Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-46

62 A FŐRENDIHÁZ XLVI. ÜLÉSE. gedve ezen törvényjavaslattal, de kénytelen voltam belenyugodni annak idején ezen javaslat benyújtásába és elfogadásába, minthogy a pénzügyminister ur minduntalan hivatkozott az államnak pénzügyileg szorult helyzetére, és ismételten kijelentette, hogy a mostani körülmények közt az állam nagyobb áldozatot elviselni nem képes és szemem előtt lebegett az 1898. évi XIV. t.-cz. utolsó előtti paragraphusában foglalt kijelentése is az államnak, hogy ezt a congrua-rendezés kezdeményezésének tekinti és amint javulni fog az állam pénzügyi helyzete, nem zárkózik el a további segélyezéstől. Ezért belenyugodtam ezen törvényjavaslat benyújtásába, inert azt hittem és hiszem most is, hogy amint az állam j)énzügyi helyzete javul, — és amint helyreáll a nyugalom biztonsága Európában, akkor hiszem is, hogy fog javulni — az állam ismét abban a helyzetben lesz, hogy a lelkészeknek az eddiginél nagyobb segélyt fog nyújthatni. Fel hozatott panaszkéjjen az is, hogy ezen javaslat különbséget tesz a lelkrpásztorkodással foglalkozó és az egyéb állásokban alkalmazott lelkészek közt, és hogy az állam igy mintegy azt mutatja, hogy többre becsüli azoknak a lelkészeknek munkálkodását, kik a lelkipásztorkodás terén vannak alkalmazva, mint azokét, kik más állásokat foglalnak el. A törvényjavaslatnak nem ez volt a czólja; minden egyes lelkésznek a munkáját akarta kellőképen értékelni; hanem mintán abból az elvből indult ki, hogy a lelkészkedő papságon akar segíteni, mely leginkább károsodott az egyház}K)litikai törvények életbeléptetése folytán, azért maradtak ki ebből a törvényjavaslatból a nem a lelkipásztorkádás terén alkalmazott lelkészek. De hiszen azokról másképen van gondoskodva, így vannak a római latin szertartású katholikusoknál az udvari papok, theologiai hittanárok, hitoktatók. Ezeknek az anyagi helyzetén is, amennyire tudom, a legtöbb helyen némiképen mégis csak segitve lesz; a hittanárokat pedig, kik középiskolai és azokkal egyenrangú intézetekben vannak alkalmazva, a cultusministerium előzetesen mindenféle kedvezményekben részesitette és iparkodott helyzetüket is tűrhetőbbé tenni. Azt hiszem ennélfogva, hogy ez a törvényjavaslat is csak egy további kiindulási pontja a jövőben bekövetkező javításoknak és hogy minden hibája mellett — mert vannak ennek a törvényjavaslatnak hibái is — a további eljárásra alapul el lehet fogadni. Vannak benne — kétséget nem szenved — bizonyos intézkedések, amelyek egymásnak ellentmondanak, így például az a sérelmes intézkedés az 5. §-ban, hogy valakinek a jövedelme a jövedelemkiegészités összegével együtt nem lehet nagyobb, mint a háromszorosa annak a tiszta jövedelemnek, mely az idézett törvények szempontjából a lelkész bevallása alapján megállapittatott. Ez ellenkezik a 7. §-ban foglalt azzal az intézkedéssel, hogy minden jövedelemnövekedést be kell számítani és ennek arányában a lelkész korpótlékát azután le kell szállítani. Az 5. § indokolása azt mondja, hogy ezáltal buzdítani akarta a cultusminister ur a hit-' községeket, hogy emeljék fel a lelkészek alapfizetését és ha felemelik az alapfizetést, akkor azután az illetők korpótlékban részesülhetnek; emitt pedig, ha felemeli valamelyik hitközség a lelkész alapfizetését, ennek a felemelésnek arányában le fogják szállítani a korpótlékát. Tehát amit a törvényjavaslat az egyik helyen biztosit, azt a másik helyen elveszi és teljesen lehetetlenné teszi annak a hitközségnek, hogy valamiképen a korpótlékhoz juttassa azt a lelkészt. De ón remélem és bizom abban, hogy miután az eredeti 10. — a képviselőház szövegezése szerint a 9. §-ban — a cultusminister ur felhatalmaztatik, hogy minden esztendőben vegyen fel egy nagyobb összeget a költségvetésbe a lelkészek segélyezésére, ő az állam pénzügyi helyzetének javulásával majd élni fog ezzel a felhatalmazással, amelyet neki ez a törvény megad és azután csakugyan segíteni fogja azokat a lelkészeket, akik rászorulnak a további segélyezésre. Nagyon nehéz volt annak idején megállapítani annak a módját, miképen történjék a lelkészi javadalmak feljavítása és sok tárgyalás után végre abban történt megállapodás, hogy korpótlék utján. De még ez is nagyon nehéz volt, mert a javadalmak különösen nálunk, a katholikus egyházban, igen különbözők. Voltak egyik-másik helyen kegyurak, akik bőséges dotatióban részesítették a papot, másutt a hitközségek adnak évi nagyobb járulékokat, harmadik helyen van a plébánosnak tekintélyes ingatlana, sok szántóföldje, amelyből nagyobb a jövedelme. Ezek mind olyan előnyei egyes javadalmasoknak, amelyektől őket megfosztani nem lehet, és ezeknek eredetét tekintve, önként következik, hogy lehetetlenség a javadalmasok között a paritást helyreállítani, hogy az mind egyforma legyen, mert az egyes kegyuraknak, az egyes adományozóknak nem lehet határt szabni az ő nagylelkűségükben. Épen ezért, hogy valami kulcsot tudjunk találni, kénytelenek voltunk megállapodni épen a korpótlékban, és azt hittük, hogy ezzel legjobban tudjuk kiegyenlíteni azokat az ellentéteket, amelyek most is fennállanak és sajnos, mindig fenn fognak állani, mert az összes javadalmakat — miként szerencsém volt megjegyezni — teljesen egyenlővé és egyformává tenni nem is lehet, Nem szándékozom reflektálni mindazokra, amiket az előttem szólott méltóságos urak szívesek voltak elmondani, csak azt az egyet akarom kiemelni, amit Cristea Mirón püspök ur volt szíves felhozni: hogy az állam nem tesz