Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-97

A FŐRENDIHÁZ XCVII. ÜLÉSE. 401 vele privát utón is kerestem, hogy őt meggyőzzem álláspontom helyességéről s utolsó búcsúbeszédében, melyet a munkapártban tartott, azon elégtételt kaptam meg, hogy igenis a kisember javára, a kisbirtokra vonatkozó politika tekintetében concessiót tett, amelyet azelőtt mereven elutasított. Legyen szabad az általános választói jognál még egy különbségre rámutatnom, amelyet annak behozatalakor az illetékes tényezők kell, hogy különös figyelemben részesítsenek. S itt teljesen osztozom Dessewffy Emil gróf felfogásában és nem helyeslem Zselénszky gróf t. barátom felfogását, hogy t. i. a földmivelő nép nem akarná a választói jogot. Nemrégen ugyanis felhozta egy társunk, hogy a földmivelő, ha választania kell a választójog és a föld között, inkább a földet választja. Ámde azt nem mondhatja senki, hogy nem akarná a választójogot. Zselénszky Róbert gr.: Á gazdaszövetség enquétet tartott ebben a dologban ! Mailáth József gr.: Én ezzel a kérdéssel kéthárom évtized óta foglalkozom és igen jól tudom, hogy ebben a kérdésben nagyon sok eltérő vélemény van, leginkább azért, mert nem tudják kellőleg értékelni az iparos és mezőgazdasági munkás közötti különbséget. A mezőgazdasági foglalkozás, a mezőgazdaság egész structurája annyira elütő az ipartól, hogy a kettőt nem lehet egy kaptafára venni. És ezért nem sikerült sehol a socialistáknak azon tanaikat, amelyeket az ipari munkásokra ráerőszakoltak, a mezőgazdaságiakkal is elfogadtatni. Nem megyek bele most a részletebbe, most röviden csak arra kérem a t. kormányt, hogy annak idején ezt a nagy különbséget az általános választójognál okvetlenül tekintetbe vegye, annál is inkább, miután most kísérletek történnek, hogy a munkások egy részét, t. i. az ipariakat kielégitsék a földmivelés rovására, ezt j>edig én nem óhajtom és nem helyeslem. Mert ne felejtsük, hogy mi agricultur állani vagyunk és egyelőre az is leszünk, habár iparunk fejlődőben van. A mi államunknak ezt a földmivelő charakterét az általános választójognál nagy figyelem illeti meg. Ezt hangoztatom és ettől nem tart vissza, hogy — amely luxust különben megengedhetem magamnak, — ezért esetleg támadásoknak leszek kitéve. A kormány uj ministeriumokat akar létesiteni. Lehet, hogy helyes, lehet, hogy nem helyes, nem szólhatok hozzá, mert a tervét nem ismerem. Csak az a kérésem : ha uj ministeriumokat hoz, ne ugy tegye, mint eddigelé szokásban volt, hogy az illető állásra bizonyos személyek már előre ki voltak szemelve, hanem tessék az állásokat olyanokkal betölteni, akik arra valók. (Helyeslés.) Mert az a mi legnagyobb baj unk, hogy ez nem igy szokott lenni. Én a háborúban, ha nem is épen a harcztéren, de nagyon exponált helyen : egy megfigyelő állomáson igen sokszor jöttem érintkezésbe különféle hatóságokkal és mindig azt tapasztaltam, legnagyobb bajunk a bureaucratismus. Főrendiházi napló. 1910—1915. IV. kötet. Ez nálunk mindent megöl. Nem uj hivatalokat kell felállitani, hanem inkább kevesbíteni a hivatalok számát és eltörülni azt az eltolási rendszert, amelyről Zselénszky gróf igen helyesen szólt, amelyben egyik ember a másikra tolja a munkát s ha valamit gyorsan el akar érni az ember, ez absolute lehetetlen. Erre egy példát hozok fel. Mikor a megfigyelő állomások létesítéséről volt szó s a belügyminister. a ministerelnök és a honvédelmi minister elhatározták, hogy 14 ilyen állomást állítanak fel, nehogy a Hinterlandot, a mögöttes országrészt az epidémiák inficiálják és mikor a kolerásokat hozták Mezőlaborcz felől, mi ez ellen tiltakoztunk és kértük, hogy ne tegyék ki az országot az egyes vasúti állomások érintése által az inficiálás veszedelmének. Én sürgönyöztem az összes hatóságoknak. Ez volt 1914 szeptember végével. Itt van nálam a belügyministeri acta, fel tudom mutatni, — 1915 február hónapból, •— mely szerint a hadügyminister az én kívánságomnak, hogy a vonatok ne álljanak meg, nem tehet eleget ; holott akkor a megfigyelő-állomásokon és igy Sátoraljaújhelyen is állottak. Ilyen a bureaucratismus, amely nálunk annyira túlteng. Az idő nagyon előrehaladt. Nem akarom a méltóságos főrendek figyelmét hosszasabban igénybevenni. Még csak egy dologgal óhajtok röviden foglalkozni, amely engem nagy aggodalommal tölt el. A mi kardinális hibánk t. i. az, hogy nálunk Magyarországon, a mi politikai életünkben mi sohasem követünk elveket, hanem személyeket és hogy mindig a gyűlölet, a basszu beszél belőlünk. Az ellenfelek, még ha a legjobb intentióból indulnak is ki, agyongyülölik egymást és ezzel veszedelembe ejtik azt, amit egyformán szeretnek : a magyar hazát, (ügy van!) A mi jobb jövőnknek legelső alapja az volna, hogy meggyökerezzék bennünk a tudat, hogy közöttünk nincsenek és nem lehetnek rossz hazafiak, hogy akik küzdenek, azok követhetnek el tévedéseket, azok rendelkezhetnek gyengébb, vagy erősebb politikai bölcsességgel, de hazaárulók nem lehetnek. (Helyeslés.) A világháború nagy változásokat hozott létre az emberek gondolkozásában. Nem tudjuk, hogy azok, akik vissza fognak jönni a harcztérről, milyen megváltozott gondolkozásmóddal, igényekkel, követelésekkel fognak majd fellépni az állam, a kormányzat, a hatóságok, a társadalom iránt. Alak itthon maradtak és akiknek kötelességük a vezetés, az irányítás, azoknak kötelességük arról gondoskodni, hogy jó vágányokra jusson a fejlődés. A mozdonyvezetőnek előre kell tudnia, hol álljon meg, hol menjen hátra, hol lassítson, hol fokozza a sebességet. Mint vizszabályozó dolgokkal foglalkozó egyén, tudom, hogy a hömpölygő árat nem tudom feltartani, ha az ellen most emelek gátat, de ha idejében megerősitem a partot, vagy átvágom a töltést, akkor az árat odavezetem, ahová én akarom. A magyar intelligentia és annak elitje : a magyar parlament, ha azt akarja, hogy létjogosultsága Jegyen, ha meg akarja tartani befolyását, 51 .