Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-54
200 A FŐRENDIHÁZ LIV. ÜLÉSE, azért van ezen sajtó javaslat ellen, mert azt hiszi, hogy ha ez nem lép életbe, akkor hamarább lehet Tisza Istvánt megbuktatni. Hát ebben van valami, mert hiszen ha a jelenleg szőnyegen levő javaslatnak kihatásait tekintjük, a jövőben mindenesetre sokkal nehezebb lesz, sajnos, a kormánynyal szemben kritikát gyakorolni s a kormányzati visszaéléseket leleplezni, mint az ez idő szerint lehetséges. És ez az a fegyver, amelyet önök a sajtó kezéből ki akarnak ragadni. Ezért csinálták az egész sajtóreformot. Prónay Dezső b.. ügy van! Hadik János gr.: Annak a sajtócampagnenak — mondjuk igy, én is igy nevezem, — amelyet a sajtó inditott akkor, midőn a Lukácskormánynak súlyos visszaéléseivel állottunk szemben, igen is nagy hálával tartozik a magyar nemzet, mert nagyrészt annak segítségével sikerült kimutatni azokat a visszaéléseket; sikerült elérni azt, hogy a független magyar bíróság ebben a kérdésben kimondja a legsnjtóbb Ítéletét. Önöknek ez kellemetlen, de minthogy én a nemzetet akarom életben tartani és nem a kormányt, azért ezt a jogfosztó javaslatot visszautasítom. (Helyeslés és éljenzés.) Elnök: Méltóságos főrendek! Kíván még valaki átalánosságban szólni a törvényjavaslathoz ? (Nem.) Ha senkisem kíván szólni, az átalános vitát bezárom. Méltóságos főrendek! Az idő előrehaladván és minthogy az ülés elején a kétórai szünetre nézve megállaj)ocltunk, az ülést most két órára felfüggesztem. (Helyeslés.) Méltóztassanak tehát négy órára megjelenni és akkor folytatjuk a törvényjavaslat tárgyalását. (Helyeslés.) (Szünet után.) Méltóságos főrendek! Az ülést megnyitom, egyúttal pedig ügyeimeztetem a méltóságos főrendeket, hogy az átalános vitát délelőtt berekesztettem. A ministerelnök ur kivan szólni. Tisza István gr. ministerelnök: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Nagyon rövidre szabott felszólalásomban tulajdonképen jóformán a személyes kérdés kereteiben szándékozom maradni és csak olyan dolgokra óhajtok kiterjeszkedni, amelyek közvetlenül csak személyemet érintik. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy Hadik János gróf ur ő nagyméltósága nem tett jó szolgálatot Wesselényi Miklós báró ur ő nagyméltóságának azzal, hogy a köztünk felmerült incidenst még egyszer szóba hozta. (Halljuk! Halljuk!) En ezt az incidenst igyekeztem a lehető legkíméletesebben elintézni; most azonban kénytelen vagyok még egyszer visszatérni erre a themára s ha már visszatérek rá, nem tehetem, hogy hallgatással mellőzzem azt a nyilatkozatot, amelyet a koronaőr ur ő nagyméltósága »Az Est«-nek mai számában közzétesz. De hát hogy mindenekelőtt azzal végezzek, amit Hadik János gróf ur ő nagyméltósága felemlíteni szives volt és ami azt tartalmazza, hogy az az eljárás, amelyet én Wesselényi Miklós báró ur ő nagyméltóságával szemben követtem, jellemzi a terrorizálásnak és compromittálásuak azt a rendszerét, amelyet követni szoktam. (Halljuk! Halljuk!) Hát elfogadom, igenis ez jellemzi a terrorizálásnak és compromittálásnak általam követett rendszerét. Hogyan áll ugyanis a dolog? Wesselényi Miklós bárót, mint főispánt, akkori főnöke megrovásban részesiti oly hangon, amint méltóztattak az actából magából látni, amelyről nem hittem volna, hogy létezik főispán, akit igy megrovásban részesíteni lehessen. Wesselényi Miklós báró erre egy mentegetődzéssel felelt, kéri mentegetődzésének tudomásulvételét és azután a beállott kormányválság folytán, arra a felszólításomra, hogy adja be lemondását, hozzám jön, igyekezik meggyőzni arról, hogy elmenetele fölösleges, hogy szívesen marad és csak élőszóval ismételt felszólításomra adja be lemondását azután a mentegetődzö irat után, amelyben kifejtette, hogy beszédének csak elferdítése lehet olyan, amely ellentétben áll a Khuenhormány felfogásával és hogy ő e kormány politikájának vélt jó szolgálatot tenni a vármegyei közgyűlésen tanúsított magatartásával. Most másodszori felszólításomra Wesselényi Miklós báró beadja lemondását ós egynéhány mappái rá ünnepelteti magát mint szabadsághőst. Hát az én terrorismusom és az én compromittálási rendszerem abban áll, hogy efelett nagyon jól mulattam magamban, de senkinek sem szóltam. Hagytam, hogy ünnepeltesse magát; hagytam, hogy olcsó babérokat szerezzen, amikor, — azt gondolom — elég lett volna ezeknek az adatoknak a publicálása, hogy nevetség tárgyává legyen egész szabadsághősi szereplése, (Mozgás jobbfelöl.) Most azután, nem tudom, hány esztendő után, jónak látta ő nagyméltósága feljönni és itt minden igaz ok nélkül oly sértő módon megtámadni, amelylyel szemben, — azt hiszem — csakugyan a legenyhébb módjával éltem a megengedett megtorlásnak, amikor ő nagyméltósága szabadsághősi szereplését a nálam levő okiratok segítségével a kellő értékére reducáltam. (Ugy van! balfelöl.) Tettem ezt nagyon kíméletes formában ugy, hogy semmiféle commentárt nem fűztem hozzá. Egyébiránt köszönje meg ő nagyméltóságának, Hadik János grófnak, hogy e második nyilatkozatra kényszeritett. Különben pedig »Az Est«-ben is szives volt ő nagyméltósága nyilatkozni. Hadik János gr.: Kicsoda?
