Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-58

A FŐRENDIHÁZ LVIII. ÜLÉSE. 29 solidáris kormány ügyének kell tekinteni. Mert hiszen mi első percztől fogva arra — az én igénytelen nézetem szerint egyedül helyes — álláspontra helyezkedtünk, hogy az ország pénzügyeinek rendbentartásáért a kormány minden tagja felelős. Azt a bizonyos mnnkafelosztást, amely már kezdett divatba jönni, hogy minden egyes kormányzati ág élén álló minister telve volna nemes szándékokkal, amelyeket kivinne, ha abban őt a gonosz pénzügyminister meg nem akadályozná, — ezt a munkafelosztást nem vagyunk hajlandók acceptálni. (Helyeslés.) T. barátom, a pénzügyminister ur épen olyan élénk érdeklődéssel és érzékkel bir a magyar társadalom minden gazdasági, culturalis és állami szükségletei iránt, mint bármelyikünk; viszont nekünk kötelességünk azon nagy nemzeti érdekek iránt ugyanazzal a fogékonysággal birni, mint ő, amely nagy nemzeti érdekek az ország pénzügyeinek rendbentartásához és az adófizető közönség erejének kíméléséhez fűződnek. (Elénk helyeslés.) Méltóztassanak tehát megengedni, hogy egész általánosságban tegyek ebben a tekintetben egy pár megjegyzést. (Halljuk! Halljuk!) Ugy Dessewffy Aurél gróf ő nagyméltósága, mint Károlyi Gyula gróf ő méltósága teljes joggal utaltak a súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetre és ebből a szempontból kifogásolták a bevételeknek a jelen költségvetésben mutatkozó tetemes emelkedését; kifejezték kételyeiket az iránt, hogy vájjon a mostani gazdasági depressio mellett elérhető lesz-e a bevételeknek ez az emelkedése ? Ezzel szemben méltóztassanak nekem az ő számadataiknak némi rectificatióját megengedni. Elindultak mind a ketten abból, hogy a bevételek a mostam költségvetésben az 1913. évvel szemben 191 millióval emelkednek. Itt mindenekelőtt méltóztassanak megengedni, hogy megjegyezzen azt, hogy ebből 72 millió a kölcsönökre esik, ami tehát — hiszen ez magában véve sajnos dolog, de ugy van, — az ország gazdasági teherviselő képességével nem függ össze. Marad a társadalom hozzájárulásához fűzött bevétel-emelkedés 119 millió. Ebből a 119 millióból azonban ismét csak egy rész esik adókra vagy az adókkal azonos természetű kiadásokra, egy másik, igen tetemes rész az üzemekre esik. Ha ebből a szempontból csak nagyjában csojsortositom a főbb ágazatokban az állami bevételeket, azt találom, hogy egyenes és közvetett adókban, bélyegekben, illetékekben és jövedékekben, amelyek szintén közvetett adó természetével bírnak, legalább túlnyomó részben, az emelkedés 83 millió; az üzemekre esik 33 millió, és más vegyes, apróbb hullámzásaira az államháztartásnak 3 millió. Tehát tulajdonképen 83 millió az, amivel számolni kell. Ebből a 83 millióból pedig 30 millió teljesen fictiv, látszólagos. Hiszen azt talán nem szükséges fejtegetnem a méltóságos főrendek előtt, hogy hogyan áll elő ez a 3U millió ? Az 1913-iki költségvetés előterjesztésekor t. barátom a pénzügyminister életbe kívánta léptetni az uj egyenesadó-törvényeket, amelyektől ő — eltérőleg mások számításaitól, — az egyenes adók jövedelmének eredményében 30 milliós csökkenést várt. Ezért 1913-ban 30 millióval kisebb összegben irányozta elő az egyenes adókat, mint előirányozta volna a létező, érvényben álló adórendszer alapján. Már most tudjuk mindnyájan, hogy ez az adóreform ad grecas calendas elhalasztatott. Tudjuk mindnyájan, hogy 1913-ra, 1914-re és 1915-re is a létező adórendszer marad életben. Ennek a 30 milliós reductiónak nincs tehát többé semmi értelme és igy ennek a 30 milliós reductiónak, amely összefüggött az adóreform életbeléptetésével, ki kellett maradnia, amint az adóreform nem lépett életbe. Ez tehát nem emelése az előirányzatnak, és vagy jóhiszemű tévedés, vagy tévedésbe ejtése másoknak, ha valaki azt "állítja, hogy a pénzügyminister 30 millióval fokozni akarja a bevételeket, hogy megszorítani akarja az adóprést. Ez egyszerűen logicai consequentiája annak, hogy a statusquo marad fenn. Ez tehát nem emelés, hanem helyreállítása annak a statusquónak, amelyet lefelé zavart volna meg az időközben elhalasztott adóreform. Maradt tehát valóságos adóemelésnek 53 millió. Ebből az 53 millióból már most két adónemnél az adótétel emelése mutatkozik: a szeszadónál és a bélyegnél. Ennél a két adónemnél az emelés, az egyiknél 25, a másiknál 5, kerek számban 30 millió. Ha tehát ezt a 30 milliót is levonjuk, marad az adótermészetü bevételek természetes fejlődésére mindössze 22 millió. Ebből a 22 millióból megint 6 millió a házadóra esik, ahol ez nem valami combinatio, hanem annak a meglévő ténynek honorálása, hogy időközben egy egész sereg uj házra, lejárt az adómentesség. Már 1913-ra több házadó íratott elő egypár százezer koronával, mint amennyi most be van állítva a költségvetésbe. Ez a 6 millió tehát nem egy vérmesebb vagy kevésbbé vérmes reménykedésnek vagy calculatiónak eredménye, hanem egyszerűen az 1913-ban már elért tényleges állapot honorálása. Ugy hogy ebben az egész előirányzatban az, ami a társadalom adótermészetü szolgáltatásai természetes fejlődésének escomptálása, mindössze 16 millió. Hol állunk tehát attól a 11%-tól, amit Károlyi Gyula gróf ő méltósága ismételten hangsúlyozott és amely tényleg nagyon hibás, vérmes számítás természetével bírna, ha ez nem ő méltósága számítási tévedéseinek volna kifolyása. Én tehát azt hiszem, méltóságos főrendek, hogy ez a bevételi előirányzat, amely az adó-