Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-108

A FŐRENDIHÁZ CVIII. ÜLÉSE. 107 nak és az ezeknek révén lehetővé lett győzelmeknek méltó gyümölcse. (Igaz! ügy van!) Oroszországnak, az egykor leghatalmasabb ellenfelünknek hadereje a kárpáti támadások során hősi ellenállásunkon tört- meg és e harezok további folyamán is hadseregünk diadalt-diadalra aratott, így az a nagy temető, amely Bukovinától a Magas Tátráig terjed, milliónyi derék katonákkal együtt, az orosz autokráczia imperialista törekvéseinek is sirja lett. Fegyvereink a keleti fronton nemsokára el fognak némulni és ellenfeleink reménye, hogy e harezokban minket meg fognak verni, teljesen megsemmisült és merném állitani, hogyha a földrajzi fekvésünkre és helyzetünkre nézve tévedésben levő Északamerikai Egyesült-Államokat ez a félreértése nem vitte volna bele az entente táborába, az entente a reménytelen harezot már fel is adta volna. így is a világháború utolsó felvonását éljük, és mi, akik e hosszú háború legsötétebb napjaiban sem csüggedtünk és akik vesztett csaták és visszavonulás szomorú napjaiban bizalmunkat nem vesztettük el, mostani fényes hadihelyzetünk mellett semmi okot sem látunk arra. hogy csüggedjünk. En, aki mindig egyike voltam azoknak, akik a legszomorúbb napokban pillanatig sem kételkedtem a végső győzelemben és mindig rendületlenül és tántoríthatatlanul biztam igaz ügyünk diadalában és nemzetünk életerejében, ma ezt a bizalmat teljesen igazolva látom. A nemzet életereje a világháború tüzpróbáját megállta. Erős a hitem, hogy annyi szenvedés árán elért győzelmünket ma már nem rabolhatja el többé földi hatalom. Én bizva remélem, hogy ez a kormány, amely hivatva van arra, hogy az országot a háború utolsó fázisán át a béke napjához elvezesse, e nehéz feladatában, amelyben bizonyára pártkülönbség nélkül kell hogy támogassa minden hazafi, (Igaz ! ügy van !) meg is fog felelni és ezt a feladatot belső megrázkódtatás nélkül meg fogj a oldani. Az indemnitási törvényjavaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés. A szónokot számosan üdvözlik.) Radvánszky Albert b. jegyző: Müller Kálmán báró ! Müller Kálmán b.: Ha 15 évi hallgatás után ma újból szót kérek, ugy ezt azért teszem, mert a háború kártevései a közegészségügy terén erre elég komoly okot szolgáltatnak és ilyen körülmények között nagyobb felelősséggel jár a hallgatás, mint a szó (Halljuk ! Ralijuk !) és mert talán semmi más nem sinyli meg azt annyira, mint a közegészségügy, hogy ismét az indemnitás régi, szűkös keretébe van szorítva, az annyira és oly sürgősen szükséges fejlődésnek és haladásnak lehetősége nélkül, mintha a mi közegészségügyünk már a háború előtt is olyan magas fokon állott volna, hogy vele az újonnan támadt nagy exigencziákat kielégiteni volnánk képesek anélkül, hogy e ezélra a költségvetésben ujabb erőforrásokról kellene gondoskodni. (Halljuk ! Halljuk !) A méltóságos főrendek igen jól.tudják, hogy ennek épen az ellenkezője áll. A belügyministeriumban a szükséges közegészségi reform előmunkálatai folynak, sőt a közegészségi reform prog<-ammja közzé is volt téve és elégtételünkre szolgál, hogy az nagyrészben honorálja egyelőre legalább elvben azokat, amiket évtizedeken keresztül javasoltunk és sürgettünk. (Halljuk ! Halljuk!) Ma tehát csak arra szorítkozom, hogy a refo

Tmok keretét és méretét megállapítsam, hogy megállapitsuk azek helyes egymásutánját és sürgessük az előmunkálatok folyását ugy, hogy a szükséges fedezetről legalább a jövő évi költségvetésben már kellőképen gondoskodhassunk. Szükséges mindenekelőtt őszintén megismernünk és nyíltan kimondanunk azt a szánalmas aránytalanságot, amely különösen a most ránk zúdult feladatok és a mi eddigi eszközeink között fennáll és ilyen körülmények között mindenesetre biztató a programúinak az a kimondása, hogy uj utakon indulva a kisszerű szatócspolitikát maga mögött akarja hagyni, (ügy van!) Az a nagy emberveszteség, amit a h okozott, mindenütt a közérdeklődésnek, mondhatnám az állami kötclességérzetnek focusába állitotta a népesedéspolitika kérdéseit. Minden kétségen felül áll, hogy a mi jövőnk is attól függ, hogy hányan vagyunk, illetőleg hogy hányan leszünk és ha e tekintetben a viszonyok már a háború előtt sem voltak nagyon biztatók, ugy egyenesen aggályosnak mutatkozik a háberu utáni időszak. Általánosságban egy ország közegészségügyi állapotát a két legfontosabb népmozgalmi adat, t. i. a születési és halálozási számadat tünteti fel. (ügy van !) A mi sivár helyzetünket a következő számok jellemzik : Az 1906—1910. évötödben a mi születéseink számaránya 36'7 volt és ezzel a számmal az európai államok sorában elül a 4. helyen állottunk, mert csak Bulgáriának, Romániának és Szerbiának volt kedvezőbb születési száma, ez, — mind keleti állam, — ehhez kommentár nem kell ; de még ez az arányszámunk is már ujabb hanyatlás, mert az előző 1901—1905. évi évötödben a mi születési számarányunk még 37'4 volt. Ezzel szemben a halálozási számarányunk az 1906—1910. évötödben 25'0 volt, amelylyel az összes európai államok sorában utolsóelőtti helyre kerültünk, még Bulgária és Szerbia is kedvezőbb halálozási számarányt mutatnak, épen csak Románia halálozása volt nagyobb 29'9-del. De még elszomorítóbb eredményre jutunk, ha az utolsó három évtized statisztikáját veszszük ; ekkor az összes halálozási szám összes javulása 7'33, ezzel szemben a születések állásában a hanyatlás 7'45 ; ha a halálozási és születési arányszámokat igy összehasonlítjuk, kiderül, hogy a születések esésével a halálozás csökkenése ma már alig képes lépést tartani és kiderül az is, hogyha ezeken a számokon alaposan javitani nem fogunk, 14*