Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-22

Á FŐRENDIHÁZ XXII. ÜLÉSE. 169 be is jelenteni. Azóta yolt alkalma ő Felségének, a korona viselőjének más tanácsadókhoz is fordulnia, a kik abban a helyzetben voltak, hogy a válság megoldása szempontjából és érdekében tanácsaikkal és felvilágosításaikkal járuljanak a korona elé. Azonban ezeknek sem sikerült ebben a részben több eredményt elérniök, mint az előző kormánynak. Sőt ellenkezőleg, azt kell a méltóságos főrendeknek jelentenem, hogy ő Felségének ezek az aggályai nem hogy kisebbedtek volna, hanem még súlyosabbakká váltak, oly messzemenőleg, hogy a korona viselője kettős hivatásának teljesítése körül egy dilemmában érezte magát, a mennyiben alkotmányos fejedelmi kötelességének teljesítésében egyfelől, másfelől pedig alkotmányos fejedelmi jogainak biztosítását a felmerült incidens következtében megoldhatatlanul látta maga előtt, és lelkiismeretének nyugalmával nem tudta volna ezeket összeegyeztetni. Ez oly komoly következményekkel járhatott volna, hogy e pillanatban egészen meg volt jelölve az ut és az irány, amelyre a kormánynak szerintem lépnie kellett, és ez nem lehetett más, mint az, hogy félretéve minden más tekintetet és fentartva eddigi jogi felfogásunkat, ennek érvényesítésétől álljunk el, minden batározathozataltól tekintsünk el és a királyhűségtől vezettetve, amely az egész nemzetet mindig jellemezte és különösen a határtalan tiszteletből a jelenleg uralkodó ősz és szeretett királyunk iránt, a kinek köszönjük alkotmányos életünknek helyreállítását és köszönünk azóta is annyi sok jótéteményt, amelyet e nemzetre és hazára árasztott, — ejtsük el eddigi terveinket és a királynak hódolva, igyekezzünk a felmerült aggályokat szétoszlatni, különösen, hogy újra helyreállítsuk lelkének nyugalmát, a mi nekünk nagyértékü és nagybecsű, másrészről pedisr, hogy eltávolitsunk ily alkalmakkor beállható minden bonyodalmat ós ezeket a nemzettől elhárítsuk. Ezt ismertük kötelességünknek, és habozás nélkül kijelentettem a királynak, hogy készek vagyunk újra a király és haza szolgálatába állni. Annál inkább hittük, hogy ezen az utón helyesen járunk el, mert legfőbb érdekünk az is, hogy a királynak a nemzettel szemben tanúsított eddigi jóindulatát, amelynek gyakorlása az ő királyi szivének mindig legjobban esett, továbbra is biztosítsuk. De másrészről a vele egyetértésben való további munkálkodásunk egyedüli biztositéka és záloga annak, hogy a haza javának gyarapításában is szolgálatokat tehetünk. Ennek alapján vállaltuk a kormányt és kérjük a méltóságos főrendek szives jóindulatát és támogatását működésünkben. (Helyeslés.) Almássy Imre gr. jegyző: Csernoch János ő excellentiája! Csernoch János: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Midőn a főrendiház kevéssel ezelőtt kitörő lelkesedéssel, amelyet ma Főrendiházi napló. 1910 — 1915. I. kötet. megismételt, fogadta a lemondott kormányt, tette ezt azzal a czélzattaí, hogy helyeslésének adjon kifejezést azon politika irányában, amelyet az akkor lemondott kormány a póttartalékosok behívására és az 1888-ik évi XVIII. t.-czikknek magyarázatával követett. Tette ezt a főrendiház annál inkább, mert mint az ország egyik törvényhozó testületének, kötelessége őrködni a felett, hogy nem alkotmányos és talán idegen elemek semmi hefolyást ne gyakoroljanak hazánk alkotmányos ügyeinek magyarázásában, még kevésbbé azok intézésében. A lemondott kormány a nemzettel szemben megtette kötelességét, és midőn látta, hogy álláspontjának győzelmet biztosítani nem tud, levonta a consequentiákat és állásáról lemondott. A kormányválság okai akkoriban nem voltak előttünk még egészen felderítve ; voltak bizonyos pontok, a melyekre homály borult. De ez a homály most azon legkegyelmesebb királyi kézirat folytán, amelyet ő Felsége kegyes volt a lemondott és ismét kinevezett ministerelnök úrhoz intézni, egészen eloszlott. Egy rendkívüli eset állott előttünk. Előállott az úgynevezett collisio officiorum esete, a kötelességek összeütközésének esete. A kik felelősséggel foglalkoznak nehéz ügyek elintézésével, azok nagyon jól tudják méltányolni, mily súlyos helyzetbe kerül az, akinek döntenie kell saját lelkiismeretének parancsa és valamely jDositiv törvény intézkedése felett. Az egyik oldalon ott áll a jóhiszemű lelkiismeret, a másikon pedig a törvény rideg betűje. Annál súlyosabb volt a helyzet ebben az esetben, mert az a jóhiszemű lelkiismeret is épen arra a törvényre támaszkodott, a melyből a másik meggyőződés merítette érveit. Ily súlyos helyzetből valóban nagyon nehéz a kibontakozás és alig marad hátra egyéb, mint vagy valamely positiv törvény ellen cselekedni, vagy pedig a lelkiismeretet félretolni, avagy a cselekvés szinteréről visszavonulni. Hogy ő Felségének ismét lehetővé tétetett az, hogy lelkiismeretben' kötelességének meg tudjon felelni, uralkodói és alkotmányos kötelességeit össze tudja egyeztetni lelkiismeretével, ez a lemondott és ismét kinevezett kormánynak az érdeme. Nem lehet megindulás nélkül olvasni azt a legfelsőbb kir. kéziratot, a melyet ő Felsége ez alkalommal a ministerelnök úrhoz intézett. Egyrészt jogosan és önérzettel hivatkozik arra, hogy kormányzásának hosszú ideje alatt mindig féltékenyen őrködött Magyarországnak alkotmánya és annak jogai felett. (Olvassa): »Kormányzatomnak az alkotmányos élet áldásos helyreállítását követett egész ideje alatt gondosan őrködtem a törvény és az alkotmányos rend épségbentartása felett,« — másrészt pedig azt mondja — nagy szó ez, méltóságos főrendek, egy ősz koronás király ajkáról — (olvassa) : » . . . bizalommal hívom fel a nemzetet, könynyitse meg ezen feladatomnak lelkiismeretemmel 22