Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-91

310 A FŐRENDIHÁZ XCI. ÜLÉSE. pótlást kapjon. Mivel pedig biztos, — hogy a ministerelnök ur fentidézett saját szavait használjam, — hogy a béke kérdésében egyetért a mi egész szövetségünk, ugy azt hiszem, hogy egy hasonló nyilatkozat tételét a kormány részéről mi is elvárhatnék. Avagy lehetséges-e az, hogy a monarchiát ellenségei megtámadják, annak megsemmisítésére, feldarabolására iránjniló szándékukat fennen hirdessék, ezen czéljukat két és fél éven át és azontúl is minden erejük megfeszítésével kövessék; lehetséges-e az, hogy amidőn ezen merényletük a monarchia és szövetségesei elszántságán és hatalmán megtörött, akkor mi merőben megmentett területi integritásunkkal megelégedhessünk és egy, az u. n. semlegesek által felajánlott győzelem nélküli békét elfogadhassunk ? Béke győzelem nélkül ? Hisz maga az a tény, — ha nem is emiitjük szövetséges hadaink egyes és számtalan óriási győzelmeit, — maga az a tény, hogy a monarchia és szövetségesei egy ötszörös, tízszeres túlerővel rendelkező ellenséggel szemben, egy egész ellenséges világgal szemben meg tudtak állani, sőt a harczot majdnem mindenütt a számokban és vagyonban annyival hatalmasabb ellenség területére vitték át, már magában véve is oly győzelem, melynek párját a történelemben találni nem lehet. (Igaz ! Ugy van !) Ez azonban merőben negativ eredmény, ellenségeink megsemmisitésünkre törekvő szándékának meghiusitása ; jogos és méltányos azonban, hogy az ily áron kiküzdött béke számunkra a negativ eredmény mellett positiv eredményeket is hozzon. Nem lehet elég gyakran hangoztatni, hogy mi egy defensiv háborút vivőnk. De ennek daczára, vagy talán épen ezért, mert maga a defensiv szó magában foglalja azt, hogy a háborút nem mi kezdettük, nem mi akartuk tovább folytatni, hanem azt ellenségeink akarata erőszakolta ránk, épen ezért kell, hogy kárpótolva legyünk minden jogtalanságért, melyet e háború nekünk okozott. A külföldi sajtó gyakran beszél német békéről, rneg angol békéről is, sőt, ha jól emlékszem, egy franczia 'ajkban szó esett magyar békéről is. Igenis, méltóságos főrendek, én egy a monarchia és szövetségesei számára kivívott győzedelmes, tisztességes és tartós béke keretein belül magyar szempontból egy magyar békét akarok, mely nemcsak, hogy biztosítja Szent István országának integritását, de egyszersmind ezen ránk erőszakolt háborúért a nemzetnek megfelelő kárpótlást is nyújtson. Nem mondom, hogy ennek a kárpótlásnak épen területi eredményekben kell megnyilvánulnia, kivéve ott, ahol azt stratégiai, vagy nemzetgazdasági szempontok imperative követélik, de épen az állam fentartásának szempontjából tartom absolute szükségesnek azt, hogy ellenfeleinket az elégtétel megadására kényszeritsük. Mert hogy csak Magyarország közvetlen szomszédait említsem, feltéve, hogy a béke a statusquo ante alapján jönne létre és szövetséges hadaink Szerbiát és Romániát minden nagyobb ellenszolgáltatás nélkül kiürítenék, ugy ezen országok népei ebben szükségképen az entente nekik tett Ígéreteinek beváltását, az entente egy erkölcsi győzelmét látnák és az entente bizonyára gondoskodnék arról, hogy minden általunk tanúsított engedményt mint ilyent tüntessen fel. Ennek nyomán pedig talán rövid időn belül újra megkezdődnék a monarchiára annyi veszedelemmel biró délszláv propaganda, az orosz balkánaspiratiók agressiv terjeszkedése, mely, mint azt Apponyi Albert gróf a képviselőházban minap újból kifejtette, ép oly mértékben volt okozója ezen háborúnak, mint az a tényező, hogy Anglia Németország békés kereskedelmének terjeszkedését eltűrni nőm Ü,Kärtä. A revanche gondolatától való irtózásnak pedig talán mégsem szabad túlságosan nagy szerepet juttatni. A revanche gondolatát teljesen kiküszöbölni, sajnos, nem lehet ; mert lehet-e azt elképzelni, hogy ezen háború után, mely egész nemzetségeket irtott ki és óriási kiterjedésű, egykor virágzó területeket tett pusztasággá,, e háború után a ma ellenségekként egymással szemben átló népeknél, kik a szükség keserű kényszere alatt fogják egymásnak a békejobbot nyújtani, a boszu és megtorlás gondolatai hosszú ideig fenn ne álljanak ? Akárminő alapon jön is létre a béke, a revanche gondolatával bizonyos fokig mégis számolni kell, nem lehet tehát, hogy ezen, vagy bármely más szempontok visszatartsanak bennünket attól, hogy a kötendő békében megtaláljuk, amennyire csak lehetséges, az elégtételt a sok jogtalanságért és igazságtalanságért és legalább némi kárpótlást azon anyagi veszteségekért és áldozatokért, amelyeket ezen általunk soha nem akart háború a nemzetnek okozott. A véráldozatért kárpótlást adni nem lehet, — az egész entente együttvéve sem elég gazdag ahhoz, hogy egyetlenegy magyar baka életéért megfizessen. (Ugy van !) Megnyugvással veszem tudomásul a kormány azon kijelentését, hogy a törvényjavaslat, mely a hősök emlékét megörökiti, csak egyike azon javaslatok hosszú sorozatának, melyekkel a kormány katonáinkról, azok hozzátartozóiról, a rokkantakról és hadiárvákról gondoskodni kíván s hogy a kormány tudatában van annak, hogy ezeknek sorsáról gondoskodni nemzeti feladat. Hisz meg kell hogy tegyünk mindent katonáinkért és azok családjaiért, meg kell hogy adjuk nekik a jövendő boldogulás minden lehetőségét és bármennyit is tegyünk ezen a téren, az még mindig nem fogja eléggé méltányolni azon áldozatot, melyet a haza védelmében küzdő katonák az országnak hoztak. Meg kell alapitanunk a biztos jövőt, különösen azok számára, akik a front legelső vonalában harczoltak, a tűzvonalban, akiknek hűsége és odaadása óvja meg a hazát, akiknek igazi érdemeit itthon oly kevesen tudják kellőképen méltányolni, kellőképen megérteni. Megértette azonban katonáit a legfőbb hadúr,