Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-53

A FŐRENDIHÁZ LIII. ÜLÉSE. 159 el valakit. Ez egy oly egyetlen, a maga nemében páratlan instítutio, aminőt másutt a világon sehol sem ismerünk. De ennek az intézménynek nem paragrafusok, nem önkényes törvényhatározmányok, hanem az élet adta meg ezt a jelleget. Az életből fejlődött ki, hogy az az egyforma jog, az a közönséges jog minden polgárnak egyenlő joga; abból a hosszú századokon keresztül az angol polgárra gyakorolt törvényes hatalom fejlesztette ki a törvénytiszteletet olyan nagy mértékben, hogy ezt az elvet alapjává tudták tenni az ő igazságszolgáltatási intézményüknek. Véletlenül összekerülő, egyhangú szavazattal határozó, addig, a mig egyhangúságra nem jutottak, el nem távozható esküdtek mondták ki az ítéletet. Ilyent mi hazánkban hasztalanul keresünk. Abban az alaj>téfcelben tehát, hogy nekünk, mint egy hazai intézményt kellene conserválnunk az esküdtszéket, semmiképen sem osztozhatom, valamint nem osztozhatom a reáéjütett további következtetésekben sem. Az esküdtszék, mint egy idegen plánta érkezett hazánkba és mint minden idegen plántát nagyobb gonddal kell ápolni, nagyobb gonddal kell védelmezni a veszélyek ellen, amelyek az életét fenyegetik. Altalános, minden részről elismert tény az, hogy az esküdtszék, ez az uj plánta, a mi alkotmányos életünk kertjében nem felelt meg a hozzáfűzött várakozásoknak. Az igazságügyi kormány nem akart, de nem is tudott szakítani, — mert én nem keresem, micsoda oknál fogva, vajon actualis politikai tekintetből-e, vagy pedig az igazságszolgáltatásnak nagy tekinteteiből indult-e ki, — amidőn azon lehetőség előtt állott, hogy megszünteti az esküdtszéket és fölmerült a kérdés, hogy már most hogyan, miképen szervezi a legfőbb bíróságokat, hogyan fog azzal a bizonyítási anyaggal elbánni, amely akkor természetszerűleg a felső bíróságok elé is kerül. Én nem kutatom azt a vesékig menő tüzetességel; én tárgyilagosan e javaslatnak azon megokolása előtt állok, hogy javítani kell az esküdtszéken, (Helyeslés.) hogy az esküdtszék ítéletei gyakran megdöbbentették az igazságérzetet ; hogy az ország jogérzete rezzent meg sok felmentő ítélet előtt. A főkérdés, amely elém vetődik, az, hogy vajon azok a javítási kísérletek, amelyek ebben a javaslatban előttünk állanak, csakugyan az igazságszolgáltatásnak rosszahbitására, vagy pedig a javítására fognak-e vezetni. Mert az a szempont, hogy minekünk nem lesz olyan esküdtszékünk, mint amilyen van Angliában, nekünk nem lesz az az elméletileg, elvontan megconstruált esküdtszékünk, amilyenhez szokva voltunk: ez a tekintet engem nem vezet; nekünk olyan esküdtszékre van szükségünk, amely az igazságszolgáltatás iránt támasztott követelményeinknek eleget tesz. Az a kérdés tehát, vajon azok a javitások, amelyeket ez a törvényjavaslat behoz, vajon a semmitőszéknek adott nagyobb befolyás, vajon a törvényszéki elnöknek adott nagyobb befolyás, vajon az esküdtek hatalmának bizonyos tekintetben kisebbítése, vajon ezek csakugyan teljesen kiforgatják-e ezt az intézményt az esküdtszék jellegéből, vajon ennek az intézménynek úgynevezett népbirósági jellege nem fog-e megmaradni abban az alakban is, amelyben terveztetik, továbbá vajon a közrendnek, a jogrendnek védelmére nem lesz-e ez mégis egy jobb eszköz, mint az eddig fennállott esküdtszék ? Méltóságos főrendek, azoktól, akik ellenzik az esküdtszéknek ezt a reformját, azt vártam volna, hogy a részükről elhangzott kritika behatóbb legyen, hogy nekünk megmutassa azt, hogy így lehetetlen lesz jó igazságszolgáltatás, hogy igy lehetetlen lesz egy jobb, mondjuk, az idealisabb esküdtszékhez való későbbi átmenetel. Ezt a felszólalásokban, az eddigi felszólalásokban azonban hasztalan keresem. Egy olyan esküdtszék iránt, amely a franczia theoria alapján fejlődött, ki amely az esküdteket csakugyan a törvény fölé állította, amelynek jelszava volt: »Inspiration indirecte de la consciance droite«, amikor az egyik conscience droit-ja ilyen inspiratiók, a másiknak amolyan inspiratiók voltak, lelkesedni nem lehet. Az eredeti angol esküdtszék sohasem volt ilyen, annak alapelve volt a tanult bírónak a hatalma az esküdtek felett, azoknak a vezetése, a kitanitása, a törvényre, a jogra, azoknak annak tudatára hozása, hogy ők a jog szerint tartoznak ítélni, nem pedig az ő subjectiv hajlamuk, impressiójuk szerint és az angol esküdtszéknek ezzel az alaptermészetével ellenkezik az, amely egyszerűen a conscience droite-nak adja meg a souverain jogot. A kérdés tehát az, vajon teljesen megsemmisült minden jogvédelem, minden alkotmányvédelem azáltal, hogy a tanult bíráknak a mi esküdteinkre nagyobb befolyás adatik? Az a kérdés, vajon a mi szétszaggatott, nemzetiségileg, vallásilag, osztályilag szétszaggatott társadalmunknak lehet-e olyan egyöntetű jogérzetére számítani, mint amilyen jogérzet emelte olyan magasra azt az angol esküdtszéket? Én azt hiszem, ezt senki sem fogja állítani. Ezt a jövő adhatja meg nekünk, a jövő azon gyakorlat által, amelyet a mi esküdt-közönségünk a tanult bíráknak az állandó vezetése, mondjuk, befolyása mellett el fog sajátítani, hogy lehetetlen lesz a jogérzetet annyira sértő verdictet hozni. Én egyáltalában, szerény véleményem szerint, a tanult bíráknak azt a lekicsinylését, a népbirák azon felmagasztalását sehogysem tudom magamévá tenni. (Elénk helyeslés.) Méltóságos főrendek! Hol van a jogvédelemnek legfőbb polcza? Nem az esküdtbiróságoknál. Ott is, de nem az esküdtbiróságokban van meg, mert az esküdtbiróságok csak nagyon ritkán jutnak oly esetek elitéléséhez, amelyeknek