Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-95

A FŐRENDIHÁZ XCV. ÜLÉSE. ff 381 lyel az ország dicsőségét kivívták, kell, hogy gondolkodóba ejtsenek minden magyar embert abban a tekintetben: szabad-e, lehet-e őket az alkotmány sánczaiból még továbbra is kirekeszteni ? (Igaz! Ugy van!) Ha jók voltak arra, hogy a mi földünket, hazánkat megvédjék, akkor jóknak kell lenniök arra is, hogy beleszóljanak abba, hogyan intéződik az ő sorsuk. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés.) És ha akkor bölcs előrelátással Tisza István gróf elfogadta volna az ellenzéki indítványt, talán el lehetett volna érni, hogy e nagy reform keresztülvitele közvetlenül a háború utáni időre odáztatott volna el, olyan időre, amikor a kedélyek is sokkal nyugodtabbak s a választók is mind idehaza vannak. (Igaz! ügy van !) De az ő makacssága, elzárkózottsága idézte elő azt, hogy ez a kérdés a maga egészében már ma kell, hogy elintézést nyerjen. Tisza István gróf mosolyogva vette az én megjegyzéseimet, amikor több izben is azt mondtam, hogy hiába száll szembe ezzel az áramlattal, mert a választójog reformja mégis meglesz, akárhogy zárkózik el ő előle. Nézzük már most, hogyan állunk e kérdésben ? Én nem szeretek soha olyanokkal polemizálni, akik nincsenek jelen, miután azonban a volt ministerelnök ur politikai meggyőződése ebben a kérdésben tényleg kifejezésre jutott Ráday Gedeon gróf ő méltósága felszólalásában, méltóztassanak megengedni, hogy a távollévő Tisza István gróf helyett vele vegyem fel a vitát ebben a kérdésben (Derültség.) és figyelmeztessem őt, hogy az ő politikai vezére a választójog tekintetében szintén nem állott meg ridegen egy állásponton, hanem ő is ment és megy előre, csakhogy sántikálva és mindig elkésve. Tisza István gróf ugyanis régebben egészen más álláspontot foglalt el, mint aminőt elfoglalt akkor, mikor választójogitörvényjavasiatát a ház asztalára letette és azt törvényerőre emeltette. És akkor is, amikor már bucsuzóíélben volt a hatalomtól, változtatott nézetein. Ám mikor látta a kormányválságot és beadta lemondását, akkor azért, hogy maradjon, vagy hogy visszajöjjön, vagy talán azért, hogy örök időkre eltávozzék, nem tudom, de egy búcsúbeszédet mondott, amelyben a választójogról egészen ötletszerűen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ipari munkásoknál hajlandó lemenni a 27 éves korhatárig. Szóval rúgott egyet a földmivelőosztályon és azt mondotta : az ipari munkásságnak megadom ezt a privilégiumot. Ilyen és egyéb hasonló apró kis módosításokká] elárulta, hogy a király parancsára eszébe jutott neki egy uj választójogi javaslatot készíteni és a régit módosítani. Valóban nehéz volna tehát azt állítani, hogy Tisza István ebben a kérdésben elfoglalt álláspontjához következetesen ragaszkodott volna. 0 politikai, vagy kormányzati szempontokból utána sántikál ennek a haladásnak, de az által, hogy a végleges, radi kális megoldásnak útjába állott és mert igyekezett nehézségeket görditeni olyan megoldás elé, amely elől pedig kitérni többé nem lehet éa nem is szabad, ez által elmérgesitette az ügyet. (Igaz ! Ugy van !) Ráday gróf ő méltósága azt mondta még, hogy hiszen ott volt a Í*'ejérváry-kormány, amelyről akkor, amikor előállt az ő választójogi tervezetével, azt mondották, hogy ez hazaárulás. Ezt a kérdést nagyon helyesen világította meg a mai képviselőházi ülésen Andrássy Gyula gróf, amikor rámutatott arra, hogy miért volt a felháborodás oly általános Fej ér váry tervével szemben, jóllehet akkor nem voltak meg azok a háborús tapasztalatok és egyéb körülmények, amelyek ma az ember véleményét nagy mértékben befolyásolják; kifejtette Andrássy, hogy akkor ezzel a választójogi reformmal ugy állottak elő, hogy ennek segítségével akarják a magyar nemzet ellenállási erejét letörni. Részletekbe nem bocsátkozom ; lesz módunk ezekről beszélni akkor, amikor a kormány a maga javaslatával előáll. Ezt az álláspontot foglalta el Tisza István gróf is mai képviselőházi beszédében. De kétségtelen, hogy akármilyen liberális és radikális egy választójog, megoldás és megoldás között különbség van. És minthogy a ministerelnök ur kijelentette itt, hogy a választói jogot a kormány a magyar állam létérdekeinek tekintetbevételével fogja reformálni, én bizva abban, hogy ezeket a szempontokat figyelembe fogják venni és ez a kérdés az ipari munkásság jogos igényeinek is teljes figyelembevételével fog megoldatni, a kormánynak a választójog kérdésében adott programmját magamévá teszem és szívvel-lélekkel támogatom. (Helyeslés.) Magyarországon a vezető társadalom sohasem zárkózott el a demokratikus haladástól. Ha nézzük történelmünket, láthatjuk, hogy mindig nyitottunk kaput a demokratikus haladásnak és fejlődésnek. (Ugy van !) Csak a jobbágyok felszabadítására kell rámutatnom ; akkor is voltak meggyőződésből őszinte, becsületes, derék, konzervatív emberek, akik komoly aggodalommal eltelve azt hitték, vége lesz az országnak és nem lett vége, bajt sem okozott, ma is áll Magyarország. Másik fontos része a programmnak a gazdasági kiegyezés kérdése. Erre vonatkozólag sajnálattal ki kell jelentenem, hogy nem foglalhatom el ugyanazt az álláspontot, melyet a kormány elfoglal. Én 1916 január 4-én rámutattam a Tiszakormány helytelen gazdasági politikájára, arra, hogy minden nagy gazdasági kérdés rendezését [ titokban készítik elő, az érdekelt körök bevonása nélkül; rámutattam arra is, hogy ugy hallom, hogy a kiegyezéssel is meg akarják lepni az országot ; kijelentettem, hogy ezt én nem tartom helyesnek, különösen nem az ilyen nagy időkben, amikor ez az állásfoglalás tényleg hosszú időkre eldönti Magyarország gazdasági jövőjét és lielytelenitettem a kiegyezésben egy fait accompli megteremtését. Többek között a következőket mondottam : (Olvassa.) »Azt hallottuk, hogy az osztrák kiegyezést minél hamarább meg kell csinálni, hiszen igaz, a törvény előírja, hogy az erre vonatkozó tárgyalásokat meg kell kezdeni. Ez ellen semmi kifogásom nincs ; tisztázzák az eszméket, de ezzel egyidőben