Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-43

1H A FŐRENDIHÁZ XLIII. ÜLÉSE. elenyészett, annak egyik példája az, hogy 1888-ban, amikor a nemzetközi viszonyok nem voltak nagyon megnyugtatók, arra való tekintettel az 1888 : XVIII. t.-czikk a tartalékosoknak bizonyos körülmények közt béke idején való behívását megengedte. Ezt az 1867: XII. t.-czikk után életbeléptetett 1868. évi véderó'törvény nem ismerte, mert ha ismerte és ilyen intézkedésre gondoltak volna, nem kellett volna erről külön törvényt alkotni. Ez a törvény akkor nem okozott aggodalmat talán, mert sejtették, hogy a nemzet már az ujonczmegajánlási jogához sem ragaszkodik annyira, azért nyújtották be már egy évvel később, vagyis 1889-ben a véderőről szóló törvényt ugy, hogy ott már az ujonczok évenként való megajánlásának joga a törvényjavaslatban nem volt meg. Ebből keletkezett a törvényjavaslat 14-ik §-ának tárgyalásánál az a nagy véderővita, amely azóta némi szüneteléssel többé-kevésbbé, hosszabb-rövidebb megszakítással, a katonai kérdést napirenden tartotta. Néhai id. Andrássy Gyula grófnak, az elhunyt nagy államférfinak érdeme, amint ezt tudjuk, hogy a nemzet ujoncmegajánlási joga mégis biztosíttatott a törvényben. Az 1867-iki kiegyezés létrejöttével kapcsolatban, tekintettel arra, hogy az 1867 : XII. t.-czikk világosan, expressis verbis magyar hadseregről is szól, állították fel a magyar honvédséget. A magyar honvédség létszáma nem volt kontingentálva és az első véderőtörvény szerint mindazok, akik a 10%-ban megállapított póttartalékon fölül hadiszolgálatra alkalmasak voltak, mint a honvédség tartalékosai soroztattak be s így a népesség természetszerű szaporodásánál fogva néhány évtized alatt a magyar honvédség elérte volna a közös hadsereg magyar részének létszámát. Hogy azonban ez meg ne történjék, az 1889. évi véderőtörvény, azon ürügy alatt, hogy a honvédség keretei ezt másként nem teszik lehetővé, a honvédség ujonczlétszámát 12.500 főben, és ennek 10°/o-äban a honvédség póttartalékát állajaitotta meg, az összes többi jjóttartalékosokat pedig a közös hadsereg póttartalékába sorozta. Ezzel tehát azt a reményt, hogy valamikor a magyar királyi honvédség fogja képezni az 1867 : XII. t.-czikkben is világosan megemlített magyar hadsereget, háttérbe szorította. Hogy ez volt a czél, méltóztassék nekem megengedni, hogy hivatkozhassam Pejérváry Géza báró akkori honvédelmi minister úrra, aki a régi főrendiházban, a múzeumban tréfásan, hozzátéve Szilágyi Dezső szavait: utólagos visszaszívás fentartásával, hogy igenis ez volt a czél, bevallotta. Tehát, méltóságos főrendek, az 1867-ik kiegyezés számos intézkedése, annak elvi alapja meg van ingatva. Ennek természetszerű következménye az, hogy a függetlenségi pártoknak szükségképen a 67-es alapra kellett helyezkedniük, mert először azt kell védeni a magyar nemzet alkotmányából, ami még megvan; ha ebből veszítünk, hogyan gondoljunk arra, hogy továbbfejleszszük az ország államiságát? S most az állapot még szomorúbb. Az 1867-iki kiegyezéshez változatlanul akar ragaszkodni ő nagyméltósága a ministerelnök ur, azt azonban a lefolyt évtizedek uralma mélyen érintette és sok elvi rendelkezését részint kijátszotta, részint megkerülte, részint megvalósulni nem engedte, és most azt mondja ő nagyméltósága a ministerelnök ur, hogy változatlanul ragaszkodik a 67-iki kiegyezéshez. Melyikhez? Ahoz, amelynek elveit Deák Ferencz proclamálta 1867-ben, avagy ahoz, ahogyan azt az utóbbi évtizedek fejleményei alapelveiből kiforgatni igyekeznek, amiben egyik főtényező ő nagyméltósága a ministerelnök űr? Én azt hiszem, hogy ez utóbbihoz. S akkor én, erről a helyről is, habár kívülállók minden pártköteléken, azt mondom, hogy elsősorban védjük meg a meglévő jogállapotot, a meglevő jogrendet, sorakozzunk pártkülönbség nélkül egyelőre a nemzet meglevő jogainak sértetlen megvédésére s annak visszaszerzésére, amit az 1867-iki kiegyezésből már elvettek. Mélyen tisztelt méltóságos főrendek! Ezek az előzmények. Már most mi a jelenleg fennálló helyzet ? Melyik ő nagyméltóságának, a ministerelnök úrnak politikai pályáján a leghatározottabban kidomborodó szempont és bizalmat gerjesztő dolog-e ez? Alkotmányjogi jelentőségükben a házszabályok nem kisebb fontossággal bírnak a törvénynél; a házszabályok pontos megtartása nem kisebb kötelesség, mint a törvény megtartása. A házszabályok megszegése szándékos és tudatos megszegése nem kisebb dolog, mint a törvény megszegése. És méltán mondja egy franczia jogbölcselő, hogy aki egy törvényt megsért, az minden törvényt megsértett; — qui a violé une loi, a violé toutes les lois; — az az egész jogrendet sértette meg. S ő nagyméltósága a ministerelnök ur pályájának legélénkebben kidomborodó cselekménye a június negyecliki államcsíny. Mert igazi neve annak nem lehet más. Hiszen, méltóságos főrendek, az bizonyításra nem szorul, hogy ha a fennálló jogrendet a kormányzati szervezeten kivül állók forgatják fel, az a forradalom; ha a fennálló jogrendet szándékosan, tudatosan, fegyveres erővel, a hatalomra támaszkodva kormányzati tényezők, vagy azok segítségével forgatják fel, akkor az államcsíny. Nem szükséges az államcsíny fogalmához, hogy ottan rögtön vérfürdő legyen; koránt sem. Tehát államcsíny nyel kezdődik ő nagyméltóságának az a szereplése, amely őt a ministerelnöki székbe juttatta. Ez a lényeg. És a jelen helyzetnek mik az egyéb jellemző vonásai ? Midőn Khuen-Héderváry Károly gróf elfoglalta a ministerelnöki széket, párt, amelyre támaszkodhatott volna, mint szervezett politikai tényező, mondhatni, alig volt. Megvolt a régi szabadelvű pártból alakult társaskör. Hiszen jól tudjuk, hogy midőn az mint társas-