Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-55

246 A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. nem volt kilátás arra, hogy a román nemzetiségi párt vezetői egy a magyarság által elfogadható álláspontra helyezkedjenek. Erre nézve — mellesleg említem meg —, mint egy mérsékelt román politikusra hivatkozik Maniu úrra, aki tudvalevőleg igen tehetséges, igen kiváló ember lehet, lehet minden a világon, csak nem a mérsékelt irányzat hive, mert a legaggressivebb nemzetiségi irányzatok hivei közé tartozott. De azután hivatkozik ő méltósága azokra a pontozatokra is, amelyeket Miháli Tivadar képviseli! ur a képviselőházban felolvasott s amelyeket a román nemzetiségi párt részéről nekem a múlt év tavaszán átadtak. Hát hiszen az igaz, azokban a pontozatokban nagyon sok van, amit a limine el kellett utasítani, de ez meg is történt és itt ő méltóságának figyelmébe ajánlom azokat a pontozatokat, amikben akkor — gondolom április havában — összefoglaltam a magam álláspontját. Akkor még nem beszélhettem a kormány nevében, de ismétlem, összefoglaltam álláspontomat és a pontozatokat az illető uraknak írásban átadtam. Ezeket a pontozatokat felolvasták a képviselőház ugyazon ülésén, amelyen Mihályi Tivadar képviselő ur felolvasta saját j)ontozatait. Nagyon természetes, hogy a további eszmecsere azon állásjxmt körül folyhatott csak, amelyet nekik válaszul ezekben a pontozatokban adtam és az a körülmény, hogy ezen jDontozatok alapján kilencz vagy tíz hónapon keresztül tovább folytattak még nagyon beható eszmecseréket, mindenesetre arra mutat, hogy ha, sajnálatomra, nem sikerült is őket olyan álláspontra hozni, ahol a megegyezés létesülhetett volna, de mindenesetre ők is komoly békevágygyal törekedtek az ellentéteket kiküszöbölni és nagyon sokat ki is küszöböltek volna az ellentétekből. Károlyi Gyula gr.: Most is vallják azt a tizenegy pontot! Tisza István gr. ministerelnök: Hát kérem, az eszmecserék nem sikerülvén, ők visszamennek arra a tizenegy pontra, azt felolvasták most abban az ülésben újra, de én ismétlem, körülmény, hogy ők belementek ezekbe a tárgyalásokba, mindenki előtt, aki az ilyen eszmecserék természetét ismeri, azt hiszem, mégis nagyon komoly jelentőségű. (Igaz! Ugy van!) Különben ő méltósága ma is kritikát gyakorol a kormány gyengeségei és mulasztásai felett. Ez a kritika tulajdonképen elég vékony, meglehetősen kevés kérdésre terjed ki. Felhozza a telepítés kérdését. Nézzük, hogy áll a telepítés, vagy — a helyesebb kifejezés szerint, mert általánosabban kell a problémát felfognunk — : a birtok-politikai kérdés szempontjából a dolog ? Egész Magyarországon folyik a nagy- és kivált a középbirtok parczellázása. Kisbirtokosok veszik meg, számos okból, amiről felesleges volna most beszélni. Ez egy nagy gazdasági evolutio, amelyet valaki tarthat örvendetesnek vagy nem örvendetesnek, de amely szükségszerüleg következik be és amely feltartóztathatatlan már csak azon körülménynél fogva is, hogy az egész társadalom az egyenlő birtokosztály elvén épült fel, a magyar ember lelkébe a gyermekek közötti egyenlőtlen osztályt és a birtok együtttartásnak fogalmát nem lehet belevinni, enélkül pedig a középbirtokososztályt állandóan fenntartani nem lehet; a feladat legfeljebb az lehet, hogy a sorból kihulló régi családok helyét az ujabban felemelkedő családok foglalják el egykét generatióra, mig azokat is utoléri a szétoszlás veszedelme és azok is elvesztik ezt a positiót. Nézzük már most, hogy a nemzetiségi vidékeken hogyan fest a dolog? A közép- és nagybirtokos kevés kivétellel magyarajku, az a kisbirtokos lakosság pedig, amely elsősorban reflectál a birtokokra, nem magyarajku. És épen ezért ez az átalakulás, fájdalom, szükségszerűséggel következik be a nemzetiségi vidékeken mindenütt. A Felvidéken tömérdek magyar földesúr birtoka megy át tót birtokosok kezébe. A román vidékeken nagyon sok magyar középés nagybirtok megy át román kézbe. Ezzel szemben igenis hangsúlyoztam azt és ebben teljes összhangban voltam pártkülönbség nélkül az összes eddigi kormányokkal, hogy a magyar állam birtokpolitikája, parczellázási és telepítési politikája nem lehet más, mint az, hogy legalább egy része annak a nagy- és középbirtoknak, ami nemzetiségi vidékeken odavaló nem magyarajku kisbirtokosok kezére jutna, magyarajku kisbirtokosok kezére jusson. Azt hiszem, ez nem politikai tendentia, hanem ez a lehetőség határa, amelyen a legjobb akarattal sem fog egyetlenegy kormány sem túlmehetni. Ne méltóztassék tehát itt abban, amit a telepítésre vonatkozólag mondottam és mondok, olyan tendentiát keresni, mint hogyha itt más czél lebegne ami szemünk előtt, mint bármilyen elődünk szeme előtt. Azok sem érhettek el egyebet, akármit akartak, vagy óhajtottak, mint azt, hogy igyekeztek a nemzetiségi vidékeken parczellázás alá kerülő nagy- és középbirtokoknak egy részét magyarajku kisbirtokosok kezére juttatni. Az iskolaügynél megemlékezik ő méltósága — hozzáteszem, teljesen kifogástalan, objectiv •és előkelő formában — azokról a megjegyzéseimről is, amiket az 1907-iki törvénynek bizonyos külsőségekre vonathozó rendelkezéseire nézve tettem. Azt hiszem, nem szabad ezeket a megjegyzéseimet kiszakítani,abból az összefüggésből, amelyben mondattak. En azzal állítottam be ezeket a mégis csak inkább külsőségeket, hogy az a törvényjavaslat, amelynek elkészítésében ós benyújtásában mint az akkori kormány ministerelnöke részes voltam, t. i. a Berzeviczy-féle törvényjavaslat, kimondta az állami népiskolákra nézve a magyar tannyelvet, aminek kimondása