Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-20

A FŐRENDIHÁZ XX. ÜLÉSÉ. 153 másik tlieoria azt mondja, hogy a felekkel való közvetlenség a bíró találékonyságát, ügyességét, áttekintő képességét fejleszti, mert kezdettől fogva contactusban áll a felekkel. A nyugati államok nagy része e mellett a felfogás mellett van. De: aggályosnak tartom azt is, hogy a járásbíróságtól elvonva ezeket az erőket, 375 albÍróval megterheljük a 71 törvényszéket, különösen miután ő excellentiájának javaslata szerint, most már egy negyedrésznél több lehet az albirók száma a törvényszéknél, a tanácsokban pedig csak az esküdbirósági és felebbviteli tárgyalásoknál nem lehetnek többségben. Oda fogunk jutni ilyenformán, hogy az albirák nem a járásbiroságnál, hanem a törvényszéknél fogják szolgáltatni az igazságot, mert többségben lesznek a tanácsban. Attól lehet tehát tartani, hogy mi a járásbíróságok judicaturájának a niveauját felemeljük, de a sokkal fontosabb törvényszékek ítélkezési niveauját csökkentjük. Van a szervezeti intézkedésekben néhány szakasz, amelyeket különösen óhajtottam szóvá tenni, mert az én felfogásom szerint ezek a bírónak közjogilag garantált állását is tángálják. Nagyon hálás leszek, ha ő excellentiája e tekintetben felvilágosít, mert lehet, hogy nem jól értettem a törvény intentióját. Az 1891: XVII. t.-cz. 34. §-ának második bekezdése ugy intézkedik, hogy azon járásbíróságoknál, a hol több járásbiró van, a rangidősbet illeti a vezetés és felügyelet joga. Ezt az intézkedést kiegészíti most ennek a javaslatnak 12. §-a aképen, hogy a király a vezetést más járásbiróra bizhatja. Nem tudom, jól értettem-e a törvényt, összefüggőleg a régit és az uj javaslatot, de azt hiszem, ebben az terveztetik, hogy királyi intézkedéssel elvonatik a rangidősebb járásbiró joga és egy vele hasonló fizetési fokozatban álló másik járásbiróra ruháztatik. El is tekintve attól, hogy én az ilyen kisebb fontosságú kormányzati ügyekben nem tartom sem czélszerünek, sem tanácsosnak a királyi tekintélyt jDrovoealni, én ennek az intézkedésnek közjogi jelentőségét és a szolgálati pragmatica szempontjából való súlyát nem abban találom, hogy ő Felsége más járásbirót bíz meg a vezetés és felügyelet jogával, hanem abban, hogy a jog elvonatik olyantól, akit az különben törvény szerint megilletne. Bocsánatot kérek, arra a bíróra ez mindenesetre bizonyos lekisebbités, és — valljuk be — büntetés characterével is bir. Már most azt kérdem én ő excellentiájától, hogy ami politikai életünket tekintve, szenvedélyes pártpolitikánkat figyelembevéve, ha ez gyakorlatba vétetik, annak a. vezető járásbirónak, — hogy ugy fejezzem Id magam, — az üstököntartását, vagy kézentartását nem fogja-e ugy tekinteni a jogkereső közönség, mintha azzal politikai czélokat akarnánk elérni, éjjen a felügyelő és vezető járásbíróval szemben? (Helyeslés.) Főrendiházi Napló. 1910—1915. I. kötet. Én a magam részéről, ha már ő excellentiája ezt az intézkedést törvénybe iktatni kívánta, megvallom, sokkal practicusabbnak találtam volna, ha distingvál vala ő excellentiája és az elvonást bízta volna valamelyik testületre, ott van pl. a királyi tábla elnöki tanácsa, a mely bizonyos administrativ felügyeleti joggal is bir, s aztán, ha ez elvonta a jogot a felügyeletre, a helyettesítéssel való megbízást az igazságügyminister a saját hatáskörében is elintézhette volna. Nem sok eredményt várok az igazságügyi administratióra nézve, őszintén legyen mondva. a tervbevett kényszer át helyezéstől. Amennyire a gyakorlatot ismerem, pedig én is foglalkoztam ezekkel a dolgokkal eleget, az ilyen áthelyezésnek mindig olyan oka van, amely sürgős eltávolítást föltételez. Már pedig ő excellentiája legjobban tudja, hogy az ilyen fegyelmi eljárás rendszerint nehézkes, hosszadalmas is, és igazán legyen mondva, azt is tapasztaltam, hogy administrativ utón kölcsönös megegyezéssel az ilyen dolgokat mindig ki lehet egyenlíteni és azért talán kár is volt megbolygatni az 1896 : TV. t.-cz. 16. §-ában foglalt alapelveket. De ő excellentiája, el kell ismernem, teljesen megnyugtatásra méltóan ezt az áthelyezést a fegyelmi bíróságra akarta rábízni. Tehát ebben meg lehet nyugodni; de van valami, a mi ellen igen nagy aggályom van, és ez a szakasznak teljesen homályos szerkezete. Nem vagyok ugyanis tisztában azzal, vajon az ilyen áthelyezés valamely fegyelmi vétséggel kapcsolatosan, vagy önnállóan és minden fegyelmi panasz nélkül indítvány tárgyává tehető-e ; másodszor nem vagyok tisztában az iránt, hogy az 1871: VIII. t.-cz". 39. és 59. §-aira tekintettel a közvádlónak és a magánfélnek is megvan-e az a joga, hogy minden fegyelmi vétség nélkül a fegyelmi bíróság előtt ezt indítvány és eljárás tárgyává tegye; vagy végre, a mi egyedül volna helyes az én nézetem szerint, a fegyelmi bíróság csak fegyelmi esetből kifolyólag, és minden indítvány nélkül, quasi felügyeleti hatóság által átruházott hatáskörben volna jogositva ezen intézkedés megtételére. Különösen zavarba hozott, megvallom, a képviselőház által véglegesen elfogadott szövegben foglalt az a kiegészítés, hogy ez az eljárás a fegyelmi eljárás szabályai szerint történjék. Ha a fegyelmi eljárás szabályai szerint történik, akkor a 39. §. értelmében megteheti az indítványt a közvádló, megteheti a magánfél, akkor az, lefolyik hosszas vizsgálattal és Ítélet alá kerül, s már akkor sérti a biró függetlenségét, mert kiteszi a bírót zaklatásnak, üldözésnek, megfélemlítésnek, sőt, többet mondok, beleavatkozik a törvény által a bírónak biztosított abba a kizárólagos jogába, hogy áthelyezését csak saját akaratával és beleegyezésével lehet elrendelni. Nagyon kérem excellentiádat, méltóztassék felvilágosítani, 20