Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.
Ülésnapok - 1910-19
142 A FŐRENDIHÁZ XIX. ÜLÉSE. felállani. (Megtörténik.) A törvényjavaslatot végszerkezetben elfogadottnak jelentem ki. Erről a képviselőház értesíttetni fog. Következik a főrendiház közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának jelentése a mezőgazdasági ügyeknek a törvényhatóságoknál való intézéséről. Széchényi Bertalan gr. jegyző (olvassa a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság jelentését). Elnök: Kivan valaki átalánosságban a törvényjavaslathoz hozzászólni ? Széchényi Bertalan gr. jegyző: Keglevich Gábor gróf! Keglevich Gábor gr.: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, mint méltóztattak hallani, a mezőgazdasági ügyeknek a közigazgatásban való vitelére a gazdasági felügyelőket jogosítja fel s igy a közgazdasági dolgokat ezentúl leginkább a gazdasági felügyelők fogják a város administratiójában végezni. Eddig, mint bizonyára ismeretes a méltóságos főrendek előtt, egyes vármegyékben, ha nem csalódom, mindössze 7—8 vármegyében, ez uj alakulás alkalmából kísérletet tettek a gazdasági egyesületekkel kapcsolatos mezőgazdasági előadókkal. Ez a kísérlet azonban, ugy látszik, átalánosságban nem vált be, bár egyes helyeken teljesen megfelelőnek bizonyult. Ennek az átalánosságban érzett hiánynak pótlására jött létre ez az állami intézkedés, mely a gazdasági felügyelőket bízza meg azokkal a functi ókkal, melyeket eddig a mezőgazdasági előadók láttak el. Tény, hogy mivel egyes vármegyékben nem feleltek meg a mezőgazdasági előadók olyan mértékben, mint ahogyan megfelelniük kellett volna, szükséges volt egy ilyen intézmény létesítése. Ez az intézmény állami, s mint minden állami intézménynek, vagy, hogy ugy mondjam, állami bureaucratismusnak lassú térfoglalása ellen, ugy ez intézmény ellen is aggodalommal vannak eltelve azok a szervezetek, melyek tisztán csak társadalmi alaj^on nyugosznak. És ilyenek a gazdasági egyesületek is. Ennek az intézménynek létesítése annál is inkább aggodalommal tölti el a gazdasági egyesületeket, mert a gazdasági felügyelők munkaköre teljesen ugyanaz, mint a miben eddig a gazdasági egyesületek működtek s az aggodalom e tekintetben méltányos és indokolt is, mert a gazdasági egyesületek nagyon féltik azt a befolyást, amit eddig képesek voltak a társadalmi szervezetek által, különösen a felvilágosítás szempontjából a impre gyakorolni. Az éhez a munkához való hozzájárulás lehetősége most elvétetvén tőlük, aggodalommal tekintenek ezen uj törvény létesítése elé. A múlt kormány átlátta a társadalmi szervezetekben rejlő nagy előnyt; átlátta azt is, hogy hivatalos apparátussal nem képes felrázni azokat a körököt, melyek a szó szoros értelmében lethargiába sülyedtek a múlt és az ósdi, ferde nézetekkel saturált fogalmak következtében. Lassanként a gazdasági egyesületeket pártfogolta, és pedig olyan mérvben, hogy egyenesen azt lehet mondani, hogy talán az ország legtöbb gazdasági egyesülete élctrehivott egy organismust, amely az illető vármegyében központja lett a társadalmi tevékenységnek, sőt szenkivül járási bizottságoknak, járási gazdaköröknek is életrehivásával egy élő organismust creáltak, a melynek segítségével képesek voltak abba a bizonyos rétegbe lebocsátkozni, amely leginkább volt, hogy ugy mondjam, a segélyezésre szorulva. Ezen szerveket később az államhatalom és a kormány, — belátván azok czélszerüségét — még inkább felruházta azzal a hatalmi körrel, a melyet most ez a törvény a közvetítés terén elvesz tőlök, amennyiben ugyanazon tevékenységi kört, amelyet ma a gazdasági felügyelők látnak el, eddig a közvetítés utján a gazdasági egyesület látta el. Ennek következtében állott tulajdonképen elő ma a gazdasági egyesületeknek az az indokolt aggodalma, hogy ők e tekintetben teljesen az elsorvasztás stádiumába kerültek, holott épen ő excellentiája programmjában is kifejtett ama bizonyos mondatban összefoglalt elvet, hogy »többet termeljünk*, épen a gazdasági egyesületek közreműködésével lehetett volna megvalósítani. Hiszen jól tudjuk, hogy minden gazdálkodónak legrégibb és legtitkosabb vágya épen ebben az elvben eulminál, amely elv épen olyan szép és biztató, aminő hangzatos. De akkor, midőn ebben eulminál minden vágyunk, majdnem mindenikünknek eszünkbe jutott az a régen, még diákkorunkban megtanult latin vers, amely bizonyos kérdő szókat sorol fel és e szavakkal végződik, hogy: »quis, quid, ubi, quibus auxiliis, cur, quomodo, quando ?« Épen az a tulajdonképeni kérdés, hogy »quibus auxiliis« és »quomodo« kell tulajdonképen ezt az elvet megvalósítani. És akkor nem éppen a gazdasági egyesületek-e azok, amelyek az ő nagy társadalmi szervezőtökkel képesek volnának ezt a motívumot valóban érvényesíteni és ezt az óhajtást még inkább megvalósitani ? Ezzel szemben nem kétségtelen tény-e az, hogy a gazdasági egyesületek az elsorvadás stádiumába jutnak abban az esetben, ha most mindazon tevékenységi kört, amelyek ellátásával eddig ők voltak megbízva, a kezökből kiveszik és a gazdasági felügyelőkre ruházzák rá? Ez a kérdés szorosan összefügg az ő excellentiája által hangsúlyozott intensiv gazdálkodás kérdésével is. Hiszen talán voltak eddig is elég nagy számban olyanok, akiknek ezt az intensiv gazdálkodást a kedvező gazdasági viszonyok és a munkásviszonyok lehetővé tették; azonban az egyesek intensiv gazdálkodása nem az, amely kifejezhetné az országos átlagban való gazdálkodás niveauját. Ha egyesek tényleg intensiv irányban haladnak is, nem az a lényeges, hanem az, hogy a gazdálkodók nagy tömege,
