Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-95

374 A FŐRENDIHÁZ XCV. ÜLÉSE, nagy területet hódit meg, látjuk egyúttal a függet­len ügyvédség anyagi helyzete megj avulásának egyik eszközét. Gondot kívánunk fordítani azon ügyvédek sorsának biztosítására is, akik a hábo­rúban katonai szolgálatuk következtében megélhe­tésük eddigi alapjait elvesztették. Normális viszonyok helyreálltával a sajtó­szabadságnak biztosítására revisio alá kívánjuk venni a sajtótörvényt és a maga épségében helyre­állítani az esküdtszék intézményét. Legyen szabad, méltóságos főrendek, ezek­után nagy vonalakban megrajzolni azon elveket, amelyek bennünket Horvát-Szlavon-Dalmátorszá­gok tekintetében vezérelni fognak. Az 1868 : XXX. t.-cz. alajyján állva külön territóriummal biró poli­tikai nemzetnek ismerjük el összes törvényben biz­tosított jogaival együtt. Mint kapocs, a pragmatica sanctión és Deák Ferencz bölcs művén kívül ott van régtől fogva a király személye, a közös hit és a nyugati kultúra, ott van Szent István koroná­jának állami közössége és ami századokon át közös küzdelmekben, közös szenvedésekben legértéke­sebb : a vállvetett harezokban kiontott vér. (ügy van !) És ma, méltóságos főrendek, e világháború­ban is, midőn a magyarság és a horvátság minden fia vetélkedik abban, hogy a haza és dinastia védelmében túlszárnyalja még a történelem leg­nagyobb hőseit is, felújulnak és megtalálhatók e régi kapcsok, e régi összekapcsoló erők részben régi, részben uj alakban. Közös a küzdelem, közös nyugat kultúrája és egy a királyunk és Szent István koronája. Készek vagyunk, hogy felújítsuk, erősítsük a történelmi folyamatot, fcléleszszük a Horvát­országban lappangó és megerősítsük a nyílt unio­nista törekvéseket. Erős horvát nemzet egyúttal megerősítését jelenti Szent István koronájának. Valódi érdekünk csak a magyar-horvát barátság lehet és lesz is. Meg vagyunk róla győződve, sike­rülni fog az erőket Horvátországban egyesiteni. hogy minden fontos polgári és gazdasági problémát kielégítően lehessen megoldani és visszaállítani azon teljes összhangot, mely Deák és Andrássy szeme előtt lebegett. (Helyeslés.) Kötelességemnek tartom itt is külön hangsúlyozni, hogy a horvát­szlavon-dabnát ministerium betöltése csak ideig­lenes és hogy a magunk részéről nem magyarázzuk ezt máskép, mint ahogy az ezen és más alkalommal való ideiglenes betöltésnél történt. A kormány maga is az eddigi gyakorlathoz kivan ragaszkodni és a horvát-szlavon-dalmát ministeri állásra ő Fel­ségének horvát-szlavon-dalmát illetőségű férfiút fog előterjeszteni. (Helyeslés.) Ami a monarchia külügyi helyzetét illeti, a kül­ügyminister úrral folytatott beható megbeszélés alapján kijelenteni óhajtom, hogy külpolitikai tekin­tetben vele teljesen egyetértek. Benső meggyőző­déssel tart ki az uj kormány is a Németországgal fennálló kipróbált szövetség, valamint a háború alatt Törökországgal és Bulgáriával kötött remél­hetőleg hasonlókép hosszú tartamú szövetség mellett és bizonyos abban, hogy e tekintetben a méltóságos főrendek teljes helyeslésével találkozik. (Élénk helyeslés.) Megelégedéssel és büszkeséggel állapithatom meg, hogy katonai helyzetünk mindenképen ked­vező. Rendületlen erőnkről csak a minap tett bizony­ságot az olasz offensiva eredményes és vitéz vissza­verése, amely harezokban a magyar csapatok a tőlük már megszokott hősiességgel vették ki részü­ket. De épen ezen erőnk tudata adja meg a lehető­ségét annak, hogy anélkül, hogy gyengéknek, vagy kishitüeknek látszanánk, kitartsunk azon kész­ségünk mellett, amelyet ugy mi, mint szövetsé­geseink legutóbb néhány nap előtt a Norddeuteche Allgemeine Zeitung ismert czikkében is kinyilat­koztattak, hogy ugy részünkről, mint ellenfeleink részéről elfogadható becsületes békét kössünk. (Helyeslés.) Végül, méltóságos főrendek, áttérve alakulá­sunk alapjára és főokára, röviden a következők­ben vagyok bátor a választójogot a méltóságos főrendek figyelmébe ajánlani, előre is kérve, hogy lehető rövid lehessek. Anélkül hogy hosszabb, bár igen tanulságos történelmi fejtegetésekbe bocsát­koznám, megállapíthatom, hogy a választójogi reform már évek óta politikai életünk előterében áll. Nem akarok ma bírálatába bocsátkozni az eddig megalkotott és esetleg meg nem alkotott re­formnak, csak arra vagyok bátor utalni, hogy még azok is, akik a legutóbbi reformot, az 1913. évi XIV. t.-czikket megalkották, még ezek is nem­rég elismerték, hogy ezen törvény is, daczára hogy még eddig ki nem próbáltatott, reformra szorul. Elismerte tehát a reform szükségességét maga az 1913 : XIV. t.-cz. megalkotója is, másfelől előtérbe lépett a dolog természeténél fogva ezen, a legkü­lönbözőbb politikai pártoknak legfontosabb pro­gramúi pont ját képező kérdés azon legfelsőbb ki­rályi kézirat által, amelyet az előző kormány jegy­zett ellen, összegezve megállapíthatom, hogy éve­ken át nem volt Magyarországnak kormánya, amely a választójog kérdésében a változhatatlanságot hirdette volna, sőt ellenkezőleg a legkülönbözőbb kormányok mindig e reformmal léptek az ország szine elé. En tehát remélem, hogy ma az a párt ; — és a szót nemcsak parlamenti értelmében használom, — remélem, hogy az a párt, amely 1910-ben mint kisebbség egy igen széleskörű választójoggal lépett az ország elé, ma, amidőn a jelen pillanatban a par­lamentben többséget képez, nem fog útjába állani e reform megvalósításának. Ismétlem, a választó­jogi reform a jelenlegi kormány létalapja és az idő­höz kötött állami szükségletek kielégítése mellett mindent megelőző feladata. Arra vállalkoztunk, hogy megvalósítsuk ő Felségének királyi kéziratá­ban megnyilvánult azon szándékát, hogy a vá­lasztójog oly mértékben terjesztessék ki, hogy a magyar állam létérdekének tekintetbevételével a jelen nagy időknek és a nép által hozott áldozatok­nak megfeleljen. Azt hiszem, méltóságos főrendek, hogy akkor, amidőn a nemzet egy része a hareztereken az álta-

Next

/
Thumbnails
Contents