Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-94
364 A FŐREND IHA házat, mint ahogy én szoktam, nem igen lehet. Ellenkezőleg, a legnagyobb óvatossággal járok el mindig és ez az egy megjegyzésem, amelyet* tettem, ha ugyan a gyorsírók is tényleg ugy jegyezték, mint ahogy a ministerelnök ur mondotta, nem képezheti kétség tárgyát, mert hiszen magától értetődik, hogy ilyent nem mondhatok szándékosan, hogy a minisetrelnök ur a mindenáron való béke hivének vallotta magát. Ezek olyan szőrszálhasogatások és szavakon való lovaglások, amelyekben én a ministerelnök ur példáját követni nem kivánom. A ministerelnök ur azt mondta és ugy értelmezte megjegyzésemet az incompa f ibilitás kér- i déséről, hogy az incompatibilitás nem eorruptio. Egy általános tétel az, amelyet én felállítottam, hogy ha valaki incompatibilis, ez még nem jelenti: azt, hogy ez össze van kapcsolva corruptióval. Az ineonrpatibilitási törvényre azonban szükség volt; azért, hog) r legalább a 1 egarczátlanabb kijárásokat és kijárókat visszariaszszuk és hogy ez egy praeventiv intézkedés legyen oly czélból, hogy ezen incompatibilitások következtében nagy és számos visszaélések ne történhessenek. Ezt értettem és ezt a nézetemet fenn is tartom. A ministerelnök ur azt mondja, hogy én ne beszéljek politikai gyűlöletről, mert hiszen soha senki még olyan gyűlöletet nem fejtett ki, mint épen én, midőn a ooalitiós kormány idején, mint államtitkár a belügyministeriumban szolgáltam. Erre nézve röviden jelzem álláspontomat. Nagyon hibáztatom azt, annak ellenére, hogy eonstatálnom kell, hogy ez temperamentum dolga, ha valaki magát a politikai harczok hevében odáig ragadtatja, hogy az emberek azt hihetik és azt tételezhetik fel, hogy az illetőt személyes gyűlölet vezeti. Ez mindenesetre befolyásolja az ő működését és szereplését és pedig nem kedvező irányban. Ezt én constatálom és daczára annak, hogy nem vagyok elbizakodva és igyekszem magamat szigorúan bírálni, azt hiszem, állithatom azt,; hogy én is tudnék látszólagos gyűlölködés nélkül tárgyaim, beszélni és vitatkozni. De ha a ministerelnök ur ezt a kérdést felvetette és tudni akarja, miért tűnik fel az én szereplésem személyes gyű-, lölködésnek, azt is megmondom. . Öriási különbség van aközött, hogy egy ellen-^ zéki törvényhozó szemben áll egy kormánynyal, • amely az ő nézete szerint helytelenül irányítja az ország ügyeit, oly politikának híve, amelyet: az illető országra nézve károsnak, előnytelennek; tart. Ott lehet és kell is teljesen objective vitat-; kőzni és igyekezni egymást meggyőzni. De ha az ember szemben áll egy olyan kormánynyal, amelynek egész ereje abban rejbk, hogy mindenen keresztülgázol, hogy egyéb eszközt nem ismer, mint az erőszakot, hogy senkivel tényleg komolyan tanácskozni nem is láván, mert arra nem kíváncsi,, hogy másnak mi a nézete, ha valaki- oly alapon jut kormányra, mint jutottak a kormányok Lukács László óta, azokkal szemben őszintén megvallva, nem személyes gyűlölet, de igenis politikai gyüXCIV. ÜLÉSE. .lölet vezet engem és kötelességemnek tartom a leghevesebben támadni az ő politikájukat mindaddigiamig ők és politikájuk meg nem buktak. Azt mondja a ministerelnök ur: »Láttuk, hogyan működött a belügyministeriumban.« Ha a ministerelnök ur csak arra hivatkozik, amit akkor látott, amikor nem volt kormányon, azzal nem kell foglalkoznom, mert mende-monda lehet. (Mozgás a baloldalon.) De ha arra hivatkozik, hogy erről a belügyministeriumban lévő adatokból győződött meg, akkor nagyon kérem, sőt joggal követelhetem, méltóztassék azokkal az adatokkal előállani. Ha nagyon jelentéktelen, kis kérdés is ez ma, de ha e czimen megtámadnak, mégis tessék akkor concretisálni a vádat és utána nézni, kik voltak azok, akiket én sétálni küldtem a belügyministeriumban. Oly tisztviselőket, akik a haladó kormány alatt, amelyet épen a ministerelnök uf tegnap a leghatározottabban elitélt, sőt magának vindikálja az érdemet, hogy ő volt az, aki a haladó kormányt megbuktatta, oly tisztviselőket, akik azért, hogy soron kivül elélépjenek, képesek voltak álszakállal a vidéken sétálni, szinészbandákat szervezni, akik a bizottsági tagokat rábírják, hogy menjenek a törvénytelenül kinevezett főispánolí installatiójára, azokat igenis a belügyi kormány az ország érdekében küldte sétálni és ezzel helyesen cselekedtem és azért a felelősséget mindenkor vállalni fogom. De hogy engem nem gyűlölség és nem pártpolitikai üldözés vezetett, arra nézve kérem és követelem, hogy méltóztassék a belügyministerium tisztikaránál meggyőződni. (Mozgás a baloldalon.) Álljon elő az az egy ember és mondja, hogy az a bánásmód, amelyben én részesitettem, azért történt, mert nem azon politikai párthoz tartozott, amelynek tagja voltam. Van egy volt tisztviselő, aki amint hallom, — nem tudom, igaz-e ? — arra hivatkozott, hogy ő üldözve lett, mert tiszaista. Az illetőt Széll Kálmán nevezte ki; Tisza István gróf, azt hiszem, talán nem is ismerte, lehet, hogy egyszerkétszer referált a múltkori ministerelnöksége idejében; báróvá pedig Eejérváry tette. Ha az illető csakugyan azt mondja, hogy azért ment el a belügyministeriumból, mert én üldöztem, mint tiszaistát, ez az állítás nem állhat fenn és nem képezheti alapját e nagyon súlyos vádnak. Tudom jól, hogy szenvedélyes politikus vagyok, de azt a vádat egyenesen visszautasítom, hogy hivatali működésemben csak egy aktát is ugy intéztem volna el, hogy az nem felelt volna meg legbensőbb meggyőződésem szerint az igazságnak és a törvénynek. Nem veszem tudomásul a ministerelnök ur válaszát. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Méltóságos főrendek! Következik a szavazás. Hadik János gr.: Az én aktáimat átnézheti. Tisza István gr. ministerelnök: A legkisebb gondom is nagyobb, mint abban turkálni. Kern az én egyéniségemhez való.
