Főrendiházi napló, 1910. II. kötet • 1912. június 19–1913. márczius 15.

Ülésnapok - 1910-39

A FŐRENDIHÁZ XXXIX. ÜLÉSE. 103 hogy a kupolaterem egy házhatározat értelmében nem tartozik az ő liáznagyi hatásköre alá. Meglehet, hogy az a másik folyosó, ahol ugyancsak vannak rendőrök, szintén nem tartozik a hatásköre alá, de ezzel az ügy befejezve nincs. Engedelmet kérek, én nem tudom, hogy tart-e a képviselőház jelenleg ülést, vagy nem, azt sem tudom, hogy a képviselőház rendelkezése alá bocsátott részében emez országházának ki rendelkezik ez idő szerint olyaténképen, hogy a főrendiházra nézve mégis az az abnormális állapot forogjon fenn, hogy az ő rendelkezéséhez tartozó folyosók végén, üvegajtók mögött fegyveres csendőrök állanak és vannak készenlétben. Meg vagyok győződve, hogy az a csendőri kirendeltség, amely a képviselőház rendelkezésére átadott épületrészben tanyázik, nem feszélyezné a főrendiház egyik tagját sem abban, hogy ne a maga meggyőződése és legjobb belátása szerint szavazzon, járjon el vagy szólaljon fel. Azonban vannak bizonyos dolgok, amelyekre nézve nem elég az, hogy meg ne történjenek, hogy a dolog ne ugy legyen, és amelyeknél még a látszatot is meg kell óvni. Az országgyűlés mindkét házának tanácskozási szabadsága érintetlenül megvan és minden olyan intézkedés, amely azt a látszatot kelthetné, mintha ez a tanácskozási szabadság nem volna meg, már önmagában véve is helytelen. A megirt magyar történelem mellett van a történelemnek a hagyományokhoz fűződő része is, amely hagyományok nem bizonyíthatók be mindig, de azok olyanok, mint a néplélek sejtelemszerü megnyilvánulásai. Ilyen hagyomány az, hogy amikor 1723-ban megszavazták a pragmatica sanctionak elnevezett 1723. évi I. és II. t.-czikket, a pozsonyi vár ágyúi az országházára voltak irányítva. Nos, amit mi láttunk, az nem hagyomány, az valóság és amit mi a múlt napokban az országháza környékén és a választói törvényjavaslat megszavazása alkalmával a képviselőházban tapasztaltunk, az sem történelmi hagyomány, hanem azt a benyomást tette reánk, hogy Budapest egy ostromolt város képéhez hasonlít. De hát akkor talán még lehetett némi ürügy, némi mentség. Utczai zavargásoktól féltek. De mitől félnek ma ? Saját lelkiismeretei furdalásaiktól félnek azok, akiket ez nem hagy nyugodni. (Élénk helyeslés a jobbközépen.) Elnök: Következik Prónay Dezső báró ő méltóságának interpellatiója. Kérem, méltóztassék elmondani. Prónay Dezső b.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Bocsánatot kérek, hogy harmadszor is felszólalok. Igen szeretném, ha ezt a terhes és, megvallom, nem éppen kellemes feladatot más vette volna át, azonban a közéletben nem önként választjuk meg eljárásunkat, hanem vannak helyzetek, amelyek ránk mintegy parancsolólag hatnak. Ezért, mélyen t. mélt. főrendiház, bátorkodom interpellatiót intézni a ministerelnök úrhoz. A ministerelnök úr tegnap válaszolt Dessewffy Aurél gr. őnagyméltóságának ő hozzá intézett interpellatiójára; erre a válaszra azonban tökéletesen ráillik az, amit egy magyar példabeszéd ugy fejez ki, hogy semmit sem szólt, azt is lassan mondta. Ha tetszik úgyis mondhatom : nesze semmi, fogd meg jól. Ez volt körülbelül az ő válasza; ós az ügy fontosságánál az ő semmitmondó válasza késztet engem arra, hogy ismét, interpellatiót intézzek ő nagyméltóságához. 0 nagyméltósága ugyanabban az ügyben, amelyben tegnap teljesen kitérő választ adott, a képviselőházban is nyilatkozott, ha jól emlékszem a képviselőház február 24-iki ülésén, Pékár t. képviselő ur ő hozzá intézett interjDellatiójára adott válaszában. Az arra az interpellátióra adott válaszában sokkal körülménycsebben nyilatkozott ő nagyméltósága a ministerelnök ur, mint itt a főrendiházban. Meglehet, méltóságos főrendek, hogy ő nagyméltósága ugy ítéli meg a főrendiház helyzetét és jelentőségét, hogy hiszen az inkább csak mint egy történelmi traditiónak maradványa van még meg, ennek a súlyát és jelentőségét ő valami nagyon nem értékeli, legalább az ő válaszából méltán lehet erre következtetni. A képviselőházban adott választ viszonyítva a főrendiházban tett nyilatkozatához, valósággal azt kell mondanunk, hogy ez ahhoz képest semmitmondó válasz. Ez késztett arra, hogy a ministerelnök urnak a képviselőházban tett nyilatkozatának némely részeire is kitérjek. A képviselőházban ő nagyméltósága egészen másként nyilatkozott, mint itt. Ott legalább mégis említést tett arról az ügyről, mely az interpellatiora alkalmul szolgált, de ottani válaszának egy része is bennem azt a benyomást keltette, mint mikor az üldözött ember, hogy az üldözés elöl meneküljön, futás közben mindig tolvajt kiált, hogy azt higyjék, hogy nem ő követte el a kihágást a tulajdon ellen, (Derültség jobbfelöl.) hanem más valaki. Mi tulajdonképen ő nagyméltósága a képviselőházban előhozott védekezésének egyik lényeges pontja? Az, hogy választási visszaélések voltak mindig, pártcassák voltak mindig, ezen megütközni nem lehet. Erre a dologra először is az áll: Si duo faciunt idem, tamen non est idem. Ha ketten teszik ugyanazt, az még sem ugyanaz. Mondok egy más példát: Valakinek a gazdatisztje fel van hatalmazva búza eladására. 0 a búzát eladja teljes napi áron, teljes tisztességgel, gazdája minden érdekének megóvásával. A vevő udvariasságból egy doboz szivart ajándékoz neki; azt hiszem ebben nincs semmi. Egy másik esetben, akár összebeszélés, akár hallgatólagos kölcsönös megértés mellett — mert ez is lehetséges — egy forinttal a napi áron alul adja el a búzát, és akár mikor az üzlet létrejön, akár akkor, mikor az még nem jött