Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-45
A FŐRENDIHÁZ XLV, ÜLÉSE. 41 tenni, még pedig a herczegprimás ur ő eminontiájának egy megjegyzésére vonatkozólag, melyet a bizottságban, ezen törvényjavaslat tárgyalásakor hallottunk tőle, amidőn azt mondotta, hogy a görög liturgicus nyelv nem lehet veszélyes senkire és semmiféle nemzetiségre. Hát természetes, hogy- nem. Epén azért nem lehet a magyar nyelv elleni ellenszenvnek venni a románok részéről, amidőn ragaszkodnak a nyelvükhöz, amidőn ragaszkodnak liturgiájukhoz, amely eddig is megvolt, és nem tudják megérteni, hogy miért akarja a szentszék most őket megfosztani azon jogtól, hogy azon liturgicus nyelvhez ragaszkodjanak továbbra is, amelyet épen a római szentszék engedélyezett számukra és amelyet mindmáig fentartottak. Mi papok és püspökök tudjuk igen jól, hogy semmiféle törvény és semmiféle decretum nem örökös és nem megváltozhatatlan. De mindenesetre a közönséges hivő, a laicus az, aki nem érti meg, hogy miért ne ragaszkodjék továbbra is ezen régi jogához, és ő nem birja felfogni, hogyan teheti ugyanaz a római szentszék, amely a román liturgicus nyelvet engedélyezte neki, hogy azt most tőle elvegye és a hívőket arra kényszerítse, hogy más nyelven dicsérjék az Urat. Épen ezért ragaszkodik régi liturgicus nyelvéhez. Én bátor vagyok kérdezni, méltóságos főrendek, mit szólnának ahoz, ha most pl. a latin egyházakban a latin nyelv helyett a görög nyelvet vezetnék be? A latin nyelvet sem beszélik a hivők, az igaz, de a görög nyelv szokatlan dolog volna rájuk nézve és ezért bizonyára valamelyes felháborodás keletkeznék a hivők között. Amikor tehát az eddigi liturgicus nyelvet, amelyet a nép maga is beszél, meg akarják változtatni, nagyon világos dolog, méltóságos főrendek, hogy ez az embereknél bizonyos nyugtalanságra vezet és nem birják megérteni, hogy miért kell ezután görög liturgikus nyelven hallgatni a misét akkor, amikor ezelőtt épen a római szentszék által engedélyezett román liturgikus nyelven hallgatták az istentiszteletet. Éhez jön még, mélt. főrendek — most már mint püspöknek, mint katholikus püspöknek kell beszélnem — aggodalmunk egyházunk fenniar adásáért. Hogy ha az a román nép arra a tudatra fog ébredni, hogy az ö nemzetiségét a saját görög katholikus egyházában többé nem tudja megvédeni, világos, hogy az a nép, amelyről meg van irva, hogy inkább ragaszkodik a nyelvéhez, mint az életéhez, ott fogja keresni nyelvének és nemzetiségének megvédését, ahol azt megtalálhatja és végre is át fog térni a nem egyesült görög keleti egyházba, ahol annak az egyháznak széles autonómiája alapján nyelvét tökéletesen meg tudja védeni. Innen jön az a nagy veszély, amely állandóan fenyeget bennünket, hogy t. i. tömeges áttérések lesznek a nem egyesült egyházakba, ami a mi görög katholikus Főrendiházi napló. 1910—1915. III. kötet. egyházunkat meg fogja gyengíteni, hiveinknek számát meg fogja dézsmálni és esetleg végveszélynek fogja egyházunkat kitenni. Megvallom, és itt a méltóságos ház szine előtt meg is kell vallanom, hogy, amint már emiitettem, a múlt esztendőben sok gondunk volt, sokat kellett dolgoznunk és minden kitelhető módon arra kellett igyekeznünk, ,hogy megakadályozzuk ezeket az áttéréseket. Es én remélem, hogy a jó Isten meg fog bennünket segíteni, hogy megmaradjon a felekezetek közötti béke ebben az országban, hogy ez megzavarva ne legyen, mert hiszen az eddigi állapot olyan volt, amelyben megvoltunk békességgel, s ezzel szemben nagy eltolódások nincsenek az ország békéjének érclekében. Sem kívánom a méltóságos főrendek türelmét hosszasabban igénybe venni. Én megnyugtatás végett akartam felszólalni és azt hangoztatni, hogy mi nem akadályoztuk a magyar görög-katholikus püspökség létesülését, mi csak azt kívántuk, hogy a jiarochiáink hagyassanak meg, ugy, ahogy voltak, egyháztartományunk keretében. Es itten legyen szabad még a cultusminister urnak a bizottságban elmondott egy megjegyzésére reflectálni és ezt is helyreigazitani álláspontunk igazolására. O excellentiája ugyanis azt volt szives mondani a bizottságban, hogy a románok nem panaszkodhatnak semmiféle sérelemről, hiszen az egyházfők meg voltak hiva a cultusministeriumban tartott conferentiára, de azon nem jelent meg egyik sem. Azt hiszem, hogy ő excellentiáját. — hiszen akkor nem vezette a cultustárczát, tehát nem is tudhatta ezt a dolgot, — talán nem informálták kellően, mert azon az 1912 február 8-án tartott conferentián jelen volt a nagyváradi püspök, jelen volt a szamosujvári püspöki helynök — mert akkor én kinevezett szamosujvári püspök voltam ugyan, de miután az egyházmegyét még nem foglaltam el, nem voltam hivatva ezt képviselni — és meg voltam hiva én is, mint, mondjuk, szakértő. Noha én, mint lugosi püspök, egy parochiát sem vesztettem, tehát nem voltam érdekelt fél, mégis megjelentem betegségem ellenére, és igyekeztem a kölcsönös megértés szükségét hangoztatni és a békés megoldást sürgetni; metropolitánk nem volt jelen az értekezleten, de kimentette magát betegségével. 0, sajnos, utazás közben rendszerint meg szokott hűlni, akkor is gyengélkedett és az orvos eltiltotta az utazástól; küldött azonban maga helyett egy helyettest, aki az első vonatról lekésvén, csak másnap érkezett meg. Tehát megvoltunk híva, jelen is voltunk és a megjelent püspökök az értekezleten egyháztartományunk rendelkezése értelmében azt kérték, hogy ezt a dolgot előbb az egyháztartományi szabványok szerint egymás között beszélhessék meg és azután adhassák elő észrevételeiket. Hangoztatnom kell azt is, hogy azon plébániák - 6