Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-108

110 A FŐRENDIHÁZ CVIII. ÜLÉSE. désekben illetékes polgári szakkörök és a hadügyministerium között nincsen olyan kapcsolat, amilyent az ügy érdeke megkiván; tudom, hogy a hadügyministerium kebelében működik egy Militär Sanitäts-Comité, amelyben az orvcsi tudomány terén is kiváló szakemberek foglalnak helyet; magának a katonai egészségügynek lehető legintenzívebb továbbképzése érdekében volna kívánatos, hogy ebben a bizottságban a monarchia mindkét államából kiválasztott polgári szakemberek is helyet foglaljanak, kik a katonaorvosi szakértőkkel együtt állapítanák meg mindazt, ami főleg általános orvosi és tudományos szempontból a katonai egészségügy előmozdítására szükséges; a háború alatt ennek a kapcsolatnak a hiányát elég élénken éreztük. Ez a javaslat nemcsak a paritás kérdése, hanem a hadseregben szolgáló véreinknek érdeke is. (Ugy van!) Visszatérve már most a depopuláczióra, a második sajnálatos momentum a csecsemő- és gyermekhalandóság. (Ralijuk ! Halljuk !) Nálunk békében évenkint született 600.000 csecsemő közül 20% = 120.000 nem érte el az első évet. Ezt az arányszámot a háború 26%-ra emelte, amin, •— sok más okon kivül, — nem csodálkozhatunk, ha az országos statisztikai hivatal feljegyzéseiből tudjuk, hogy 1900-ban a 7 éven aluli korban elhunytaknak csak 57'3%-ánál veit előzetesen orvosi kezelés kimutatható. 1912-ben pedig 57'7%-nak volt része orvoslásban. 12 év alatt tehát az egész különbség 0'4%, amit,—tekintve azt, hogy a jövő nemzedékről van szó. — csakis a mindenbe belenyugvás közönye tarthat javulásnak. Ennek magyarázatát megtaláljuk abban, hogy amig 1911. évben a városokban minden 954 lakóira 1 orvos jutott, addig ugyanakkor a községekben minden 7739 emberre jutott csak 1 orvos. Éz az átlag, de van pl. egy körorvosi kör, melybe 46 község tartozik. Ezek közül az egyik község 22 km.-re, a másik 38 km.-re fekszik a körorvos székhelyétől. Ezeket figyelembe és számításba véve, nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy a valóságban községeink egyötödénél több, sőt talán egynegyed része nem bir csak némileg is kielégítő orvosi szolgálattal. Természetes, hogy mindezek a sajnálatos viszonyok a háború alatt még inkább rosszabbodtak azáltal, hogy a községi és körorvosok egy nagy része bevonulni volt kénytelen. Még nagyobb adathalmazt szolgáltathatnánk annak ujabb és fölös bizonyítására, hogy á közegészségügyi szolgálatnak jelenleg érvényben levő rendszere az ország vitális érdekeinek veszélyeztetése nélkül tovább fenn nem tartható, (Ugy van !) Már 32 év előtt bebizonyítottuk, hogy az 1876 : XIV. törvényezikknek az orvosi és közegészségügyi szolgálatra vonatkozó része teljesen csődöt mondott, mert a rendszer, melyet megállapított, — amint az idézett számok is bizonyítják. — az orvosnak fizikailag teszik lehetetlenné, hogy mint gyógyító orvos feladatának kellőképen megfelelhessen ; másrészt pedig megint a rendszer nem adja meg neki a szükséges ethikai alapot sem arra, hogy mint a közegészség közege sikeresen járhasson el. mert a rendszer őt a választóitól függő viszonyba kényszeríti, tehát ahelyett, hogy tekintélyt és befolyást adna neki, alacsony színvonalra szorítja le, amelyen csak addig a határig bir valahogyan működni, amig a közegészség érdeke a községgel, ennek tekintélyesebb és befolyásosabb választóinak érdekével össze nem ütközik. Ha pedig hivatali, buzgóságból ezen magát túltenni próbálkozik, akkor ezzel eljátszsza a község bizalmát, a nép elfordul tőle, ugy hogy ebben a rendszerben a községek szegénysége, a községi életnek fejletlensége és közigazgatásunk hiányossága mellett a mi közegészségügyünk működése a törvény intenczióit egyáltalán ki nem elégítheti és üres formalizmussá sorvadt. (Halljuk ! Halljuk !) De elvégre is mindenki a maga és a családja jövőjéért dolgozik ; már pedig ez a mai rendszer az orvost még ettől a primitív emberi jogától is megfosztja ; elég nagy számban vannak olyan elhagyatott helyek, messze minden czivilizáczió körén kivül, ahol a fukar jövedelméből alig bir megélni, a jövőjéről gondoskodni pedig egyáltalán nem tud és még annyi anyagi ereje sincs, hogy gyermekeinek iskoláztatásáról kellőképen gondoskodni tudjon ; ilyen mostoha helyre kerülve, a leglelkiismeretesebb fáradozása és szerzett érdemek daczára a mai rendszer mellett sem előmenetelre, sem arra nincs kilátása, hogy idővel jobb helyre kerüljön. Innen van az, hogy a törvény életbeléptetése, tehát 41 év óta a községi és körorvosi állások egy része mindig betöltetlen volt, hogy pályázó azokra nem akadt, vagy ha akadt is egy-egy desperado, az rövid idő múlva ismét otthagyta, állását, ugy hogy a kormány kénytelen volt a törvénytől eltérve, nagyobb számú lakosság csoportosítását egy körbe, vagy pedig azt megengedni, hogy egy körorvos két kört. lásson el; méltóztatnak elképzelni, hogy az milyen orvosi ellátás lehet és hogy ezzel a papírformával a lakosságnak és a közegészségügynek éredkei milyen kielégítést találnak. Mindezen okoknál fogva már 32 év előtt az orvosi és közegészségi közszolgálat államosításának szükségességét mondottuk ki ; (Helyeslés.) ismételten ujabb és ujabb javaslatokat dolgoztunk ki, a mai napig minden eredmény nélkül. És mikor évtizedes tapasztalás is eléggé bebizonyította, hogy a mai közegészségi közigazgatással a jövőnek életbevágó nagy feladatait megoldani lehetetlenség, akkor az államosításnak szükségessége nemcsak változatlan és erős meggyőződésünk még ma is, de erősebb, mint valaha. (Ugy van !) Az államosítás az orvosokat függetlenekké teszi a lakosságtól, melynek egészsége érdekében, de akárhányszor más érdeke ellen kénytelenek eljárni, az orvosokban és a hatóságokban fejleszti a közegészségügy követelményei iránt való érdeket, felemeli őket hivatásuk magaslatára és igy