Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-92

A FŐRENDIHÁZ XCIL ÜLÉSE. 327 lépést a demokratikus haladás felé. Es kérdem, méltóságos főrendek, nem helyesebb-e megvárni előbb ennek a még ki nem próbált messzemenő reformnak gyakorlati eredményét és nem tenni ujabb lépést előre addig, mig ezt nem látjuk és hatásáról meg nem győződtünk. (Helyeslés.) Méltóságos főrendek! A német birodalom egységes, nagy nemzeti állam ; a német társadalomnak átlagos szellemi műveltségi foka sokkal magasabb, mint fájdalom, a mienké és a német birodalom alkotmánya nem ismeri a parlamentáris kormányt. Ez három sarkalatos különbség a német birodalom viszonyai és a miénk között. Méltóztassanak a mi viszonyainkat tekintetbe venni ; méltóztassanak meggondolni, hogy egy elhamarkodott lépés a demokratikus haladás, a választójog kiterjesztése terén késő nemzedékekig helyrehozhatlanul megboszulhatj a magát a nemzet legszentebb érdekein és akkor méltóztassanak dönteni arról, hogy vájjon tanácsos volna-e egy ujabb nagy lépést tenni előre, mielőtt a már elhatározott, de az életben még meg nem valósithatott nagyfontosságú reform a maga hatását meg nem mutatta. Mély tisztelettel kérem, hogy az ő nagyméltósága által beterjesztett módosítást ne méltóztassanak elfogadni. (Helyeslés.) Elnök : Kérdem: kivan mégvalalá általánosságban szólni a javaslathoz ? Radvánszky Albert b. jegyző: Vay Gábor gróf! Vay Gábor gr.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Feltett szándékom volt ebben a házban többé fel nem szólalni, mert az az egyéni meggyőződésem, hogy azok az idők, mikor a nézetek kifejtése által egymást kölcsönösen capacitálni, meggyőzni lehetett, ebben a házban megszűntek. Most azonban, midőn az én Károly-keresztes bajtársaim érdekéről van szó, mégsem állhatom meg, hogy ne reflektáljak bizonyos kijelentésekre, amelyek tegnap ebben a házban elhangzottak. Sigray Antal gróf t. barátom tartott ugyanis először egy, az emberszeretettől duzzadó, fenkölt szép beszédet, azután pedig Zselénszky Róbert ő nagyméltósága kelt fel és közvetlenül erre a beszédre felépített, szintén egy beszédet a sacro egoismo alapján, melyben oly kifejezéseket használt, melyek, azt hiszem, minden jóizlésü embernek érzelmeit még akkor is sértették volna, hogyha nem előzte volna meg az ő beszédét Sigray Antal gróf t. barátom fenkölt beszéde. Nem akarok én, méltóságos főrendek, azzal foglalkozni, hogy Zselénszky Róbert ő nagyméltósága ezen beszédében a latifundiumoknak kelt védelmére, melyek védelemre igazán nem szorultak ; azt sem akarom felhánytorgatni, hogy a földmiveléssel foglalkozó polgártársainkat parasztoknak, az ő birtokaikat, a kisbirtokokat paraszt birtokoknak nevezte, mert lehet, hogy arról a feudális álláspontról, arról a feudális piedestalról, amelyre ő helyezkedett, talán tényleg nem is tudja, hogy Kossuth Lajos a parasztságot rég eltörölte és azok • a parasztok azóta ép oly szabad polgárai ennek a magyar hazának, mint akár csak ő nagyméltósága. Beszédében azonban, reflectálva a képviselőházban történtekre, egy kifejezést használt és az ellenzék azon eljárását, bogy a Károly-keresztesek számára választójogot követel, perfidnek szíveskedett nevezni. Méltóságos főrendek ! Hogyha valakinek megvan a politikai jogokat megadó hét szilvafája és mindennek daczára politikai jogokat követel azok számára is, akik érdemeket szereztek ugyan, de csak öt, vagy hat szilvafájuk van, ez korántsem olyan perfidia, mintha valaki azokat az embereket, akik az ő latifundiumait életükkel és vérükkel védelmezik, akik életüket és vérüket ezért nap-nap mellett koczkáztatják, ki akarja zárni a politikai élet sorompóiból. Az a kérdés vetődik fel előttem ebből kifolyólag, hogy tulaj donképen Zselénszky Róbert ö nagyméltósága szerint miért csak azok az ellenzékiek perfidek, akik a politikai jogoknak kiterjesztését, speciellebben az esetben a Károly-keresztes ékre való kiterjesztését követelik és miért nem perfidek azok, akik ő nagyméltóságával ott a túloldalon ülve, lehet hogy ma talán csak titokban, de mégis hivei a politikai jogok kiterjesztésének. Sőt én azt hiszem, ha j ól meggondolom a dolgot, hogy volt olyan idő, amidőn ő nagyméltósága talán maga is támogatott olyan kormányt, amely nem a Károly-keresztesek választójogát, hanem az általános, titkos választójogot tűzte ki zászlajára. Hiszen méltóztatnak talán emlékezni, hogy egy nagyszabású nemzeti küzdelem lejátszódása, befejezése után, amidőn a korona jónak látta Khuen Héderváry grófot érdemesíteni a ministerelnöki tárczára, Khuen-Héderváry Bécsből hazatérve, itt ebben a házban bemutatkozott, beszédet tartott és beszédének végeredményeként kitűnt, hogy mindazokból a nemzeti követelményekből, amelyekért megelőzőleg a nemzeti küzdelem folyt, nem hozott semmi egyebet a tarsolyában, mint csak az általános, titkos választói jogot. Igaz, hogy akkor Tisza István gróf jelenlegi ministerelnök ur ő nagyméltósága, aki az én szerény beszédemet, amelyet akkor, — és akkor utoljára beszéltem itt, — tartottam ebben a tekintetben, nagyon lekicsinylőleg azzal a kifejezéssel iliette. hogy arra nem lehet reílectálni, mert hiszen az elitéli önmagát, azután egy nagyszabású, nagy vervevel, nagy pose-zal elmondott beszédet tartott, amelyben kifejtette, hogy ő azzal az egygyel, amit Khuen-Héderváry Bécsből hoz, t. i. az általános titkos választói joggal nem ért egyet és végül sajnálatos logikával ebből azt a consequentiát vonta le, hogy tehát ő támogatja Khuen-Héderváry t. En azt hiszem, hogy azok az idők nem az én beszédemet ítélték el, mert hiszen tudjuk, hogy Khuen-Héderváry Tisza István gróf kedvéért csakugyan azonnal sutba lökte azt az egyet is, amit hozott és Tisza István tényleg támogatta is őt, de csak ugy, hogy ő, bár az általános, titkos