Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-45
A FŐRENDIHÁ Végül óhajtanám, hogy az én szerény szavaim ugy ítéltessenek meg, amint azok igaz, érző szívből jöttek, amelynek egyedüli vágya az ország nyugalma, testvéries egyetértés és hazánknak boldogulása és felvirágzása. (Helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki szólni? Csernoch János esztergomi érsek, herezegprimás: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Sérteném a szamosujvári püspök urat, ha azt mondanám, hogy előadása, ami a tárgynak történetét illeti, csak a legkisebb részben is eltért volna a valóságtól. Igenis ugy történt a dolog, amint ő előadta, és ha történt valamely tévedés az illető plébániák kijelölésében, ez a tévedés sem az akkor eljárt bizottságnak a rovására nem irható, sem pedig az ő mulasztásuknak be nem tudható. Nem tudom, van-e tévedés. Az egész a statisztikai kimutatáson múlik, azon kimutatás pedig, amely előttünk feküdt akkor, midőn e fontos tárgyról tanácskoztunk, azokat a községeket jelölte meg mint magyar községeket, amelyek a »Christi fideles« czimű bullába belekerültek. Nekünk a priori annyival is inkább el kellett fogadnunk a statisztikai hivatal által készített kimutatás hitelességét, mert hiszen ez egy országos hivatal, amelyről mindenkinek fel kell tennie és fel is teszszük, hogy teljes valódisággal állítja össze a statisztikai kimutatásokat és kimutatásai addig megállanak és azokat el kell fogadni, mig az ellenkező teljes bizonyossággal kimutatva nincs. Én azóta is érdeklődtem az ügy iránt; folytonos figyelemmel kisértem azt és azóta két ellentétes statisztikai kimutatást láttam épen azokra a vitás községekre vonatkozólag. Az egyik Szabó Jenő főrendiházi tag ur ő méltóságának kezéből került ki; ez egészen másképen mutatja ki a magyar nyelvű lakosság számarányát, mint az a másik, amely a román nemzetiségű politikusok kezeiből került ki, és mind a kettő félig-meddig eltér attól a kimutatástól, amelyet az országos statisztikai hivatal készített. Ha tehát van itt valamely hiba, méltóságos főrendek, akkor ezt meg kellett volna keresni és meg kellett volna állapítani, azonban a bizottság, amely ezen fontos ügyek tárgyalásával foglalkozott, teljes jóhiszeműséggel és, ismétlem, teljes joggal elfogadta a statisztikai hivatal kimutatását, mert az a hivatal már eleve is megkövetelheti a maga számára a hitelesség jellegét. Mindazonáltal kénytelen vagyok néhány szóval reflectálni azokra, amiket a szamosujvári püspök ur ő méltósága előttem oly szépen kifejtett, ós különösen arra vonatkozólag, hogy ők azt gondolták, hogy ezen uj püspökség szervezésével az ő egyháztartományuk semmiféle csorbát sem fog szenvedni és sértetlenül fenn fog maradni ugy, amint eddig fennállott. Ha jól emlékszem, ezt méltóztatott mondani. XLV. ÜLÉSE. 43 Hát ez teljes lehetetlenség. Ha egyszer valamelyik egyháztartományból uj püspökséget akarnak szervezni, lehetetlenség, hogy abból bizonyos számú parochiákat ki ne szakítsanak, és ezen bizonyos számú parochiák azok, amelyek hivatva vannak az uj püspökség plébániáit képezni. Ez az eljárás mindig dívott az egyházban. Midőn Mária Terézia az esztergomi érsekségből kihasította a beszterczebányai és szepesi püspökségeket, egész sereg plébániát szakitott ki az esztergomi érsekségből. Midőn az akkor még egri püspökségből kiszakították a szatmári és rozsnyói egyházmegyét, szintén számtalan plébániát vettek el belőle. Tehát okvetlenül meg kellett csonkítani ezúttal is azt az egyházmegyét, amelyből az uj püspökséget akarták létesíteni. Eleget akartak tenni most Bómában az apostoli király kívánságának, amelyet a magyar kormány hivatalos utón is előterjesztett, és így okvetlenül szükséges volt, hogy onnan kiszakítsanak bizonyos parochiákat és ne maradjon — hogy a püspök úr szavaival éljek — sértetlenül és csonkitatlanul az ő provinciájuk. Erre történt hivatkozás múltkor az országgyűlésen is és történt hivatkozás azokra a bullákra, amelyekkel felállíttattak a régi időkben azok a püspökségek, különösen jíedig az 1853-iki. »Ecclesia Christi« czimü bullára, amelylyel felállíttatott a gyulafehérvári görög-katholikus metropolia, s melyben az van mondva, hogy »in perpetuum statuimus«. Ennek nem az az értelme, hogy ennek az intézkedésnek örökké kell fennállania; hanem ez csak annyit jelent, hogy bizonyos állandóságot adunk most az igy rendezett állapotoknak, mindaddig, mig fel nem merül annak a szüksége, hogy azok uj rendezés alá vétessenek. Miután pedig most a magyar ajkú görög katholikus híveknek kérelme folytán csakugyan előállott annak szüksége, hogy ezek az egyházmegyei viszonyok újra rendeztessenek, hogy e végett uj egyházmegye állíttassák fel, — okvetlenül szükséges volt, hogy ezekből a régi egyházmegyékből bizonyos számú plébániákat kihasítsanak s ennélfogva az ő addigi állományukat csonkítsák. De azért mind a gyulafehérvári érsekségnek, mind a püspökségnek is elegendő számú plébániájuk fog maradni, s ha gondozzák, ugy mint eddig, szorgalmasan, buzgón az ő híveiket, biztosra lehet venni, hogy azoknak községei gyarapodni, szaporodni fognak és a hitélet még jobban fel fog virágzani, miután több főpásztor fogja a híveknek lelki ügyeit gondozni. És igazán ez az egész dolog csak a kellő tapintatosságtól függ. Ha kellő tapintatossággal tárgyalják ezt a kérdést s ha iparkodnak csillapitólag hatni a hívekre, meg vagyok róla győződve, hogy ez a nyugtalanság csakhamar meg fog szűnni. A román nyelvű görögkatolikusokat pedig ez által semmi sérelem sem érte, mert hiszen nekik meglesz ezentúl is az ő isten6*
