Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-6

46 A FŐRENDIHÁZ VI. ÜLÉSE. megteremteni. A Margitsziget akkor is megtartja majd a maga képét, a milyennek más országban alig találjuk példáját, a ligetben és a pesti oldalon az észak és dél növényzete fog hódítani, a Gellérthegyen pedig télen is örökzöld, virágzó oasis fog alakulni. Ha a méltóságos főrendek azt méltóztatnak hinni, hogy Budapest jövő kertjének e képében én talán j>bantasticushypothesiseket hozok fel, legyen szabad hivatkoznom azon concret tényleges eredményekre, melyeket saját magamnál a Gellérthegynél összehasonlitliatlanul kedvezőtlenebb viszonyok között tényleg már elértem. Ezen úttörő munkára természetesen nem lehet hivatva sem egy egyes, ki a kellő szakismeretekkel nem rendelkezik, sem egy abból élő üzletember. Erre van hivatva az a botanicus-kert, ha azt megfelelő helyre teszszük. De vannak az emiitetteken kivül más okok is, melyek miatt nem alkalmas a Margitsziget a növénykert elhelyezésére. Yan t. i. egész Európában a botanicus kerteknek egy általános betegsége, melynek áldozatává esik most a budapesti is, az, hogy rövid életűek és hol részenként, hol egészen áldozatává esnek a városok expansiv fejlődésének. Ez történt nálunk is. Meg vagyok győződve, hogy a kik a törvénynek idevonatkozó megoldását contemplálták, talán ezen eszme által is vezettették magokat, midőn a Margitszigetre gondoltak. De tévedtek, mert ma talán ott ez idő szerint jól elférne és ideigóráig szívesen tűrt alak volna; még tűrt, de a fejlődés folytán sokkal előbb, mint azt hiszszük, okvetlenül kidobatnék onnan és vele együtt a pénz is, melyet reá fordítunk. Már pedig azt bizonyára elvárhatná a magyar törvényhozás legszerényebb Hamupipőkéje, a magyar botanica, hogy a részére teremtett szerény helyen ur maradjon, és nyugodtan folytathassa munkásságát. A mit eddig az ország, sőt egy mezőgazdasági ország, vagy a mi még több, egy növénytermelő ország a botanicáért tett, vagyis helyesebben nem tett, az fekete szégyenfolt. Már pedig megérdemelné az az igen jeles tudományos gárda a támogatást, mely megállja a helyét becsülettel, buzgalommal, derék munkával a külföld előtt is, megállja azzal a munkával, melyet hivatalos órán kivül, szabad idejében, a családjától és pihenésétől ellopott időben végez. Méltóságos főrendek! A mai kedvezőtlen időben eszem ágában sem lehet, hogy én egy krajczárt is kérjek a botanicáért. De azt az egyet bizonyára kérhetem és felhívom rá a kormány figyelmét, hogy ha már egyszer valami történik, ha megtörténik az a hihetetlen ritka eset, hogy a botanicáért áldoz valamit az ország, az ugy történjék, hogy abból a tudománynak is haszna legyen. Kimutattam, hogy a Margitsziget a botanikus kert czéljának meg nem felel; viszont az egész főváros területén nincsen egy második pont, mely a mérsékelt zóna hűvös vegetatiojára nézve annyira kedvező volna, mint éppen a Margitsziget. Ott tehát meddő botanicus kísérletre egy talpalatnyi földet sem szabad szánni. Ha valaha a jövőben a Gellért-hegy egy mesevilág káprázatos costume-jében fog megjelenni, egy szép színházi decoratiót képez, a mint tulajdonképen az egész Riviéra sem egyéb. Ha a Liget megkapta mindazt a gazdag díszt, mely ma még róla hiányzik, a Margitsziget akkor is az lesz, a mi ma Budapestnek legszebb, legbájosabb kertje, féltett kincse a fővárosnak, lakóinak kedvencze, az idegeneknek attractiója, a melyben az ősi magyar természet a saját nyelvén beszélve, a legközvetlenebbül, a legimponálóbban, a legőszintébben nyilatkozik meg. Ilyen értelemben véve a Margitsziget egy noli me tangere, a melyhez nem szabad frivol kézzel nyúlni. A szigetnek az iránya meg van adva. Az irányon változtatni nem kell semmit, de dolgozni igenis lehet és kell is nagyon sokat. A sziget eddig egy értékes gyémánt, a melynek csak egy-két facettája van csiszolva, a munka java része előttünk áll. A szigeten egyöntetű, egy czélt szolgáló, egy alapgondolatot kifejező, nagy conceptióju terv szerint megengedem, hosszadalmas fáradsággal, de szeretetteljes munkával kell érvényre juttatni azokat az aestheticai lehetőségeket, a melyeket ez a díszkertnek született földi paradicsom pazarul nyújt. Itt nincs mit keresnie a botanicusnak, az a művésznek a dominiuma. Ott a növény már nem registrált, latin névvel agyontáblázott, profanáit önczél, hanem eszköz az örökszép szolgálatában. A növény az az anyag, a melyből gyúrom a szobrot, az a festék, melvivel festem képeimet, az az eszköz, melylyel felfogom, megtöröm a napsugárt, az az eszköz, a melylyel megszólaltatom a fülemülét, az az eszköz, a melylyel felfakasztom a virágillatot, ahol a színeknek a paroxismusig fokozódott orgiája, a virágillat bóditó mámorával összeolvad a madárének szende harmóniájáról a megújhodó természet grandiosus symphoniájában. Az örökszépnek ez az élő temploma, ez a tündérsziget a Duna lágy ölében, a királyi vár és az országház között. Ez, méltóságos főrendek, a legszebb, a mink van, az másé nem lehet, mint azé a szépséges, jóságos tündéré, a ki életében ott volt a király és a nemzet szive közt. Legyen a Margitsziget az az örök viruló koszorú, melyet a hálás magyar talaj fakaszt a nagy királyné emlékére. A törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk éljenzés.) Elnök: Kivan még valaki általánosságban szólani ? Vigyázó Ferencz gr. jegyző: Matlekovics Sándor! Matlekovics Sándor : Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! A törvényjavaslatot