Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-113

A FŐRENDIHÁZ CXIII. ÜLÉSÉ. 177 Á főrendiház elnökének nem lehet más programmja, mint hű teljesítése azoknak a kötelességeknek, melyeket a törvény és a ház szabályai parancsolnak. Meg kell őriznie a főrendiház csorbítatlan önállóságát és hatáskörét, a ház tagjainak jogát, a szólásszabadságot, a ház tanácskozásának rendjét. Mindenekfelett pedig kötelessége a legszigorúbb pártatlanság, mert ha a kormány bizalmából jut is az elnökség e diszes méltóságba és politikai meggyőződésének szabadságát a ház rendje biztosítja, biztosítja pedig oly mérvben, hogy elhagyva az elnöki széket, annak még a ház padjairól is kifejezést adhat : mégis a főrendiház elnöksége és az ehhez fűzött kötelességi kör nem lehet semmiféle kormánynak, semmiféle politikai pártnak expoziturája. Ennek semleges szigetnek kell lennie, melynek a pártok vonalaiból ugy kell kiemelkednie, hogy a pártok és politikai szenvedélyek hullámverései oda fel ne érhessenek. Csak igy lehet közmegnyugvással biztosítani e diszes testület munkájának sikerét, melyet őseink bölcsesége a mérséklet eleméül illesztett a magyar alkotmány szerkezetébe. Ha rendes körülmények között is nagy feladat és súlyos felelősség hárul az országgyűlés két házának rendszerében a főrendiházra, még nagyobb a feladat és még súlyosabb a felelősség oly időkben, melyeket történelmi időknek szoktunk nevezni. Ha a történelem folyamán sokszor maguk a kortársak nem érezték is meg a korszakváltozás szelét és csak a későbbi történetszemlélet fedezte fel a lezajlott nagy eseményekben a korszakválasztó jelentőséget : ugy ma mindnyájan érezzük, sejtjük, hogy a népek e nagy kataklizise, ez a világraszóló mérkőzés, melyben hű szövetségeseinkkel becsületes önvédelmi harczot folytatunk, mi magvarok pedig ebben a nagy világháborúban évszázadokra visszanyúló viszonr.agságteljes létküzdelmünknek egyenesen sorsdöntő életszakát éljük, nem maradhat csak az eddig minden háborút felülmúló borzalmas harczi epizód. Ennek az emberiségnek nagy életrajzában többet, sokkal többet kell jelentenie. Erős a hitünk, hogy ezután a nagy vérengzés után, melyet mi annak idejében többször tett becsületes békeajánlatainkka] az emberiség javára már régen meg akartunk szüntetni, sőt teljes készségünket jelentettük Iá a jövő háborúk veszedelmét csökkentő nemzetközi intézmények létesítésére is, bizonyára be kell következni az emberi czélokhoz és kulturfeladatokhoz visszatérő megújhodott korszaknak, be kell következni a iia háborgó lelkek nagy magábaszállásának, a megértés, a béke munkája áldásos renaissanceának. Nyugodtan folyó rendes időszakokban sem könnyű megtalálni a korszerű reformok tartalmának és kellő egymásutánjának bölcs mértékét. Fokozottabban nehéz ez a nagy átalakulások, a nagy történelmi átmeneti korszakok idején. A túlmerészség ilyenkor gyakran sötétbe ugrás, a túlzó aggályoskodás gyakran lemondó kétségbeesés. Főrendiházi Napló. 1910—1915. V. kötet. A magyar főrendiház már bebizonyította, hogy a nagy átalakulások idején is átérti a kor szellemét. Senki se vádolhatja azzal, hogy életképtelen, korhadt intézményekhez makacsul ragaszkodott. A történelem lapjai igazolják, hogy nagy időkben épen nem zárkózott el a haladás,' a jogkiterjesztés, a szocziális feladatok követelményei elől. De igenis hű maradt a múltban és hű fog maradni mindig a főrendiház a létjogosultságának alapvető gondolatához : a mérséklet eleméhez és sohasem fog hűtlenné válni ahhoz a politikai és társadalmi gondolatkörhöz, melynek központjában a minél erősebb, minél hatalmasabb magyar nemzeti állam törvényes önállóságának, magyar közművelődési hegemóniájának és területi épségének sértetlensége áll. A főrendiház eddig is mindig gondosan mérle* gelte a szükségesekké vált törvények alkotásának sokszor lekésett ritmusából folyó törvényhozási kötelességeket, mert be kell ismernünk, hogy sok alapvető kérdése van államéletünknek, mely nélkülözi annak a fokozatos törvényalkotási állapotnak boldogságát, melyet egy nagy történetíró a »korszerü reformok* egymásutánjának nevez. Hány törvényjavaslatunk volt és még lesz, melyeket az előterjesztő kormány kénytelen azzal bemutatni, hogy 30—40 év óta ebben az ügyben épen semmi, vagy lényeges reform nem történt. A mi főrendiházunk az elkésett törvényalkotások követelményeivel repdes időkben is mindig számolt. Ahol szükséges volt, nem félt a nagyobb előrelépéstől sem, hogy pótolja az elmaradt reformokat. Annál inkább fog számolni a nagy történeti időkben, midőn e nemzetet annyi véráldozat, hősiesség és szenvedés után egy hatalmasabb uj életre kell támasztani. Ne féltse senki a főrendiházat, hogy nem érti meg a kor komoly szavát, mert ha hivatásához hűen bölcsen elkerüli is a szélsőségek útjait, sohasem téved el a szübkeblüség útvesztőjében. Iránytűje a főrendiháznak mindig a közjó parancsa és mindig az erős magyar nemzeti állam java volt. Ezt az iránytűt szilárdan fogja kezében tartani a mai történelmi idők nagy követelményeinek törvényhozói munkájában is. Ebben a hitben üdvözlöm tiszteletteljesen a nagyméltóságú főrendiházat, midőn elnöki utamra indulok. Erre az utamra nem hoztam magammal egyebet, mint hazaszeretetemet, a birói székben lelkem elemévé vált pártatlanságomat, törhetetlen kötelességérzetet, munkakészségem egész odaadását és a főrendiház nemes hivatása iránt érzett legmélyebb tiszteletemet. Ezen az utón azonban biztosan csak ugy járhatok, ha a méltóságos főrendek kegyesen meghallgatják megújított kérelmemet : ajándékozzák nekem erre az útra azt, ami reám nézve a legnagyobb kincs, — kegyes bizalmukat. (Élénk tetszés és éljenzés.) A kalocsai érsek ő nagyméltósága kivan szólni. Várady L. Árpád kalocsai érsek: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! A főrendiház elnökségében végbement változással kapcsolatban méltóztassék megengedni, hogy néhány pillanatra 23