Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-91
A FŐRENDIHÁZ XCI. ÜLÉSE. 317 felszólalásával igen nagy mértékben vette igénybe a főrendiház türelmét. Zselénszky Róbert gr.: Be is fejezhetem. Körülbelül kimentettem mondanivalómat. Hertelendy Ferencz jegyző: Inkey Pál báró! Hadik János gr. : Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! A házszabályokhoz kérek szót. Nagy meglepetéssel vettem a nagyméltóságú elnök ur ezen intézkedését. S én a magam részéről ez ellen vagyok kénytelen óvást emelni. Mert nagyon jól tudjuk, hogy a főrendiház amúgy is alig tárgyal, ö nagyméltósága attól is megkimélte ezt a házat, hogy a most tárgyalás alatt lévő jelentést annak idején, akkor, amikor a rendeletek a közelmúltban tényleg kiadattak, idehozta volna, hogy azokhoz hozzászólhassunk. Már ezt az egy ülést is olyan tehernek tekintette, hogy attól meg akarta lámélni a főrendiházat, amit pedig én nem tartok czélszerünek. A főrendiház alig tart üléseket. Alig akad valaki, különösen a túloldalon, aki felszólaljon és nézeteit kifejtse. Tisztán egy színpadnak tekintetik ez a ház, ahová, mivel muszáj, eljön a kormány s megtesz itt egy pár kijelentést. Formailag ledarálunk mindent és azután haza megyünk. Ezzel azt hiszem, a főrendiház prcstigének nem használunk. Már most én nem akarom kritika tárgyává tenni ő nagyméltóságának ténykedését, de kénytelen vagyok mégis kijelenteni, hogy épenséggel nem tartom méltányosnak azt, hogy ennél a minis terelnöki jelentésnél, ahol mindenféle gazdasági kérdésekben történt intézkedésekről van szó, hogy Magyarország a maga összes gazdasági életét hogyan irányítja a háború alatt, nézeteit el ne mondhassa valaki, még ha különben én az ő álláspontjával semmiképen egyet nem értek is, mert hiszen alig tudnék oly kérdést, ahol mi ketten egyetértenénk. De ezt a magam részéről nem tartom méltányosnak és a házszabályokkal megegyezőnek. Elnök: Méltóságos főrendek! Én csak azt válaszolom ő nagyrnélt óságának, hogy én Zselénszky Róbert ő nagyméltóságát felkértem és figyelmeztettem, hogy azok a fejtegetések, amiket ő előadott, nem tartoznak ehhez a tárgyhoz. Hogy akkor, ha ő nagjmiéltósága nem látta volna szükségesnek befejezni beszédét, elvontam volna-e tőle a szót, ez mindenesetre más kérdés s intézkedésem ezt nem jelentette. Hadik János gr. : Akkor tessék folytatni! Zselénszky Róbert gr.: Amúgy is már majdnem befejeztem. Amit még kívántam volna mondani, az is ugyanezen tárgyhoz tartozott volna. De befejeztem beszédemet. Hertelendy Ferencz jegyző: Inkey Pál báró ! Inkey Pál br. : Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Szabad legyen nekem is az ötödik ministerelnöki jelentés kapcsán felszólalnom s röviden kitérnem néhány, a gazdasági élettel kapcsolatos körülményre. Kénytelen vagyok eltérni attól, hogy pontosan az előttünk levő jelentést kövessem, tekintettel arra, hogy az ebben érintett körülmények mindenike csak mintegy lánczszeme a kérdések ama sorozatának, melyek a gazdasági téren szabályozást nyertek a háború folyamán. Bevezetésül megjegyzem, hogy kritikát nem lehet másként gyakorolni, mint azzal, hogy ezen rendeleteknek az eredményeit constatáljuk. Oly rendelkezéseknél pedig, melyek, — mint nagyon gyakran tapasztaljuk, nem tartattak meg, — ezek eredményeiből,ugyebár,következtetni a rendeletre s azt bírálni nem igen lehet. Ki akarok térni elsősorban a drágaság kérdésére s e kérdésnek a gazdasági élettel való kapcsolatára, (Halljuk ! Halljuk !) Általánosan elismert tétel, ugyebár, hogy az ár egyenes arányban van a kínálat és kereslet viszonyával. Nálunk a háborús viszonyok szükségét mutatták annak, hogy az árakat meg kellett állapítani. Elkezdődött ez egyes áruczikkeknél s most, — amint látjuk, —hovatovább kiterjeszkedő intézkedések történnek. A maximális árak megállapítása mellett azonban elkerültetett egy körülmény : az, hogy a keresletnek és kínálatnak az árhoz való viszonya is szabályoztassék és ennek következtében történt az, hogy itt eg}-aránytalanság áll fenn s mind az áralakulások tekintetében, mind a kereslet kielégítésére vonatkozólag lépten-nyomon hibákat tapasztalunk. A maximális árak megállapitásának ezélja ugyebár az, hogy az ár arányba hozassék a fizetésképességgel. Nálunk a maximálások körül ez nem történt meg. Amikor elkezdődött a maximálás, 1914 nyarán megállapittatott a búza ára 40 koronában. Hogy miért 40 koronában, mikor az előző évben ugyanazon időpontban 20 korona volt a búza ára. ez documentálása annak, ami nálunk lépten-nyomon történt és történik, hogy tulajdonkép a maximális ár nem egyéb, mint a mindennapi piaczi árnak registrálása. Minthogy a maximálások nem egyszerre történtek, különböző árak alakultak : létrejött egy olyan disparitás az egyes áruczikkek árai közt, amely már az illető áru értékével összefüggésben egyáltalában nincs. Azon czikkek ára, amelyek maximálva nincsenek, folyton emelkednek. S ez az emelkedés összefügg elsősorban azzal, hogy a keresletnek kielégítése iránt nincs meg a kellő gondoskodás. Utóvégre a legtermészetesebb dolog ugyebár, hogy valaki egy áruért annyit ad, amennyit az neki megér. Ezt nem döntheti meg semmiféle irányítás, vagy rendelkezés. Mert az csak természetes, hogy mikor valakinek, — legyen az fogyasztó, vagy üzér, kereskedő, — egy árura szüksége van, azért hajlandó annyit megadni, amennyit az neki valóban megér. A maximálással megakasztani ezt nem lehet. Hisz látjuk, az történik, hogy inkább nem tartatnak meg a rendeletek ; pedig meg lehetne tartatni azokat akkor, hogyha az illető fogyasztónak lehetőség adatnék arra, hogy megvehesse maximális áron felül azt, amire szüksége van. Hogy a hiány e tekintetben tényleg fennáll,
