Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-58

24 A FŐRENDIHÁZ LVIII. ÜLÉSE. mérnöki hivatalok ügykörébe van utalva. Ezen aggodalmam a folyammérnöki és culturmérnöki intézménynek teljes különállásában gyökeredzik és őszintén meg kell vallanom, kétféle műszaki ellátás mellett egységes, feltétlenül egészet képező mű sikerét biztositva nem látom. Nem akarok itt a kétféle műszaki intézmény bírálatába bocsátkozni. Azt is jól tudom, az egyes hivatalok személyzete már mindkét nembeli mun­kában foglalkoztatva van. Itt volna azért az ideje annak, hogy a két műszaki ágazat, — mely mind­két ágazat iránt a legnagyobb elismeréssel és be­csüléssel vagyok, — egyesitése megtörténjék s ne csak íővezetésük legyen egységes. Ha a külső hiva­talok is mind vizépitési hivatalok volnának, mű­ködésük egyöntetűbb volna és itt azt a kérdést vagyok bátor a földmivelésügyi ministerhez in­tézni, hogy addig, amig megfelelő utódokról nincs gondoskodva, akik a Tisza-szabályozás nagy művét betetőzni vannak hivatva, addig a most még ugyan működő, de már működésük teréről eltávozni óhajtó régi kipróbált szakerőket semmi áron el ne engedje menni, hogy azzal az eddig nagy fáradtsággal, szak­tudással és költséggel létesített nagy szabályozási művelet, Széchényi Istvánnak ez a nagy gondolata, ne legyen veszélyeztetve. (Elénk helyeslés.) Legyen szabad egy-két észrevételt tennem Zselénszky Róbert t. tagtársam előadására a te­lepítési kérdésről. (Halljuk ! Halljuk!) Magam részéről a telepítési actióra vonatko­zólag igazat adok neki abban, hogy Darányi Ignácz, mint földmivelésügyi minister sokkal szerencsésebb helyzetben volt, mert két minister­sége alatt neki nagyon sok pénz állott rendelke­zésére ; akkor a pénzügyi viszonyok általában jobbak voltak és ő akkor sokat költhetett erre a czélra. Én azonban a telepítési actiót teljesen rossznak mégsem minősíteném, mint tette azt t. barátom. Tudom, hogy egy törvény is készült, amelyet a financiális helyzet miatt nem lehetett megvalósítani, ami nagy kár, mert ha az Altruista Bank, — hogy ezt is érintsem, — mutat is fel bizonyos téren eredményeket, a telepítés terén, sajnos, semmi eredményt nem ér el és ennek szintén a pénzügyi helyzet az oka. Azt is sajnálom, hogy az emiitett törvény­javaslat törvényerőre nem emelkedett, sajnálom légióként a parcellázások szempontjából, mert ennek a törvénynek alapgondolata az volt, hogy a derüre-borura eszközölt parcellázások államilag szabályoztassanak, amiáltal a kisemberek száz­ezrekre menő károsodástól lettek volna meg­óvhatok. Sajnálom ennek a törvénynek elmara­dását azért is, mert különösen nemzetiségi vidé­keken veszélyesnek tartom, ha a parcellázások minden irányítás és minden ellenőrzés nélkül folynak. Csak ezeket akartam megjegyezni, egyébként a költségvetést általánosságban, a részletes tár­gyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés.) Elnök : Méltóságos főrendek, az ülés elején nyert felhatalmazásom alapján a tárgyalást most két órára felfüggesztem. Kérem a méltóságos főrendeket, hogy délután á órakor, amikor az ülést folytatjuk, pontosan megjelenni szíves­kedjenek. (Szünet után.) Elnök l Méltóságos főrendek! Az ülést meg­nyitom. Szólásra jelentkezett? Radvánszky Albert b. jegyző: Ullmann Adolf ő méltósága. Ullmann Adolf: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Mulasztást vélnék elkövetni, ha Zselénszky Róbert gróf főrendiházi tag ur délelőtt elmondott beszédének azt a részét, amely a fedezetlen határidőüzletre vonatkozik, s amelyben ő abbeli óhaját fejezi ki, hogy e tekintetben törvényhozói intézkedések foglalja­nak helyet, minden megjegyzés nélkül hagynám. Őszintén megvallom, hogy nem tudok ma­gamnak oly kritériumokat alkotni, amelyek ilyen törvény megalkotásának alapját képezhetnék. Ha nézzük az osztrák törvényt, amely a határidő­üzletet eltiltja, annak egyik szakasza azt mondja, hogy a fedezetlen határidőüzlet gabonában és terményekben eltöröltetik és a törvény egy másik szakaszában mondja azt, hogy amennyi­ben oly üzletek köttetnének, amelyekről feltéte­lezhető, hogy fedezetlen határidőüzlet jellegével birnak, akkor e tekintetben rendeleti utón lehet intézkedni. Nézetem szerint nálunk lehetetlenség volna az, hogy rendeleti utón történjék e tekintetben intézkedés, mert a hatóságokra nem bizhatjuk azt, hogy az üzleteknek minemüségét megítéljék. Ez esetben oly bizonytalanság foglalna helyet, amely az egész üzleti életet megbénítaná. Ha a történelem hasábjait lapozgatom, akkor azt találom, hogy — legalább szerény tudomásom szerint — 300 éve múlt annak, hogy a határidőüzletre vonatkozó első tilalom létesült. 1602-ben jött ugyanis létre a »Hol­ländisch-Ostindische Handelscompagnie«. Mind­járt az alakulási első években rendkívül nagy agio fejlődött a részvények utáni nagy kereslet folytán, azonban már kevés idővel később az üzlet rossz menete következtében hirtelenül nagy árvisszaesés állott be olyannyira, hogy rövid pár nap alatt ezen Holländisch-Ostindische Handelscompagnie részvényei 100%-kal estek vissza. Itt megjegyzem, hogy 6z a 100 százalék nem ugy értelmezendő, hogy teljesen értéktele­nekké váltak, mert abban az időben nem léte­zett a mai kereskedelmi törvényhez hasonló intézkedés, hanem olyan, mint ma is az Egyesült­Államokban, ahol bár minden egyes államnak külön-külön törvénye van, codificált kereske­delmi törvény sehol sincsen, hanem a viszonyok szüksége szerint egyes törvények nap-nap után alakulnak, de ott is az összes államokban végig­vonul, hogy a részvényes nemcsak a névértékkel, hanem a névérték duplájával szavatol.

Next

/
Thumbnails
Contents