Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-110

136 A FŐRENDIHÁZ GX. ÜLÉSE. el, hogy a háború negyedik évében lehetetlenné teszik a békét, addig másrészt épen Magyarország és Poroszország, -— az egyedüli két állam, amelyben eddig a radikális választójogot be nem hozták, — azok, amelyek a legnagyobb nyíltsággal, félreismerhetetlen őszinteséggel a békét kínálják. (ügy van !) Ezt a köztudomású tényt, ugyebár, nem is lehet letagadni. Napnál világosabban látjuk tehát, hogy mely államokban történik az, amit a nép akar, amit a háborútól agyonsanyargatott nép remél : a radikális választójog államaiban-e, avagy nálunk Magyarországon és Poroszországban, amelyeket konzervatív államoknak csúfolnak ? Lehet-e azt mondani, hogy itt nálunk az állítólag elnyomó uri osztály a nép akarata ellenére kínál békét, de viszont lehet-e azt mondani, hogy a nagy demokratikus államokban a nép lelkesedve követeli, hogy tovább vérezhessen ebben a czéltalan háborúban? Azt hiszem, erre a legegyszerűbb észjárású ember is megadhatja a feleletet. Ezek a külföldi példák mutatják, hogy ép a radikális választójog veszi ki a nép kezéből a hatalmat és lelketlen vezetők kezébe teszi azt le, akik a népet, mihelyt hatalmon vannak, rögtön elfelejtik, sőt romlásba sodorják a népeket, csakis azért, hogy hatalmukat fentartsák. Amit a szegény, félrevezetett nép hisz, t. i, hogy a radikális választójog által az ő akarata fog érvényesülni, amint a külföldön láthatjuk, az hiu remény marad, mert még budapesti proletárjaink sem állithatják józan észszel, hogy ennek az embertelen öldöklésnek folytatását a nyugati demokrácziában az ottani népek akarják. Azt hiszem., Vázsonyi ő excellencziáj a nem egykönnyen fogj a tudni ezeket az argumentumokat megczáfolni. A választójogi bizottság higgadt tárgyalásait, azt hiszem, mindenki élvezettel kisérhette figyelemmel, mert ott oly mélyreható beszédeket tartottak, hogy látszott, hogy a bizottság tagjai pro és kontra meg vannak róla győződve és átérzik, hogy ez a reform az egész ország jövőjének sorsát dönti el, tehát ezt a reformot csakis kölcsönös megegyezés, illetőleg meggyőzés, nem pedig terror utján lehet az ország megnyugvására megvalósítani. Kell azonban, hogy mindenkinek feltűnt légyen, hogy mig egyrészről azok, akik a javaslat radikális részeit támadták, megdönthetetlen érvekkel bizonyították ezen javaslat egyes részeinek káros, sőt katasztrofális voltát, addig a másik oldalon azok a kevesek, akik a javaslatot pártolták, csakis arra szorítkoztak többkevesebb eredménynyel, hogy azt állították, hogy ennek a javaslatnak nem lesz olyan túlontúl káros következménye. Ezeknek tehát legfeljebb az sikerült, hogy néhány ember aggodalmait eloszlatták. Alig volt azonban valaki, aki merte volna azt állítani, hogy neki ezzel a javaslattal szemben semmi aggodalma nincs. Pedig a legkevesebb, amit az ember elvár azoktól, akik a javaslat minden betűjéhez ragaszkodnak, hogy plauzibilisen megmagyarázzák ezen javaslat hasznos voltát. Valósággal irónia van abban, hogy a javaslat pártolói között nem volt senki sem, a ki kifejtette volna, hogy a szegény népnek ez a javaslat miben és miért válik hasznára, ha csak argumentumnak nem veszszük azt a már rég az unalomig lecsépelt frázist, hogy a radikális választói jog a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hozza. Amint a külföldön láttuk, a radikális választójog ennek a három dolognak épen ellenkezőjét hozza. A nyugati demokrácziákban van ma a népnek a legkevesebb szabadsága, még békevágyának teljesülését sem tudja keresztülerőszakolni, ott van a legnagyobb vagyonegyenlőtlenség és — bocsánatot kérek. — szép testvériességnek nevezem azt, hogy ép a nyugati demokráciák teszik lehetetlenné, hogy Európa fehér testvérnépei végre megszűnjenek egymást öldökölni. Azt hiszem, Vázsonyi ő exczenlercziája nem fogja tudni megczáfolni ezeket az érveket. Hangsúlyozni kívánom, hegy azok, akik a választ ójrg demokratikus fejlődését kívánják ugyan, de a radikális választójog elleti harczolnak, amint azt a jelen esetben mi tejzszük, ezen reform ellen harczolva, épen a nép és különöseri a magyar nép legsajátabb érdekében cselekszenek és nem ellenségei ar.épiek, mint ahegy azt állítják. Kérdem : mi állja ma már útját a megegyezés lehetőségének ? Csakis az, hogy a Vázsonyi-féle javaslat körülbelül 3,800.000 választót biztosit, holott a képviselőház nagy többsége körülbelül 3,200.000 választót konczedál. Ha eddig 1,200.000 választó volt és az 1913. évi törvény szerint, amelyet még ki sem próbáltunk, 1,600.000 lesz a választók száma, most pedig a képviselőház többsége már 3,200.000 választót konczedál, nem mondhatjuk azt, hogy nem valósítunk meg egy igazán széleskörű, demokratikus választójogot. Ha valakinek igazán szivén fekszik ugy a népnek, mint magának a választójognak sorsa is, lehet-e ezen kis különbség miatt a felelősséget vállalni azért, hogy az országot kitegye most egy háborús választás rázkódtatásainak és útját állja azon szocziális és a népre nézve sokkal sürgősebb és fontosabb reformok megvalósításának, amelyekre a t. ministerein ökur négy nap előtti beszédében rámutatott ? Akinek a haza sorsa igazán a szivén fekszik, annak a megegyezést mielőbb kívánnia kell. Ha a kisebbségi pártok állásfoglalásukból csak egy kicsit is engednének, amikor a képviselőház nagy többsége már annyit engedett eddigi hazafias álláspontjából, a megegyezés rögtön megvolna és nem akadhatna őszinte magyar hazafi, aki elvtagadással illetné azokat, akik egy kicsit engednek, hanem ellenkezőleg, ezt a hazafias cselekedetet mindenki elismeréssel kell hogy illesse, mert ezáltal az ország mintegy lidércznyomástól szabadulna meg, fellélekzenék és megszabadulna a mostani áldatlan viszonyoktól. Csak arra szeretnék még kitérni, hogy egyesek ő Felségét, a királyt, elég lelketlenül olyan színben igyekeztek feltüntetni, mint aki a megegyezést