Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-58
A FŐRENDIHÁZ LVIIi. ÜLÉSE. 45 hogyha ezek az iskolák kellő számban felállítva lesznek. A jászói prépost ur ő méltósága volt szíves kérdést intézni hozzám azon jogacademia jövőjére nézve, amelyet az újonnan Pozsonyban felállított egyetem fog a folyó év őszétől kezdve helyettesíteni. Erre nézve vagyok bátor kijelenteni, hogy ezidőszerint nincs szándékomban ezt a jogaeademiát más helyen felállítani; nincs szándékomban pedig azért, — amiben talán egyetértek a prépost ur őméltóságával, — mert a vidéki jogacademiák sorsa csak akkor fejlődhetik tovább, ha egyetemekké fejlődhetnek ; ő maga is ezt a czélt tűzi ki. Ha tehát ma két egyetemet állítunk fel> akkor, azt hiszem, nem volna kívánatos egyúttal szaporítani a jogakadémiák számát is, amelyeknek jövő sorsa szerinte is még bizonytalan. £>e egy másik indok is visszatart attól, hogy közvetlenül az akadémiát azonnal felállítsuk, nevezetesen a pénzügyi szempont. Tudvalevőleg a tanulmányi alapnak financiális helyzete nem nagyon kedvező. Készemről törekszem mindent megtenni a tekintetben, hogy a tanulmányi alaj) helyzetét megjavítsuk. Minthogy pedig a jrozsonyi jogakadémiának költségeit eddig a tanulmányi alap viselte, ezen jogakacléiniának megszüntetésével ezeket a terheket is csökkentjük. Az autonómiára nézve teljesen egyetértek azzal, amit a ministerelnök ur volt szives előttem kijelenteni. Ugyanilyen értelemben nyilatkoztam volt már magam is a képviselőházban; hozzátehetem még csak azt, amint a házban is jeleztem volt, hogy igen nagy súlyt óhajtok fektetni ezzel egyidejűleg két másik kérdés megoldására. Az egyik az, hogy tovább fejleszszük a vidéken az autonóm hitközségeket, amelyek által biztosithatják a katholíkus hitközségek is anyagi eszközeiket iskolai és egyházi czéljaikra; de másrészt igen nagy súlyt fogok helyezni arra, hogy a párbér kérdése mielőbb végleges megoldásra jusson, amely czélból épen az egyházi hatóságokkal legközelebb a megoldás módozataira nézve érintkezésbe óhajtok lépni. (Helyeslés.) Végül, méltóságos főrendek, legyen szabad még egy személyes kérdésre is kitérnem. Károlyi Gyula gróf ő méltósága volt szives kritizálni a képviselőházban elmondott beszédemet, különösen az elemi népoktatásra vonatkozólag, amely beszédemben elmondtam, hogy az állami iskolákban a nem magyarajkuak oktatásánál a nemzetiségi nyelv is, mint segédeszköz, felhasználtassák. Erre nézve a ministerelnök ur volt szives megadni a választ és kimutatni, hogy ebben a tekintetben a képviselőházban elmondott beszédem semmikép nem tér el azoktól a nyilatkozatoktól, amelyeket a ministerelnök ur azelőtt tett a házban. Egyidejűleg azonban a méltóságos főrend kifogásolta beszédemnek azt a részét is, amelyben azt a megjegyzést tettem, hogy a nyelv csak igen kis részét teszi a nemzeti culturának. Bátor vagyok felhívni a méltóságos főrend figyelmét arra, hogy mily összefüggésben mondottam azt a kijelentést. Ha egy mondatot kiszakítok egy r sorozatból, az könnyen okozhat félreértést. Én akkor az elemi oktatásról beszéltem, épen a nemzetiségi nyelv felhasználásáról, mint segédeszközről az államnyelvi oktatásnál és szószerint következőket mondtam: »Ennek folytán a nemzeti szempont felfogásom szerint nem is lehet ellentétben a culturszemponttal és pedig ez esetben annál kevésbbé, mert hiszen a nemzetiségi kérdés nemcsak a nyelvet foglalja magában. Hiszen sok nagy központosított államban különböző nyelven beszélnek az állampolgárok ma is, századokon keresztül ugy beszéltek és azért ott soha kétségbe nem vonták az állam egységét és fenmaradását. A nyelv csak igen kis részét teszi a nemzeti culturának, annak az összekötő kajoocsnak, amely bennünket, mint államot összetart!* Elsősorban constatálni kívánom, hogy az utóbbi megjegyzést nemzetiségi szenrpontból említettem, mert ezzel előtérbe akartam helyezni ama czélt is, amelyet el akarunk érni az elemi iskolában. Másrészt ki kell emelnem azt is, hogy ugyanezt általánosságban mondottam az összes culturállamokra vonatkozólag, azt talán a méltóságos főrend sem fogja kétségbe vonni, hogy valóban vannak államok Európában, amelyek egységesek, mint államok, noha azokban az állampolgárok különböző nyelven beszélnek. Sőt, mondhatom, egyetlen nagyhatalom sincs Európában Olaszországot kivéve, melyben a népek különböző nyelveket nem beszelnének. Tiszont vannak oly államok, ahol a különböző állampolgárok ugyanazt a nyelvet beszélik és mégis különállásra törekszenek. Utóbbira legújabb példa Írország. Ott semmiféle más nyelvet nem beszélnek, mint az angolt és a lakósok, — Ulstert kivéve, — mégis közigazgatási elkülönítésre törekszenek. Ezzel szemben Skócziában és Walesban még élőnyelv a kelta, ott hasonló törekvések eddig nem mutatkoztak. Erancziaországban vannak bretonok és gascogneiak, akik egészen más nyelven beszélnek, de azért Erancziaország egységét senkisem merné kétségbevoinii. Eme körülményekre való tekintettel jeleztem, hogy a nyelv kis részét képezi az összekötő kapocsnak, amely az államot összekapcsolja. Helytelen lehet a kifejezés annyiban, hogy a beszéd hevében »a nyelv csak igen kis részét teszi« kifejezést használtam, ehelyett talán azt kellett volna mondanom, hogy a nyelv »egyik részét«, avagy »egyik fontos részét« képezi a nemzeti kultúrának, különösen ha gondoltam volna arra, hogy e mondatot az összefüggéstől
