Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-45

38 A FŐRENDIHÁZ XLV. ÜLÉSE. kénytelen elismerni, hogy a maga jogvédésének van egy határa is, ott, ahol a maga nemzetiségi érdekköre megszűnt s a hol egy uj érdekkör támadt. Nos hát, ez a jelenség állott elő a görögkatholikusok körében is. Számolni kellett azzal, hogy ott előállott és van egy magyarság, amely a maga kielégítését keresi. Ezen magyarsággal szemben épen a nemzetiségi politika nem állhatott egy universalis politikának az álláspontjára, és nem szegezhette a görög-katholikus püspökséggel szemben az universalismus fegyverét. De azt hiszem, hogy nem is ebből az elvi álláspontból táplálkozik az ellenszegülés, a bizalmatlankodás és heveskedés, hanem talán inkább abból a gyakorlati aggodalomból, abból a gyakorlati panaszból és kifogásból, hogy ezen uj püspökség beállítása és rendezése során az uj alakulatba jutottak volna avagy jutnának nem odavaló, nem magyar jellegű plébániák. Megvallom, méltóságos főrendek, hogy a kérdésnek ezt a részét merőben másodrangú kérdésnek Ítélem. Egy uj egyházmegyének beállításánál, ha még oly nagy körültekintéssel és gondossággal járnak is el, úgyszólván teljes lehetetlenség a helyi érdekeknek, a helyi szempontoknak minden kívánalmát kielégíteni. A múltban Magyarországon tanúi voltunk már és ismerői vagyunk több rendbeli dismenibratióknak. Fordult már elő uj egyházmegyék felállítása és meglevők szétdarabolása, amiknek során megtörtónt, hogy miután a munkálat végrehajtatott, egy bizonyos idő múlva valamelyes helyreigazítás történt, t. i. aszerint, amint a tajiasztalatokat az idő megérlelte és megmutatta, hogy egy vagy másik részében az intézkedés helyesbíthető. Éhez képest azután előfordult, hogy egyes jdebániák vagy akár egyes espcresi kerületek is kölcsönösen kicseréltettek. Hogy vajon az adott esetben van-e ennek szüksége, azt nem tudom, de megvallom, nem is kutatom. A cultusminister urnak a képviselőházban elmondott beszéde és az általa közölt statistikai adatok megvilágították a kérdést s az objectiv szemlélőben azt a benyomást keltették, hogy valamely igazán érdemleges, igazán súlyos panaszra, kifogásra ok alig található. De a cultusminister ur nem érte be ezzel a kijelentésseb hanem még hozzáfűzte azt is, hogy amenyiben csakugyan valamely nagyon sulyus aggodalomra vagy kifogásra merülne fel ok, annak mérlegelése elől nem zárkózik el. Ezek után, méltóságos főrendek, én nem hihetem, hogy ezen ügynek végleges életbeléptetése után csakugyan maradhasson még fenn igazi, komoly, tárgyilagos ok, valamely kifogásra, komoly ellenszegülésre. Amit azonban egész bizonyossággal e pillanatban merek állítani, az az, hogy semmikóp nem tarthatom indokoltnak azt a sajnálatos túlzást, amelybe különösen a sajtónak egy része esett, azokat a feltűnő és rikító színeket, amelyekkel felizgatott olvasóinak képzelete előtt ezt a kérdést kirajzolja. Mert méltóztassanak megengedni, méltóságos főrendek, én nem láthatok, nem mondhatok indokoltnak egy olyan vészkiáltást akkor, amikor az az uj görög-katholikus püspökség, mondjuk, a román jellegű egyházmegyéknek területéből, terrénumából, mintegy 1500 plébániájából 83-at hasit ki és visz át a maga keretébe. Én nem láthatom ezt a veszedelmet oly rendkívül rikítónak s épen a panaszkodók szempontjából megfontolandónak tartom azt, hogy vajon épen a meglévő egyházmegyék birtokállapotának sértetlensége, épsége szempontjából mi a kívánatosabb: az-e, hogy az a bizonyos nyugtalankodó, helyzetével elégedetlen elem meghagyassák a régi keretekben, hogy saját önfentartási ösztönéből, ott folytonosan zavarja az egyház békéjét, hogy ott folytonos fermentum anyagául szolgáljon, vagy az-e a kívánatosabb, hogy ezen elemek kikajscsoltatván, a békés fejlődésre megtalálják a maguk helyét és útját. Mivel ezen törvényjavaslat az apostoli szentszéknek és apostoli királyunknak bölcseségéből és kegyességéből és a kormányférfiak előrelátásából épen azt az irányt jelöli meg, hogy egyfelől a régi egyházmegyék megszabaduljanak egy izgató anyagtól, másfelől az erre mindenképen érdemesült és sok próbán keresztülment magyar hivek megtalálhassák a maguk boldogulásának legális útját, és mivel ezen törvényjavaslatban látom épen a kölcsönös békének, a kölcsönös megnyugvásnak útját, azért azt örömmel üdvözlöm. Minden újítás, amely a meglevő állapotokon változtat, a régieknél a nyugtalanság érzetét szokta felkelteni, de ezt csak a tapasztalatlanság és szokatlanság idézi elő. Én meg vagyok győződve, hogy az élet fogja megmutatni, hogy ezen intézményhez fűzött aggodalmak alaptalanok, hogy ezen intézmény a magyar egyházi és vallási békének is nem gyengítésére, hanem erősítésére szolgál, amit szívből kívánok. (Éljenzés.) Radvánszky Antal b. jegyző: Hosszú Vazul püspök! Hosszu Vazul püspök: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Az előttem szólott mélyen t. püspöktársam örömmel és megnyugvással üdvözölte a szőnyegen levő törvényjavaslatot, mint amely egy régi küzdelemnek a határos bezáró pontja. Őszintén megvallom, én is ugy szerettem volna üdvözölni részemről, ós ugy is üdvözölném, ha lehetne a mai helyzetben, amelyről azonban remélem, hogy nem fog örökké így tartani, ahogy ma van; ismétlem, én is ugy üdvözölném, ha tehetném, de a lelkek mai állapota mellett és a mai helyzetben ezt nem tehetem. ' Az; a mód ugyanis, ahogy ezen püspökség felállítása végrehajtatott, felzavarta a görögkatholikus románok nyugalmát, ós egészen őszintén mondom, méltóságos főrendek, hogy az el-