Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-25

A FŐRENDIHÁZ XXV. ÜLÉSE. 189 jött lelkesedés többé már elfordítani és elhárítani nem képes. Ez a véderőtörvényj avaslat —igaz — uj és súlyos terheket követel, de azért nem némíthatjuk el keb­lünkben a kötelességérzetet, mely azt mondja : a haza minden előtt! Ki kivarrja a haderőnek meg­felelő módon való gyarapítását és a hiányoknak pótlását ? A legfőbb hadúr, alá mikor megkoronáz­tatott, kardját a világ négy tája felé villogtatva tette le az esküt, hogy ezt a hazát bárhonnan jövő ellenség ellen megvédelmezni fogja. De hogy telje­síthetné ezen magasztos tisztét, ha a nemzet áll­hatatosan megtagadhatná a védelemnek tényezőit? Ezt nem tehetjük, ezért felelősséget a jövendő előtt nem vállalhatnánk. Meg kell tehát azt adnunk és pedig a nemzet tekintélyének, érdekeinek leg­megfelelőbb módon törvényhozási rendes eljárással. Igaz, méltóságos főrendek, hogy ezen törvény­javaslathoz fűződött több honfiúi vágy nem jött teljesedésbe. Ezeknek késedelme azonban mindamellett nem ment fel minket ennek a törvény­javaslatnak megszavazásától és ezzel a hou védelmi erejének biztosításától. Van itt mód, kijelölte azt a nagy Széchényi, amelyen a nemzet megvetheti az alapot jogos, törvényes igényeinek érvényesíté­séhez. Ott a munka mezeje minden téren. A mun­kásság, amelyik az intensiv, okszerű gazdálkodást emeli, az ipart, a kereskedést felvirágzásra juttatja, gyűjti a nemzeti jólét alapját, neveli az erőt : az az ut, amely lassan bár, de biztosan vezet. A clas­sicus kor írója mondja már »perrupit Acheronta Herculeus labor«. Ha megvan az erő, az anyagi jólét, a nemzet hatalmának biztos záloga, akkor nem kell aggódnunk, az erő imponál, de »vanae sine viribus irae«. Volt idő, amidőn a magyar nem adott elég­séges katonát a haza védelmére. Nem adott IV. Béla királynak, gúnyolva aggodalmait, gyanúsítva annak a honvédelemre irányuló szándékát. És a királylyal való meghasonlásnak, egyenetlenkedés­nek, vonakodásnak eredménye lett a saiói gyász­nap. Nem adott elégséges véderőt II. Latos király­nak s midőn a király kisded csapatával Budáról elindult, fájdalommal panaszkodott, hogy mindenki csak az ő köpenyegével akar takarózni, csak őt nógatja. Nem akart előre menni a magyar és ennek a vonakodásnak, a haderő megtagadásá­nak következménye lett »Nemzeti nagylétünk nagy temetője Mohács !« A múltból szóló tanulságot meg kell értenünk. Legyünk készen, hogy bárminő sorsváltozás ké­születlenül ne találjon, hogy önérzettel elmond­hassuk, hogy honfiúi kötelességünket megtettük, lelküsmeretünk nyugodt, puskaporunk száraz, had­seregünk harczra kész Igaz, hogy e törvényjavaslat ellen az a vád emelkedik, hogy nem a szigorúan törvényes for­mák és szabályok megtartásával nyert befejezéssel került ide. A képviselőházban törvényerővel bíró házszabály írja elő a törvényjavaslatok tárgya­lását, de jogosult ez a kérdés minden szabálylyal, törvénynyel szemben is ? Vajon az ország, a par­lament van-e teremtve a házszabályokért, vagy a házszabályok vannak-e alkotva a haza érdeké­ben, a parlament szolgálatára, a nemzet ügyében folyó rendszeres munkának biztosítására ? Erre a kérdésre a válasz csak egy lehet : »salus reipublicae suprema lex !<< Az is régen megirt igazság, hogy túlhajtva, erőltetve a betű öl és a szellem az, ami megelevenít. És nem tagadhatjuk, bár fájdalmas, hogy lehetnek oly rendkívüli viszonyok, amelyek, tekintettel a betűk túlhajtott uralmának következményeire, az átalános hanyatlásra, a bajok, félreértések sokasodására, végül indokolttá teszik az appel­lálást a házszabályok betűiről a házszabályok szel­lemére, rendeltetésére, ami épen a munka rendes folyamatának biztosításában áll. Nem tagadható, be kell vallani, hogy fordul­nak elő rendkívüli viszonyok. A történet azt ta­nítja, a törvénytisztelet volt legnagyobb Spártában, Rómában. Spártában is azért feljegyzi a történet, volt oly válságos idő, amidőn a haza érdekében a törvények aludtak. Rómában is megtörtént, hogy válságos időben a consul, amidőn a törvény betűjének egyik-másik pontban nem kellő figye­lemre méltatásával végezte volt tisztét, és azért a senatusban felelősségre vonták, miért mellőzte a törvény szigorú alkalmazását, és odahangzott feléje e-; a felhívás: esküdjél meg, hogy megtartottad a törvényt, nyugodtan válaszolta : megesküszöm, hogy a hazát megtartottam. És válaszát ugy a se­natus, mint a római nép, átgondolva annak jelentő­ségét, elfogadta. Mélyen t. méltóságos főrendek ! A politikai nézetek eltérők lehetnek, de abban az egy óhaj­tásban találkozunk mindnyájan, vajha megszűn­nék az a félreértés, az a békétlenkedés, egyenet­lenség, amelynek káros hatását évtized óta any­nyira érzi szegény hazánk. Vajha megszűnnék a viszály, az az ősi magyar átok, a testvérgyülöl­ködés, amely nemcsak pártoknak, de a nemzetek­nek életerein vagdal vérező sebeket, vajha fenn­állna ismét fényben, erőben az az összetartó szent kapocs, a testvéri békesség, hogy politikai nézet­különbségeken felülemelkedve, egyedül csak azt a nagy parancsot, a testvér- és a honszeretetet követve, együtt, egy szívvel-lélekkel találjanak bennünket derültnek és borultnak a haza szent oltára körül és ne nyújtanánk tovább belviszály­lyal, testvérharczczal ellenségeinknek uj meg uj alkalmat az örömre. Ha a béke oltára fennáll, ha a testvéri köte­lékek szilárdulnak, akkor nyugodtan nézhet nem­zetünk a jövőbe. Az egységes, együttérző, együtt­küzdő magyar nemzet megállja az idők viharát. Ezt tanúsítja egy évezred. Az előterjesztett törvényjavaslatot a véderő­ről részemről melegen üdvözlöm, azt elfogadom. Visszabocsátásához nem járulhatok szavazatom­mal, mert nem érzem magamat illetékes bírónak azon kérdésre nézve, vájjon a maga körében autonomice az a képviselőház milyen formák

Next

/
Thumbnails
Contents