Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-92

A FŐRENDIHÁZ XCII. ÜLÉSE. :ü5 hoz, minthogy az a harcztéren elesett hősök iránti kegyelet lerovásának egyik jelét tartalmazza, természetesen hozzájárulok, sőt azt nagyon is helyeslem. Ugyan talán törvényjavaslatra sem lett volna szükség, mert hiszen kizártnak tartom, hogy Magyarországon akadt volna község, amely ne emlékezett volna meg elesett hőseiről és azoknak emlékét meg ne örökítette volna. De elvégre ez mindegy; igy legalább egyöntetüleg fognak intézkedni, ugy hogy ez kifogás alá semmiképen sem eshetik. Azt tartom azonban, hogy ez a kegyeletlerovás nem elegendő. A képviselőház egyik nagy tábora ennek tudatában indítványt terjesztett elő, amelyet én csekély módosítással itt e házban is magamévá kívánok tenni; az indítvány arról szól, hogy azok a hősök, akik hazájukért életüket koczkáztatták s azt feláldozni készek, akik a hazáért véreznek, akik még el nem estek, ha hazajönnek, az alkotmány sánczaiba bevétessenek. A képviselőházban Andrássy Gyula gróf a következőket mondotta (olvassa) : »Ha a kormány és a vezető körök azt hiszik, hogy ott lehet folytatni, ahol abbahagyták a háború előtt ; ha azt hiszik, hogy nem kell egy egészen uj szellemű soeialpolitikát követni és annak már ma meg«csinálni első lépését: akkor igenis forradalom lesz nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Méltóztassék csak más államokba nézni. Poroszországban megígérték a választói jog reformját. Az egész világon szükséges a visszatérő katonák igényeivel számolni, azok igényeivel, akik annyit áldoztak, annyit küzdöttek, annyira teljesítették kötelességüket. Aki kellő időben nem gondolkozik erről a themáról, nem foglalkozik ezzel és nem látja be, hogy uj idők és uj világ előtt állunk, az katasztrófának viszi az országot/? Ezzel és az összes többi ellenzéki felszólalással szemben Tisza István gróf a leghatározottabban tiltakozott ezen intézkedés ellen és azt mondotta, hogy ez egy pillanatnyi benyomás alatt álló tábornak az óhajtása ; hogy ezek olyan divatos jelszavak, amelyek itt az ellenzék részéről használtatnak, amelyek most egyáltalán figyelembe nem veendők. Azzal az argumentummal élt, hogy ilyen nagy kérdést, mint a választói jogi reform, egyáltalában nem lehet ilyen időben megoldani, midőn nincs meg a kellő higgadtság, nyugodtság még a törvényhozásban sem. hogy ezt jól megfontolhassa, ez pedig oly fontos kérdés, amely az egész nemzet jövőjét esetleg eldönti. Ebben az általános beállításban én is igazat adok a ministerelnök urnak, de itt nem arról van szó, hogy a meglévő választói jogról szóló törvényt megváltoztassuk, teljesen átdolgozzuk; itt tisztán arról van szó, hogy azokat, akik elég jók arra, hogy a vérüket hazájuk megvédésére föláldozzák, azokat az alkotmán}' sánczaiba bevigyük. A ministerelnök ur még egy megjegyzést is tesz itt. Azt mondja : »Igenis a lövészárok népe tiltakoznék a legerősebben az ellen a sivár felfogás ellen, amely tegnap is kifizetendő számláról és nem tudom miféle követelésekről és viszontszolgálatokról beszélt ; a számla fogalma nem méltó a lövészárok népének lelkületéhez.« Ebben is igaza van a ministerelnök urnak, de nem számlát akarunk kifizetni, hanem látjuk ezeknek a katonáknak hazafias magatartását, önfeláldozó magatartását; látjuk, hogy ezeknek minden körülmények közt joguk van és joguk lesz és be fognak jönni az alkotmány sánczaiba és minthogy van annyi politikai előrelátás azokban, akik ezt indítványozták, hogy látják azt a socialis evolutiót, amely be fog következni az egész világon, — hisz látjuk a különféle országokban a változásokat, — tudják, hogy ezeket meg kell előzni, igenis bölcs és czéltudatos politikával a socialpolitikai kérdést igy akarják megoldani. Mert ugy megoldani e kérdést, hogy az ember szembeszáll az uj áramlatokkal, hogy fel akarja tartoztatni az olyan folyamatot, amely megindult és amely oly erős, hogy azt, aki szembeszáll vele, elsodorja, lehetetlen, mert akkor a hullámok összecsapnak a feje felett, megsemmisítenek mindent és akkor ez a socialis evolutio igenis nagy károkat okozna, mert akkor rombolna. Csak bölcs előrelátással, a socialis kérdés előkészitésével, a medernek előkészitésével, amelyben természetszerűleg rombolás nélkül lefolyhat az áradat, lehet az egyedüli hetyes soeialpolitikát vinni. A ministerelnök urnak egészen reactionarius és minden méltányosságot figyelmen kívül hagyó álláspontjára rövidesen azt felelem, hogy hivatkozom Bethmann-Hollwegnek, a német kanczellárnak, a nagy államférfiunak kijelentésére, amelyet leszek bátor a méltóságos főrendek engedélyével felolvasni (olvassa) : »A háború után a leghatalmasabb feladatok előtt fogunk állani, amelyek valaha egy népre hárultak. Ezek olyan hatalmasak, hogy az egész népnek, minden rétegének, a nép minden emberének két kézzel kell dolgoznia, ha egyáltalán ki akarunk vergődni. Az erő belső és külső politikáját csak akkor folytathatjuk, ha a politikai jogok a nép összességének, minden rétegének, legszélesebb tömegeinek is teljes jogi és örömest való közreműködést biztosítanak az állami munkában. Uraim, ezt követeli jövendőnk , nem theoretikus problémák kedvéért, hanem azért, hogy élhessünk.« Továbbá azt mondja (olvassa) .- »A háború előtt a munkásság érdekeit gyakran állitották engesztelhetetlen eüentétbe az állami érdekekkel. Remélem, hogy ez a háború ebből a tévelygésből kigyógyított mindenkit. Ha nem volnánk elszánva, hogy politikai életünk minden kérdésében, a munkásjogok szabályozásában, a jxnosz választójog szabályozásában, az országgyűlés egész rendezésében a következtetések tartózkodás nélküli levonására, ha ezt nem teszszük, ugy benső megrázkódtatások felé megyünk, amelyeknek horderejét senki sem tudja áttekinteni. Ezt a bűnt nem vállalom. Jaj annak az államférfiunak, aki nem ismeri fel az idők jelét, aki azt hiszi, hogy oly katasztrófa után, amilyent a világ még sohasem látott, amelynek terjedelmét mi a kortársak és közreműködők egyálta-