Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-14

A FŐRENDIfL tos fecskendő és e fecskendőnek mindössze 4'7 négyzetkilométeren kell tűzvédelmet teljesítenie. Ausztriában az állapot valamivel rosszabb; ott 896 lakosra esik egy fecskendő és ez 9 négyzetkilométeren teljesít szolgálatot. Ezzel szemben Magyarországon 1439 lakosra esik egy fecskendő és ennek 22 négyzetkilométert kell megvédelmeznie. Ez az oka annak, hogy Magyarországon oly nagyarányú a tűzkár. A mig ugyanis Prancziaországban egy lakosra évente átlag csak 1 korona 60 fillér tűzkár esik, Ausztriában pedig 2 korona 20 fillér, addig Magyarországon egy emberre 2 korona 90 fillér tűzkár esik évente, pedig Ausztriában és a gazdag Erancziaországban kevesebbet pusztított a tűzvész, mint nálunk és a külföldön a vagyonhalmaz egy-egy szűk helyen sokkal nagyobb, mint nálunk. Ez csak azt mutatja, hogy a helyzet a külföldön a felolvasott arányszámokon felül is ki nem fejezhetően sokkal jobb, mint nálunk. Valamennyi ország statistikája mutatja, hogy a tüzesetek évenként szaporodnak, mert szaporodik a népesség, szaporodnak a tűzhelyek, szaporodik a gyúlékony anyag. Mi mutatja hát akkor meg azt, hogy a tűzvédelem fejlődik egyik vagy másik országban? Megmutatják azok az összegek, amelyek évenként átlag egyes tűzesetre esnek, ha ezeket az átlagszámokat vizsgáljuk, az évek egymásután következő sorában és egymással szembeállítjuk, hogy a tűzvédelmi és tüzrendészeti intézkedések mennyire javították meg a helyzetet. Erre nézve előttem fekszik Poroszországnak statistikája. Itt négy számot leszek bátor felolvasni 1881-ből, 1891-ből, 1901-ből és 1907ből. Az egy-egy tűzesetre eső kárösszegek igy alakulnak: 1881-ben 3703, 10 évvel később 2775, ismét 10 évvel később 1705 és 1907-ben 1112, tehát itt fokozatos a javulás, itt, daczára annak, hogy a mint előbb bátor voltam említeni, a vagyonhalmazat, a gyúlékony anyagok halmazata óriási mértékben szaporodik — daczára ennek az egy-egy tűzesetre eső kár folytonosan apadóban van. Ezzel szemben Magyarországon nem bírjuk kimutatni ugyanezt a fejlődést. Itt rendelkekezésemre áll az 1900., 1905. és 1909-iki tűzkár egy-egy esetben. 1900-ban volt 2213 korona, az 1905-ben megjavult ugyan 1958 koronára, de négy évvel később, 1909-ben, már megint 2027 koronán áll. Mutatja ez tehát azt, hogy igenis nálunk Magyarországon a tűzrendészetnek ezen fontos javulása nem található meg. Ha a kárösszeget, amely nálunk fejenként, mint említeni bátor voltam, 2 korona 90 fillért tesz ki, intézkedéseink által csak az ausztriai niveaura birnók leszállítani, t. i. 2 kor. 20 fillérre, tehát ha fejenként csak 70 fillért tudnánk tűzkárban megtakarítani, méltóztatik-e tudni, hogy évenként 14,700.000 koronának felel meg ez az öszszeg, a mely most mint nemzeti vagyon, telje: XIV. ÜLÉSE. 87 sen elpusztul. Ha ezen összeget meg tudnók takarítani, mennyi iskolát és óvodát tudna abból az én mélyen t. barátom, a cultusminister ur felépíteni. Természetes, hogy a tűzrendészet fejlesztése nem szorítkozik csakis a fecskendők szaporítására, a tűzoltóságok gyarapítására, hanem egyik első és főkelléke a tűzbiztos építkezés, a melyre nézve — sajnos — nálunk törvényhozási intézkedés absolute nincs. Magyarországon van ma 3,227.000 lakóház; ennek a fele: 49'4°/o nád- és zsuptető, 25'8°/o pedig fatető, tehát a 49 és a 25°/o, ez mind tűzveszélyes tetőzettel van ellátva és ezzel szemben csak 24% van tűzálló anyaggal fedve. Az országban a legnagyobb és a legtöbb tüzeset, méltóztatik tudni, mindig Julius és augusztus hónapra esik; akkor olvashatjuk a lapokban majdnem naponként azon szivettépő híreket X. Y. község pusztulásáról, olvassuk, hogy 10—20, sokszor 100 ház égett el és jutott koldusbotra egész vagyonos községek lakossága, a kik nemcsak hajlékukat veszítették el, de állatjaikat is, és egyszersmind elpusztult az egész esztendőnek veritékes munkája, a termés is. A termésnek elpusztulása javarészt azért történik, mert az 1888-iki kormányrendeletnek azon j>ontja, amely a belsőségekbe való betakarodást megtiltja, édes-kevés helyen van megtartva. (TJgy van!) Jól tudják a méltóságos főrendek, ki-ki a maga falujából, hogy nagyon kevés hely van, a hol nem takarodnak be a szűk belsőségekbe (TJgy van!) Természetesen, hogyha egy ilyen zsupfedelü hosszú falu meggyullad, nemcsak a házak, hanem az ott felhalmozott termés is elég. Igaz, hogy vannak az Alföldön egyes népesebb községek, amelyek szérűskerteket alakítottak és ott halmozzák fel a termést, de ez is csak jíalliativ segédeszköz, mert igaz, hogy elégnek a házak és megmarad a termés, de viszont, ha a szérűskertben üt ki a tüz, akkor elég az egész község termése. Csak kikapom a tűzrendészet complexumából ezt mint markáns pontot, és megjegyzem, hogy ennek rendezése csakúgy volna lehetséges, hogyha megadatnék a községnek a kisajátítási jog, hogyha kisajátíthatnának maguknak a községek szérűskertet, és pedig nem egy, hanem a községek széliránya szerint különböző helyen, különböző mennyiségben, mondjuk 2—3—4 kisebb szérűskertet, a hol felhalmozhatnák a lakosok termésüket, ugy, hogy ha az egyik szérűskert le is ég, legalább a többi megmaradjon. Volna ezenkívül még sok más mondanivalóm a tűzrendészet kérdésével kapcsolatban, a mikkel azonban nem akarom a méltóságos főrendiház idejét igénybe venni, s ezért a megalkotandó tüzrendészeti törvények igen sok ágazatára, a melyek pedig égető szükségként jelentkeznek, most nem is terjeszkedem ki, bárha e tervezetnek számos mélyreható pontja a tüz-