Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-55

242 A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. goknak azon mulasztása, amelynek következtében minden akadályoztatás nélkül fel tudott fegyverkezni a határszéli megyék lakossága, attól félek, igen sok magyar katonánk életébe fog kerülni és a felelősséget a mai kormány éjien ezen mulasztás következményeiért magától elháríthatni nem fogja. I be a törvényhozás és lássa be az egész kormány — addig. amig nem késő — hogy a románok separatisticus törekvéseinek nemcsak előmozdítása, hanem megtürése is veszélyezteti mindenekelőtt a magyar nemzeti állam egységét, de nemcsak ezt, hanem okvetlenül veszélyezteti Magyarország területi integritását is. Magyarország integritásának megbontása pedig Magyarországra, a monarchiára és a dynastiára nézve is végzetessé válhatik. A közjogi- és törvénykezési bizottság azt javasolja, hogy ez a felirat egyszerűen irattárba helyeztessék, azzal a megokolással, hogy,a felirat petiturnát meghaladottnak tekinti. Én azt tartom, méltóságos főrendek, hogy az igen tisztelt bizottság nagy tévedésben van. Mert ezen feliratok petituma nem meghaladott: soha aetualisabb nem volt, mint ma. És épen ennélfogva arra kérem a méltóságos főrendeket, méltóztassék kimondani, hogy a főrendiház az EMIvE feliratában foglalt határozati javaslatot egész terjedelmében magáévá teszi. (Élénk helyeslés és éljenzések jobbfelöl.) Elnök: Kivan még valaki a jelentéshez szólni ? Hosszú Vazul számosujvári püspök: Szót kérek, méltóságos főrendek! Elnök: Hosszú Vazul püspök ur ő nagyméltósága kivan szólni. Hosszu Vazul szamosujvári püspök: Nagyméltóságú elnök ur! Mélyen tisztelt méltóságos főrendek! Kern volt szándékom a napirenden levő tárgyhoz felszólalni, azonban az előttem szólott méltóságos főrendiházi tag ur részéről, azt hiszem, talán pártpolitikai szempontból a ministerelnök ur ellen intézett támadás mégis alkalmat kell, hogy nyújtson nekem erre és kötelességemmé teszi, hogy felszólaljak, nem a ministerelnök ur személyének és politikájának megvédése szempontjából, mert erre az én részemről nem szorult rá, hanem, hogy megfeleljek, egy olyan súlyos vádra, amely az előttem szólott főrendiházi tag ur szavaiban a románság és különösen annak vezetői ellen elhangzott és amelyet ha eltűrnék és nem szólalnék fel ellene, magamat hazafias érzületemnél fogva lelkiismeretemben is súlyosan érintve érezném. Mert abban a felszólalásban az mondatott, hogy a román intézetekben, a papnevelőkben és különösen a tanítóképzőkben egy olyan generatio neveltetik, amely a magyar államnak egyenesen ellensége és midőn a kormány ilyen intézetek fennállását, vagy talán még szaporítását is mozdítja elő, ezáltal a hazának nevel ellenségeket. Ezen súlyos vád ellen nemcsak mint főrendiházi tagnak, hanem mint egyik hazai egyház főpásztorának is tiltakoznom kell, akinek kötelessége ilyen intézetek felett a felügyeletet gyakorolni, ott a tanmenetet, a nevelést ellenőrizni. Azt hiszem, hogy a mélyen tisztelt méltóságos főrendek személyemben is megsértettnek ítélhetnek engem és jogosnak fogják tartani felszólalásomat, mert ez ellen a vád ellen a leghatározottabban tiltakoznom kell és kérnem kell az előttem szólott méltóságos főrendiházi tag urat, lenne kegyes eoncrét eseteket felsorolni. Azok nélkül ezt a vádat semmi szin alatt sem fogadhatom el és az ellen hazafias érzületem egész hevével tiltakoznom kell és pedig nemcsak saját nevemben, hanem, azt hiszem, összes püspöktársaim nevében is, mint akik esküt tettek a magyar alkotmányra, akik királyukhoz hűek maradtak és a néjiet is ilyen irányban akarják és akarták is mindenkor nevelni és vezetni. Magára a tárgyra nem kívánok kitérni, mert hiszem ez oly hosszadalmas és bonyodalmas ügy, hogy azt itt, most, ezen előrehaladott idő mellett feltárni és erre vonatkozólag nézeteimet kifejteni talán nem is volna időszerű. Ami a dolognak leginkább kifogásolt részét illeti, hogy a ministerelnök ur a eomitéval folytatott eszmecserét, meg kell állapítanom, hogy a ministerelnök ur ezeket az eszmecseréket igazán hazafias szándékkal folytatta, és örömmel constatálom, hogy azokért magában a képviselőházban az ellenzék vezetői részéről is elismerésben részesült, már annyiban, hogy a főbb elvekben a ^ministerelnök úrral azonosították magukat. Én csak azt vallom és jelentem ki, hogy részemről azt kívánnám, hogy amint a képviselőházban is nagyjában történt, annál inkább a főrendiházban jusson kifejezésre az, hogy ebben az életbevágó, fontos kérdésben igazán ne legyen pártkülönbség, hanem itt mindenki egyformán igyekezzék megítélni ezt a kérdést, amelynek létezését senki kétségbe nem vonta és amelynek fontosságát senki le nem kicsinyelhette, — mert hiszen a magyar állam consolidátiójáról és jövőjéről van szó — hogy ezt a kényes, fontos kérdést mindenki kellő megfontoltsággal és azzal a buzgósággal kezelje, amelylyel láttuk, hogy a képviselőházban is egy Apponyi Albert gróf, egy Andrássy Gyula gróf igyekeztek ezt a kérdést igazán nagy hozzáértéssel, buzgósággal és komolysággal tárgyalni. Én azt hiszem, egyetértek összes püspöktársaimmal, de egyetértek a románság komoly férfiaival és vezetőivel is abban, hogy ebben a kérdésben vannak sérelmek, amelyeket a ministerelnök ur maga felsorolt, de amelyek elintézésének épen a magyar törvényhozásban van helye és a magyar törvényhozás és magyar közélet minden tagjának kötelessége együttműködni, hogy ezt a kérdést békességesen megoldva, ezáltal a nemzet consolidatióját és a haza megerősítését előmozdítsuk.