Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-113

184 A FŐRENDIHÁZ GX1II. ÜLÉSE. maradt és elhanyagolt közegészségügyi helyzet megjavítása szempontjából szükségesnek vélném az 1876 : XIV. törvényczikknek a kor igényeihez mért módositását, továbbá a körorvosok számának szaporítását, megélhetési viszonyaiknak, ha kell, a közegészségügy államosítása utján való rendezését, valamint a kórházak, dispanzerek számának szaporítását, esetleg átmenetileg oly módon, hogy a hadsereg demobilizálása után az erre alkalmas hadegészségügyi intézmények továbbra is fentartassanak. (Helyeslés.) Ezenfelül szükségesnek tartom az állam szocziális téren mozgó egyéb intézkedéseinek szélesebb keretekben való fejlesztését, ugy mint a lakásviszonyoknak és a népélelmezésnek rendezését, a szocziális biztosítás fejlesztését, kiterjesztve ezt a rokkantbiztositásra is. De, amire mai felszólalásomban különös súlyt óhajtok fektetni, elsősorban állami feladattá minősitendőnek vélem a szocziális betegségek elleni küzdelem szervezését és irányítását. A szocziális tényezővel az elmondottakon kívül behatóbban foglalkozni nem kívánok, annál nyomatékosabban óhajtok azonban rámutatni a vele egyenrangú kulturális tényező jelentőségére, amelylyel szerény nézetem szerint értékének megfelelően még a tudományos körök sem foglalkoznak. A kulturális tényező elmaradottságát a népbetegségek egyik okául elismerik ugyan ugy a tudományos, mint a hivatalos körök, de a kérdés megoldásakor ez nem érvényesül. Innen van. hogy társadalmunk aránytalanul nagy vér- és vagyonáldozatot hoz még oly szocziális körökben is, amelyekben erre az előfeltételt a kedvező gazdasági helyzet megadná. Állításom igazolására, ha nem tekinteném nagybecsű türelmükkel való visszaélésnek, hivatkózhatnám az Országos Statisztikai Hivatal számos adatára, (Halljuk !) ezt azonban most annál kevésbé akarom megtenni, mert ezen adatok többnyire a háborút megelőző időből származnak s igy a dolog természetéből kifolyólag, a mostani helyzetet véve, nagy eltolódást szenvedtek. Általánosságban csak annyit jegyzek meg, hogy ha a dolgok mélyére tekintünk, megállapíthatjuk, hogy népünknek az egészségkultúra iránti igénye igen alacsony fokon áll. Népünk az egészség iránti érzéket, az életértéket lebecsüli. Innét az életmódjában megnyilvánuló fatalizmus, amely a jobbra és egészségesebbre való törekvést háttérbe szorítja. Esetleges félreértés elkerülése végett méltóztassék megengedni, hogy közbevetőleg megjegyezzem, hogy mikor az egészségkultúra elmaradottságáról beszélek, nem kívánom társadalmunk általános kulturnivóját bírálat tárgyává tenni, hanem annak kizárólag azon részére gondolok, amely az egészségnek és az életértéknek megbecsülésére vonatkozik. Nem tudom, vájjon sikerült-e a méltóságos főrendek előtt bebizonyítanom azt, hogy a népbetegségek elleni küzdelemben a jövőben a kulturális tényezőre az eddiginél nagyobb súlyt kell fektetnünk ; de meggyőződésem, hogy ha a meghozott és meghozandó anyagi áldozatokkal arányban álló eredményt akarunk elérni, akkor először meg kell tanítanunk népünket egészségesen élni tudni s fel kell ébresztem benne az erre való igényt. (Helyeslés.) Méltóságos főrendek ! Ugy érzem, hogy ezek után a kulturális tényező szempontjából czélravezető eszközökről és utakról kellene beszélnem. Tekintettel azonban egyrészt a kérdés nagy terjedőmére, másrészt pedig azon meggyőződésemre, hogy legalább is korai addig a részletkérdésekbe bocsátkozni, amig nem gondoskodtunk arról, hogy a népoktatás révén az egészségkultúra népünk széles rétegei ismeretkörének kiegészítő résziévé váljék. Méltóztassék tehát megengedni, ho.gy most csak egy olyan gyakorlati tervezetre mutassak rá, amelyről azt hiszem, hogy a megkívánt eredményt ha nem is intézményesen, de kisegitőleg kedvezően befolyásolhatná. (Halljuk!) Ez a tervezet a főbb szocziális betegségeket tárgyaló oly népies egészségügyi előadásokra vonatkoznék, amely vetíthető képekkel felszerelve, "hivatva lenne a népbetegségeket a nép széles rétegeiből a háború következtében sajnos nagyszámban kikerülő betegek révén a nép széles Tétegeinek ismeretkörébe belevinni. Ezen előadások gyakorlati értékéről saját tapasztalatom alapján volt alkalmam meggyőződést szerezni a Hadigondozó Hivatalnak egy tuberkulótikns betegeket kezelő gyógyintézetében, ahol ezek az előadások az orvosok egyikének dicséretes kezdeményezésére már bevezettettek. A betegek körében ott tapasztalt általános érdeklődésből kifolyólag merem állítani, hogy ezek az előadások az egészségkultúra terjesztésére eredményesen lennének felhasználhatók. A kedvező eredmény elérése szempontjából azonban kívánatos 'lenne, hogy ezek az egészségüg}'i előadások ne szorítkozzanak a Hadigondozó Hivatal intézményeinek aránylag szűk körébe, hanem gondoskodjék azokról, megfelelő szervéi utján szélesebb keretekben, gazdasági tárgyú előadások közbeiktatásával, maga az állam. Addig pedig, amig ezen előadások a népoktatás és a közigazgatási szervek utján intézményesen rendszeresithetők lennének, rendszeresittessenek azok haladéktalanul az ország és a hadvezetőség szolgálatában levő kórházakban. A fenyegető jövővel szemben az államnak minden rendelkezésre álló eszközzel fel kell készülni. Erre a szakkörök ki is dolgoztak programmokat. Méltóztassanak azonban meggondolni azt, hogy ily programmok egy csapásra meg nem valósithatók, a várható demobilizáczió pedig a népbetegségek ujabbi nagyfokú elterjedésének válhat okozójává. Hogy csak egy példára hivatkozzam, a tuberkulótikus betegek nagy száma a demobilizáczióval házi kezelésbe fog kerülni, népünknek pedig sem a védekezésről, sem az ápolásról fogalma sincs. Ezen pedig ad hoc kiadott ministeri rendeletekkel és a mái közegészségügyi szervezettel segíteni nem lehet. Méltóságos főrendek! A felszólalásomban is-