Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-43

16 A FŐRENDIHÁZ XLIÍI. ÜLÉSE. s azután építeni, hanem megfordítva kell cselekedni. Ennélfogva én a magam részéről a t. ministerelnök ur iránt bizalommal nem viseltethetem és bátor vagyok vele szemben aggályaimat annyival is inkább kifejezni, mert ha valami, akkor épen a déli határainkon bekövetkezett események volnának alkalmasak arra, hogy összefogjunk, hogy összetartsunk, hogy azokat a nagynemzeti és politikai feladatokat, amelyeket kifejteni méltóztatott, meg tudjuk oldani. Ezeket kívántam ez alkalommal megjegyezni. (Helyeslés.) Degenfeld Pál gr. jegyző: Hadik János gróf! Hadik János gr.: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Azért szólalok fel, hogy legmesszebbmenő bizalmatlanságomnak adjak kifejezést a ministerelnök úrral szemben. Senki sem tagadhatja, hogy az országnak törvényes rendre és békére sürgős szüksége van. Bárkit is örömmel üdvözöltem volna, aki a bíróság által megbélyegzett kormányrendszert megszünteti, aki a közjogi sérelmek reparatióját hozza magával, aki a jogegyenlőséget helyreállítaná, aki a képviselőházi őrséget ugy alakítaná át, hogy az a parlamentnek tekintélyét és souverainitását ne sértse, aki oly házszabályokat létesítene, amelyek a parlamentnek tanácskozási rendjét biztosítanák anélkül, hogy katonákat kellene a képviselőkre reá uszítani, és aki olyan választójogi reformot hozna, amely általános megnyugvást idéz elő. (Ellenmondás és mozgás.) Nagyon jól tudom méltóságos főrendek, hogy az, amit én a választói reformról beszélek, itt visszhangra és tetszésre nem talál, de ennek daczára kimondom azt, hogy szívesen üdvözöltem volna bárkit is a kormány élén, aki egy olyan választójogi törvényt hozna létre, ugy reformálná a megalkotott választójogi törvényt, hogy azok a rétegek, amelyek joggal igényt tarthatnak arra, hogy az alkotmány sánczaiba bejöhessenek, tényleg ocla be is jöjjenek, szóval, hogy ez a nagy horderejű reform ugy lenne megoldva, hogy az valóban általános megnyugvást idézne elő. Mert hogyha e törvénynyel minden izgatásnak és agitatiónak csak tápot nyújtok, akkor rosszabbat teszek, mintha semmit sem tettem volna. (Helyeslések.) Ha a kormányelnök ur mindezeket beígérhette volna, akkor bárki is örömmel üdvözölte volna őt. De várhatjuk-e mindezt Tisza István gróftól, aki a múltban már bebizonyította azt, hogy ő erőszak nélkül nem tud kormányozni? Méltóztassék csak visszagondolni a ministerelnök ur első szereplésére. A katonai kérdés következtében előállott obstructio, az ő idejében, a Thaly Kálmán által tett békeinditvány következtében jóformán megszűnt. Az egész ország hangulata elitélte akkor az obstructiót. És hogyha akkor a ministerelnök ur az országhoz fordult volna, meg vagyok róla győződve, hogy az ország egy nagy többsége elitélte volna az obstructiót, elitélte volna annak túlzásait, igazat adott volna a ministerelnök urnak és ezzel ő nagy többséget biztosított volna a 67-es politikának. Ámde Tisza István gróf ezt nem tette, hanem összetörte a házszabályt, keresztülgázolt már akkor alkotmányunk legszentebb biztosítékain és csak amikor látta, hogy a parlamenti helyzet tarthatatlan, akkor fordult a nemzethez. Sikerült neki így a nagy, hatalmas pártot összetörnie. Ezután következik a ministerelnök urnak mint házelnöknek a működése. Először is összetörte a házszabályokat, félrelökte azokat és egy csonka parlamenttel, a saját pártjával alkottatott uj házszabályokat/ A katonai kérdésekben a nemzeti aspiratiók legszerényebb igényeit is lehetetlenné tette a legtávolabbi időkre. Ilyen erőszak közepette fogadtatta el evvel a csonka parlamenttel az uj választójogi törvényjavaslatot is. Sőt ugy látszik, hogy egyenesen az ő initiativájára és az ő inspirálására terjesztetett elő az a javaslat, amelyről most azt halljuk, hogy szintén tárgyalni fogják, amelyik a többségnek jogot ad arra, hogy az ellenzéki képviselőket megfoszsza mandátumuktól, sőt odáig megy, hogy még a jövő ciklusban sem engedi őket mandátumhoz jutni. Létesítette továbbá a ministerelnök ur a parlamenti őrséget, azt az intézményt, amelylyel — azt hiszem, most már ő is be fogja ezt látni — teljes kudarezot vallott. Katonailag szervezett parlamenti őrséget létesített, amely nemcsak a parlamentnek tekintélyét és suverenitását sérti mélyen, hanem a hadsereg tisztikarának a tekintélyét fogja aláásni. (Ugy van!) Rendőri szolgálatot teljesíttetni egy katonatiszttel, akit nem köt semmi más, mint az ő szolgálati utasítása, az ő reglementje, ez képtelen gondolat és csakis odavezethet, hogy, mint már láttuk is, vagy visszaél a reglement adta jogával és akkor az elnök ur nincs is abban a helyzetben, hogy ezt megtorolhassa, vagy pedig nem teljesiti azt a kötelességét, amelynek teljesítésére az elnök utasítja. Milyen kigunyolása az a parlament tekintélyének, souverenitásának és az elnök tekintélyének, hogy katonai hatóság bíráskodik a felett, miként teljesítette a parlamenti őrség az elnök utasítását, az megy a házba, vizsgál, kihallgat és ítélkezik és nem az az elnök, aki az ő utasítására eljárt őrségnek működését látja. Lukács László ministerelnökről mindenki tudta, hogy ő mindenáron ministerelnök akar lenni és mindent elkövet, hogy az maradhasson. Tisza István gróf nem azért követte el azokat a dolgokat, amiket elkövetett, mint házelnök, hogy ministerelnök legyen. De tartok tőle, hogy azért lett ministerelnök, hogy azokat a dolgokat, amiket mint házelnök elkövetett, most még nagyobb hatalommal, még nagyobb erővel folytathassa. (Ugy van!) Szokatlan dolog újonnan kinevezett ministerelnököt az elődje politikájáért felelőssé tenni,