Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-20

160 A FŐRENDIHÁZ XX. ÜLÉSE. turállamok sorából Magyarország nem hiányzik,' •M mindenkit csak örömmel kell hogy eltöltsön. A másik ok. amiért örömmel üdvözlöm a törvényjavaslatot, az, hogy, fájdalom, Magyarország bizonyos tekintetben közelebbről van érdekelve ezen szomorú fejezetnél, mert eléggé ismeretes, hogy milyen aránytalan nagy számban exportáltatnak épen magyar földről leányok bűnös üzelmek czéljából. A »Hungara« már ismert fogalom nem csak a Keleten, de Amerikában is és rendkívül nagy azoknak az áldozatoknak a száma, a kiket talán nem anynyira a magok könnyelműsége, mint inkább csábítás és rábeszélés visz arra, hogy ilyen végzetes lépésre a.dják magokat. Érdemes a kivándorlók statisztikájába betekinteni. Mindjárt feltűnik a számsorokban az, hogy a míg a rendes kivándorlóhajók ismertető jellege, hogy leányos átalában nőutasa aránylag kevés van, addig bizonyos állomásokon, pl. Rotterdamban, nagyon sok nőutas száll hajóra. A dolog ismerője előtt ez figyelmeztető jel arra, hogy a nőutasoknak ez az abnormisan növekedő száma nem a kivándorlási bajiamra vezetendő vissza, hanem egyéb és nagyon elszomorító okokra. Fájdalom, sok helyen a statisztika is elnémul, mert statisztikánk csak a kivándorlókról szól, a kik azonban első- vagy másodosztályú utasok, azok a statisztikába nem kerülnek bele és az üzéreknek van gondjuk arra, hogy ilyen módon is kijátszszák a hatóságok figyelmét. Mivel ezen machinatiónak annyi áldozata van épen Magyarországról, azért nagyon helyénvaló, hogy Magyarország ezen nemzetközi egyezményben részt vesz. Örömmel üdvözlöm a törvényjavaslatot, örömmel fogadom el azt és kegyes engedelmökkel arra használom fel, hogy néhány szóval felhívjam a magas kormány figyelmét azokra a tényezőkre, amelyek alkalmasak ezen törvény intentióinak nem csekély mértékben való előmozdítására. Maga ezen nemzetközi egyezmény a harmadik czikk második bekezdésében utal, mint eooperáló szervekre, magános és nyilvános jótékonysági intézetekre és hasonlókra is, — igen helyesen. Legyen szabad ennek kapcsán megjegyeznem, hogy igenis a Keresztény Gharitas ezen a téren máris éber, hasznos és érdemes munkát végez. Nemzetközileg van szervezve, sőt talán szerénytelenség nélkül hozzátehetem, hogy ez egyezmény létrejöttében is nem csekély része van, mert ez a nemzetközi charitativ szövetkezet agitált, tartotta fönn az eszmét és vitte odáig a dolgokat, hogy a nemzetek törvényhozásánál is meghallgatásra talált és ez a nemzetközi egyezmény létre jött. Magyar földön is, hála Istennek, ez az intézmény gyökeret vert és érdemes és hasznos munkát teljesít. Teljesít preventív munkát, leginkább az által, hogy a vasúti állomásokon, jelesül a fővárosban és a kikötővárosban Fiúméban, de főképen a fővárosban, a vasutakra megbízottait kiküldi, a kik jelvénnyel vannak ellátva és a vidékről beérkező leányokat, nőket már külsőkép figyelmeztetik arra, hogy kinél találhatnak ótalmat. Ha netalán aggályosnak tartják a feléjök közeledőket, ezek a kiküldöttek nem is várják be a megszólitást, hanem a hol gyanús jelenségeket tapasztalnak, magok közbelépnek és nem egy esetben megakadályozzák a lelkikufárkodásokat. Ez az intézmény tehát fennáll. De tovább megyek. A kikötő-állomásokra is kiterjed már az ilyen gondolkodó figyelem; Fiúméban egyházi utón szerveztetett a kikötői lelkészség, Hamburgban a Szent László Társulat szervezett kikötői lelkészséget és ott különösen éreztük a kivándorló magyarság rászorultságát, mert épen a magyar elemet nem értette senki. A Magyarországból kivándorolt német ajkú, de még szláv ajkú ember is megértésre talált, mert az ott működő, és leginkább lelkész urak a némettel természetesen megértették magokat, a sziléziai és morvaországi származású német lelkészek a mi tótjainkat is megértették, de ha színmagyar ember vetődött oda, az nem tudott senkivel boldogulni, pedig akárhányszor kellett ilyen megszorult embert vagy az ügynökök karmaiból kirántani, vagy zsarolás ellen megvédeni; vagy ami ezzel a themával a legszorosabb kapcsolatban áll, a leánykereskedés tényeit megakadályozni és megelőzni. A magyarországi püspöki kar tovább is ment ezen a téren, amennyiben nemcsak Hamburgban állított be kikötői lelkészt, hanem ujabban Newyorkban is és tapasztaltuk azt, hogj

r nagyon kívánatos volna, ha e hálózat mennél inkább kiterjesztetnék, mert a j>raeventiv munkára nagyon sok mód és alkalom kínálkozik. Hogy Amerikát említsem, a hol rengeteg nagy a leánykereskedelem áldozatainak száma, eddigelé egyetlen intézmény veszi fel a harczot, és ez az osztrák-magyar menház. A kormány annak idején gondoskodott róla, hogy az tisztes otthont nyújtson a rászorulóknak, de ez egymagában kevés. Nagyon fognám kérni a magas kormányt, forditsa a figyelmét erre a dologra, nincs itt túlságos nagy kiadásról szó, haladjon a megkezdett utón tovább, mert, a mint Newyorkban indokolt volt ezen menház létesítése, méltóztassék meggyőződve lenni, nem kevésbbé volna indokolt akár Chicagóban, akár Pitsburgban, amelyek voltaképen a magok részeiben nagy magyar városok is; ott olyan előkelő egyházközségek, virágzó templomok vannak, hogy ha valaki közülünk ott megfordul, mintegy csalódásba esik, hogy vájjon nem odahaza van-e. Ilyen nagyszámú népesség mellett nagyon sok azoknak a száma, akik elzüllenek azért, mert kufárok kezébe kerülnek, mert nincs egy kikiáltott, ismertté vált otthon, amelyről tudják, hogy oda biztosan mehetnek, hogy ott tisztességes kezelésben részesülnek, hogy ott megőrzik