Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-53

166 A FŐRENDIHÁZ LIII. ÜLÉSE. védelmezése szempontjából, mellőz a törvényjavaslat minden olyan intézkedést, amely előzetes vizsgálat, birálat vagy beavatkozás jellegével, tehát az u. n. cenzúra jellegével birna és nemcsak declarálja, hanem meg is tartja a 48-iki törvény 1. §-ában kimondott sajtószabadságot. Ugyancsak az első érdekből szem előtt tartva azt, hogy a sajtó a leghatékonyabb, legközvetlenebb szerve a közművelődésnek, hogy a sajtó az amely az egyetemleges fejlődésre legközvetlenebbül hatni tud, megadja tehát a terjesztés teljes szabadságát és korlátokat csupán ott állit fel, ahol erre okvetlenül szükség van. A második érdekből rendszabályokat alkot a törvényjavaslat a jogrend, a közerkölcs, a közérdek és a jogos magánérdek megoltalmazására. Bevezető szavaimban voltam bátor hangsúlyozni, (Halljuk! Halljuk!) hogy nagy óvatossággal és bölcs mértékletességgel kell megalkotni ezeket a rendszabályokat. Méltóztassék nekem, mint a törvényjavaslat előadójának megengedni, hogy először a javaslat megindokolására, a javaslat igazolására és annak bebizonyítására, hogy ez a törvényjavaslat nem ment túl a bölcs mérséklet határán és hogy emellett a törvényjavaslatban a sajtó megrendszabályozásáról szó nem lehet, méltóztassék nyomban megengedni, hogy azokat az u. n. nagy ütközőpontokat megemlítsem és megvilágítsam, amelyek a javaslat támadására főleg okul szolgálnak. Az első vonatkozik a terjesztés szabadságára. Méltóztatik tudni, hogy a sajtó — mint már emiitettem is — az a szerv, amely a legjobban be tudja inspirálni a lelkekbe a maga gondolatait, az utczai terjesztés pedig erre a czélra a legközvetlenebb mód. Mikép áll tehát ez a kérdés? Midőn egyrészt a törvényjavaslat először is kifejezetten beiktatja a terjesztés szabadságát, sőt intézményes biztosítékot nyújt az államhatalommal szemben arra nézve, hogy az az állam szállítási eszközein, a vasúton és a postán a szállítás megakadályozható ne legyen, való azonban, hogy mikor mindezeket megteszi, akkor igenis a 11. szakaszban a közrend és a közerkölcsiség szempontjából jogot ad a hatóságnak arra, hogy a sajtótermékek utczai terjesztését esetleg megtilthassa. Azt kérdem én, van-e állam a világon, mely lemondhatna arról a jogáról, hogy ezt megtehesse ? (Igaz! Ugy van! a baloldalon és a középen.) Hiszen az államnak nemcsak a sajtószabadságot, hanem a polgárokat egymás ellen is meg kell védelmeznie. (Helyeslés a baloldalon és a középen.) Az osztály-, felekezet-, nemzetiségi gyűlölségből, vagy anyagi érdekből származó támadásokat el kell hárítani, az állam létérdekei ellen irányuló támadásokat meg kell akadályozni, meg kell végre őriznie az államnak a közerkölcsiség tisztaságát. Készséggel beismerem azt, hogy mig a törvényjavaslat hasonló esetekben birói garantiáról gondoskodik, ennél az egy pontnál ezt a bírói garantiát nem adja meg, azonban lehetséges volna-e azt elképzelni, méltóságos főrendek, hogy a biró Ítélhessen a felett, hogy valamely nemzetiségi osztály, vagy felekezet elleni izgatás, avagy annak tenclentiája a nép lelkületében milyen hullámokat vert fel? Ez nem lehet a bírónak feladata; valamint az azonnali beevatkozás szükségét, csak a rendőrhatóság állapithatja meg, amely a nép életét állandóan figyelemmel kiséri és az izgalom megnyilvánulását is ismeri. A bíróság az ilyen intézkedésre azért sem alkalmas, mert eljárása nem eléggé expeditiv. Vagy az lesz az eset ugyanis, hogy a rendőrhatóság nem várja be a biró Ítéletét, hanem egyszerűen végrehajtja a maga intézkedését s ez esetben, mire a birói Ítélet meghozatik, akkorra már a sajtótermék terjesztésének megakadályozása bekövetkezett vagy beállt, a másik eset, amelyet jóformán kizártnak tartok, hogy a rendőrhatóság bevárja a birói határozatot és ez igazán arra vezet, hogy a hatósági intézkedés akkorra már elkésett. Erősen megostromolt része a javaslatnak az időszaki lapok alapitása. Méltóztassék megengedni, hogy ezt kissé részletesebben megvilágítsam. A javaslat mindenekelőtt törvénybe iktatja, hogy időszaki lapokat mindenki alapithat engedély nélkül. Való, hogy amellett kívánja a hatóságnál a bejelentést, másodszor pedig bizonyos minimális qualificatiót is megkövetel a kiadótól és a szerkesztőtől és végül vagyoni garantiát ir elő. Ámde a javaslat oltalmat nyújt ugy a hatósági közöny és az esetleges secatura ellen, mert először is ha a hatóság 15 nap alatt nem intézkedik, a lap megindulhat, ha pedig megtagadja a hatóság a 19. §. értelmében, emiatt az illető a közigazgatási bírósághoz fordulhat. Az is való, hogy a javaslat a vizsgálati fogságban vagy a letartóztatásban levőt a szerkesztői vagy kiadói minőségtől eltiltja. Ámde a büntető perrendtartás a letartóztatás ós vizsgálati fogság feltételeit oly szigorúan állapítja meg, hogy eziránt kifogást tenni alig lehetne. Beismerem, van a törvényjavaslatnak egy része, ami terhet ró a sajtóra, ez a cautio. Aki a sajtóviszonyokat és különösen a a vidéki sajtóviszonyokat ismeri, az bizonyára tapasztalta, hogy ott gombamódra teremnek máról holnapra politikai lapok, sokszor nem azért, hogy valamely politikai irányzatot képviseljenek, hanem azért, hogy személyes czélokat szolgáljanak. Az ilyen lapok néha igen rövidéletüek, máról holnapra tartanak. Tény azonban, hogy előfizetésekkel igénybeveszik a közönséget. Azt hiszem, csak helyes utón jár a javaslat akkor, hogyha a 48-iki sajtótörvény az ilyen laptól óvadékot kivan. Az is igaz, hogy a javaslat a cautio összegét felemeli. Ámde először is méltóztassék azt venni, hogy az 1848-iki és a mai pénzérték között milyen különbség van; továbbá, hogy ezután