Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-92

330 A FŐRENDIHÁZ XCII. ÜLÉSE. vényeket és feliratot külön-külön pontban ismerteti, együttesen fog tárgyaltatni. (Helyeslés.) Kérem a bizottsági jelentés felolvasását. Radvánszky Albert b. (olvassa a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság jelentéseit). Széchényi Aladár gróf ! Széchényi Aladár gr.: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! A világháború kitörése óta látjuk és tapasztaljuk, hogy a föld minden termékének forgalma, a búzától kezdve le a talpbőrig, a lehető legszűkebb korlátok közé van szorítva, ellenben maga a föld, amely ezen terményeket előállítja s amely a háziállatokat felneveli, a háborús nyereségeknek, valamint a nemzetközi nagytőkének szabad prédája, szabad zsákmánya. Hogyha az államnak megvan az a kivételes hatalma, hogy ő központokkal, requirálással, maximálással a föld terményeit egyoldalúan megrendszabályozza, — mert hiszen az iparczikkek távolról sem lesznek ugy megrendszabályozva, mint a föld terményei, — akkor szerintem kellene valami módot találni arra is, hogy a föld forgalma bizonyos fokig korlátoztassék, még abban az esetben is, ha ez a korlátozás a háború tisztelt milliomosainak nem is találkoznék a tetszésével. A t. kormány, amelynek kötelessége volna ezen korlátozásról gondoskodni, eddig a teljes mozdulatlanság álláspontjára helyezkedett. Nem tett semmit, ami mindenesetre a legkényelmesebb álláspont, szerintem azonban bűnös mulasztás volt. A tegnapi napon nagy örömmel hallottam a t. földmivelésügyi minister ur szájából és felszólalásából, hogy a t. kormány végre-valahára birtokpolitikai kérdésekkel is foglalkozik és hogy rövedesen erre vonatkozólag törvényjavaslatot fog beterjeszteni, örömmel hallottam a t. minister ur felszólalásából azt is, hogy a birtokforgalomra, a birtokcserére vonatkozólag vannak már némi statisztikai adatok és igy kilátás van arra, hogy a t. kormány teljesíteni fogja a gazdatársadalomnak azt az évek óta hangoztatott régi óhaját, hogy a birtokforgalomra vonatkozó adatok negyedévenkint, vagy legalább is félévenkint nyilvánosságra hozassanak. Én kérem a t. földmivelésügyi minister urat, hogy azokat, amiket mondandó leszek, a most codificálás alá kerülendő törvényjavaslatnál némiképen figyelembe venni és consideratio tárgyává tenni méltóztatnék. Méltóságos főrendek! Körülbelül egy esztendeje annak, hogy itt a Pénzintézeti Központról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával földbirtokpolitikai kérdésekről szólottam. Akkor felemlítettem, hogy nemzetiségi pénzintézeteink, élükön a hírhedt román Albinával, rendszeresen húzzák ki a földet a magyarság lába alól. Felemlítettem azt is. hogy Bethlen István gróf 1912-ben egy statisztikát állított össze, amelyben kimutatta, hogy az utolsó öt esztendőben, tehát 1912. előtt, az erdélyi vármegyékben 170.000 katasztrális hold a magyarok kezéből átment az oláhság tulajdonába. Ezek az ő adatai csak a 100 holdon felüli birtoktestekre vonatkoztak, azon alul nem voltak adatai, de elképzelhető, hogy ezek is szép számmal képezhették az adásvétel tárgyát. Azóta, — most 1917-ben, — megjelent a könyv piaczon Kenéz Béla dr. kolozsvári egyetemi tanár urnak »Nép és Eöld« czim alatt egy hatalmas tanulmánya, amelyben erre vonatkozólag is találunk nagyon érdekes, de szerintem nagyon elszomorító adatokat. Azt mondj egyetemi tanár ur, hogy az utolsó öt esztendőben, tehát 1912 óta, Erdélyben 150—300.000 katasztrális hold föld a magyarok kezéből átment ismét az oláhság tulajdonába. Már most méltóztassék összevetni ezen adatokat a Bethlen István-féle adatokkal és akkor ki fog tűnni, hogy Erdélyben minden öt esztendő alatt gazdát cserél 170—300.000 katasztrális hold és pedig ugy, hogy a magyarok kezéből átmegy az oláhság tulajdonába. Ezek szerintem nagyon megdöbbentő jelenségek és én tartok tőle, hogy a jövőben ez a földmozgósítás az erdélyi vármegyékben még sokkal intensivebb fog lenni, mert hiszen a képviselőházban hallottuk, hogy a románság vagyona megmarad teljesen sértetlenül, ellenben a székelység a t. kormány bölcs előrelátása következtében földönfutó lett és amennyire én tudom és amennyire hallatszik, elvesztett vagyonáért nem fog kárpótlást nyerni. Mikor én ezen adatokat itt a főrendiházban elmondottam, akkor nekem még fogalmam sem volt arról, hogy ez a nagy földindulás, ami az erdélyi vármegyékben megkezdődött, már ide hozzánk, az anyaországba is elérkezett. Hamarosan lehetett akkor olvasni, hogy magyarságlakta vármegyékből, főleg Dunántúl, az ott eladóvá tett föld idegenek tulajdonába ment át. Számos olyan példát tudok felsorolni, hogy a háborús nyereségekből meggazdagodott idegenek az eladóvá tett földet megvásárolták, — hisz ez most a legbiztosabb tőkeelhelyezés. Két tipikus példát fogok erre felhozni. Vasvármegyében a Szapáry grófok sorokuj falusi birtokát megvette Bugen Grode Haupt István báró ; nem tudom biztosan, csak ugy hallottam, hogy az osztrák urakházának alelnöke. Somogyvármegyében Nicky Pál gróf zimányi birtokát megvette egy Auser nevű bécsi lókereskedő. Én ugy tudom, hogy itt Magyarországon van egy egész sereg külföldi honos herczeg, gróf, báró, — különösen bárók vannak szép számmal, (Derültség.) — akik legfeljebb a lóverseny és a szarvasvadászat iránt érdeklődnek, azonban az ország dolgával nem törődnek és nagykiterjedésű birtokaik jövedelmét nem az országban költik el. (Ugy van !) Méltóságos főrendek! Én nagy veszedelmet látok abban, hogy Erdélyben a föld állandóan átvándorol a magyarok kezéből az oláhság tulajdonába. Ép ugy nem tarthatom az ország érdekében kívánatosnak, hogy a magyarság érzelmeit soha meg nem értő idegen arisztokraták, valamint bécsi lókereskedők magyar földbirtokosok legyenek. Én ebben meglehetős radikális álláspontot foglalok el s azt hiszem, hogy a földmivelésügyi minister ur által jelzett birtokpolitikai javaslatba erre nézve