi népiskolában szerezték első ismereteiket. Ezekkel szemben az a méltányos elnézés, amelyet velük szemben gyakorlunk, őket remélhetőleg arra fogja indítani, hogy annál inkább megbarátkozzanak a magyar állam követelményeivel és nyelvileg is igyekezzenek a nemzethez hozzásimulni. Ha azonban a törvényhozás és a kormány ezúttal elutasítja magától azt a kínálkozó eszközt, hogy a választójog révén igyekezzék a magyar állami nyelv elterjedésének érvényt szerezni, akkor nézetem szerint annál inkább előáll a kötelesség ugy a törvényhozásra, mint a kormányra nézve, hogy más eszközökről gondoskodjék, amelyek segítségével, végre-valahára, a magyar állami nyelv általános ismeretének oly rég törvénybe iktatott kötelezettsége ä valóságban is gyakorlatilag megvalósuljon. (Igaz! ügy van/ Helyeslés.) Széchényi Aladár gr.: ötven esztendeje! Berzeviczy Albert: A női választójogra nézve én csupán két tényt kívánnék konstatálni, amelyekből nagyon könnyen levonható a következtetés. Az egyik tény az, hogy daczára e kérdés hosszú és gondos előkészítésének, az e felett folyt sok vitának és az erre nézve történt sok kísérletezésnek : nem sikerült a női választójog megvalósításának egy oly formáját létrehozni, amelyben magának a reformnak elvi barátai is megegyezni tudtak volna. Ez, nézetem szerint, mindenesetre annak jele, hogy a kérdés a megoldásra még meg nem ért. " A másik tény, amit konstatálni akarok, az, hogy a női választói jog eszméje Magyarországon tényleg a legutóbbi időben, és különösen ezen háború óta nagy hódítást tett, ugy hogy én azt hiszem, hogy ez az eszme, ez a reform a közel jövőben minden körülmények között meg fog valósulni. Ugy vélem, hogy e kérdés megoldását nyugodtan bizhatjuk a jövőre s egyelőre igyekeznünk keU, sine ira et studio, előkészíteni annak lehető legjobb megoldását. Mái most előáll az a további és talán utolsó kérdés, hogy vájjon ezen javaslat elfogadásával megfeleltünk-e mi különösen a háború által teremtett helyzet követelményeinek, megfeleltünk-e a kor követelményeinek és sikerült-e ezzel a megoldással ezt az annyi viszályt, annyi kellemetlenséget és súrlódást, sőt politikai válságokat is okozott kérdést hosszabb időre, — amint mondani szokták, — nyugvópontra juttatni? Széchényi Aladár gr.: Nem. Berzeviczy Albert: Méltóságos főrendek! Sokat emlegetik a koráramlatokat, amelyek elől nem szabad elzárkóznunk, ha nem akarjuk, hogy azok által elsöpörtessünk. Én azt hiszem, hogy az a koráramlat, amely oly impetuózus erővel hozta ezt a kérdést minálunk napirendre, legvilágosabban és legtisztábban nyilatkozott meg a német császárnak abban a múlt évi húsvéti üzenetében, amelyet ő a porosz kormányhoz és országgyűléshez intézett az ottani, a miénknél sokkal elavultabb képviselőválasztási rendszer korszerű reformja érdekében. Nos hát, annak a nem hozzánk intézett, de mindenesetre igen messze hallható üzenetnek, "annak a megnyilatkozásnak mi ezzel az alkotandó törvénynyel, azt hiszem, sokkal messzebbmenőleg felelünk meg, mint ahogy megfelelt annak a porosz képviselőház, amelynek állásfoglalása hogy milyen következményeket fog a jövőben maga után vonni, az természetesen ismeretlen előttünk. Azonban a koráramlatok nem szoktak egy bizonyos ponton megállani. Az orosz forradalom is a mai koráramlat szüleménye volt és a bolsevikiek által gyakorlatilag életbeléptetett kommunizmus is a koráramlatnak egy eredménye. Es nem tudhatjuk, hogy a koráramlatnak ez a folyama micsoda eredményeket fog még a jövőben, különösen Oroszországban előidézni. Nem lehet tehát a koráramlatokat minden kritika, minden válogatás és minden korlátozás nélkül eljárásunkban irányitókul elfogadnunk. Kifejezést adtam annak a nézetemnek, hogy ennek a kérdésnek olyan kompromisszumos megoldása, mint aminőt ez a javaslat magában foglal, nemcsak nem hátráltatója, sőt elősegitője annak, hogy habár e kérdés a közvélemény napirendjéről, megengedem, hogy ezáltal letűnni egyáltalában nem fog, mégis a törvényhozás ezzel a kérdéssel egyhamar ne legyen kénytelen ismét foglalkozni. (Helyeslés.) Es ebben én bízom is. Bizom egyebek közt azért is, mert amint Sigray gróf ő méltósága is utalt reá, ennek a kérdésnek kialakulásába a mi politikai életünkben annyi visszatetsző momentum, annyi személyes hajsza és annyi pártérdek vegyült, hogy ez a kérdés őszintén megvallva, mindenki