Főrendiházi napló, 1906. III. kötet • 1908. április 29–1910. március 21.

Ülésnapok - 1906-36

42 A főrendiház XXXVI. ülése. Hát, méltóságos főrendek, ezen a téren, merem állítani, hogy a mióta ezt a diszes helyet elfoglalom, tettem annyit, a mennyit viszonyaink tenni megengedtek, (Ugy van!) Azon két év alatt, a mely óta ez a kormány megalakult, a közoktatási tárczának költségei 50 millióról 82 millióra emelkedtek. Ennél többet a mi pénzügyi viszonyaink közt . . . Zselénszky Róbert gróf: Elég baj! Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi minister: Hát kérem, azzal a felfogással, mely ezt bajnak tekinti, még csak polemizálni sem tudok. (Helyeslés.) Ismétlem, méltóságos főrendiház, ennél többet a mi viszonyaink közt méltányosan követelni sem a közoktatási, de még kevésbbé a pénzügyministertől nem lehet; és ennek az összegnek igen nagy része a népnevelésnek fokozatos fejlesztésére fordíttatott. 1367 tanítóval szaporodott a létszám, a mióta én ezt a helyet elfoglalom. Szaporodnia kell a létszámnak mindössze négyezerrel, hogy, az iskolák számát tekintve, minden gyermek az iskolához hozzáférhessen. Bemélem, hogy gyorsabb tempóban fogom elérni e létszámot, különösen ha, — a mit én mindig szívesen fogok üdvözölni és tőlem telhetőleg méltányolni fogok, — nem az államra ruházzák ennek a hiánynak egész pótlását, hanem a többi illetékes tényezők, elsősorban az egyházak, ezen a téren is, a mennyit erejök tenni enged, az állani támogatásával továbbra is tenni fognak. Reménylem, hogy gyorsabb tempóban fogom fejleszthetni a népiskolai ügyet, mert már megindultak a tárgyalások abban a tekintetben, hogy szegényebb társadalmi rétegeinknek megterheltetése nélkül méltányos alapon uj pénzügyi forrásokat teremtsünk magának a népiskolai ügynek a fejlesztésére és reményiem, hogy ezeknek a pénzügyi forrásoknak a megteremtésére vonatle ozó javaslatot talán még ebben az évben, legkésőbben a jövő évnek elején lesz szerencsém alkotnián}*os tárgyalás végett az országgyűléshez benyújtani. Akkor gyorsabb temj>óban fogunk haladhatni az iskolák fejlesztése tekintetében, akkor több pénz fog rendelkezésre állani az iskolai építkezések terén is. Gyurátz püspök ur ő méltósága felhívta a figyelmemet arra, hogy az építkezések terén is segítse az állam a hitfelekezeteket. Bátor vagyok ő méltósága figyelmét felhívni, arra, hogy a kezdeményező lépés ebben a tekintetben már megtörtént. Eddigi törvényeink szerint az állam hit felekezeti népiskoláknak egyedül a tanítói fizetés kiegészítése czéljából adhatott segélyt. Az 1908-iki költségvetésben történt meg először, hogy egy, megengedem, nem nagy, de mégis elvi kezdeményezést jelentő összeg, 25.000 korona, vétetett fel felekezeti iskolai építkezések segélyezése czimén. Ha ezt nem mint beruházandó tőkét, hanem mint kölcsönannuitások fedezésére szolgáló összeget tekintjük, nem is olyan jelentéktelen a pénzügyi helyzet által megengedett korlátok között ez az összeg. A következő költségvetésekben szaporodhatik is, ugy, hogy ez a kérdés is a megoldás utján van, a kezdeményezés ebben az irányban meg történt. A mi már most a concret kifogásokat, a concret aggodalmakat illeti, a melyekre nézve, megvallom, megvan a reményem, hogy sikerülni fog megnyugtatnom azokat a nagyméltóságú és méltóságos főrendeket, a kik ezeket előadták, mindenekelőtt kell hogy egy szóval jelezzem az elvi álláspontot, a melyből kiindultam, a mikor ezt a törvényjavaslatot beadtam. (Halljuk.) Én t. i. azt tartom, hogy valamint a modern állam az elemi iskoláztatásnak megfelelő műveltséget mindenkitől megköveteli, illetőleg mindenkinek kötelességévé teszi, hogy ezt a műveltséget elérje, helyesebben mondva : az ő szüleinek vagy gyámjának kötelességévé teszi, hogy e műveltség elérésére gyermeköket szorítsák, ezzel ki van fejezve az, hogy ezen elemi oktatásnak megfelelő műveltség elérése nem csupán egyéni érdek, — ámbár egyéni érdeke is az illetőknek, mert az egész vonalon jobban felelhetnek meg ugy családi, mint gazdasági, mint nemzeti hivatásuknak — hanem, hogy ez a társadalomnak az érdeke, hogy ez az államnak az érdeke, azért, mert nem bizatik rá az ő önkényökre, hogy vájjon ezt az ő egyéni érdekűket ki akarják-e elégíteni vagy nem. Akkor tehát ennek a kielégítéséről gondoskodni társadalmi és állami feladat, nem az egyéneknek a terhe, hanem az egész társadalomnak, az államnak a terhe, hogy ennek a kötelességnek megfelelhessen. (Ugy van I Helyeslés.) Ennélfogva nem is lehet azoknak az iskolafentartóknak az önkényére bizni, a kik együttesen, hogy ugy mondjam, azt a hivatalos oktatási szervezetet képezik, a melyet az állam elismer, a melyeknek társadalmi elágazásait a maga iskoláival egyenrangúaknak és egyenjoguaknak ismeri, nem lehet — mondom, — az ő önkényükre és az ő belátásukra bizni, hogy vajon a hivatalos oktatásnak ezt a szükséges ismérvét, ezt a kellékét : az ingyenességet behozzák-e vagy nem, hanem ki kellett mondani, hogy közjogi elismerésben, közjogi egyéniségben, az állami iskolával való egyenjogúsításban csak az az iskola részesülhet, a mely egyéb feltételek mellett az ingyenesség feltételének is megfelel. Teszi pedig ezt az állam azzal, hogy e kötelezettség teljesítéséből eredő jövedelemcsökkenésért teljes kárpótlást nyújt az iskolafentartóknak. Méltóságos főrendek ! Lehetetlen a törvényhozásnak ilyen intézkedésében a nem állami iskolával szemben bárminemű ellenséges irányzatnak, bárminő elfogultságnak még csak nyomát is felfedezni. Sőt ellenkezőleg, az ellenkező oldalról volt ennek a törvényjavaslatnak az intézkedése a képviselőházban ostromnak kitéve, épen az átalános államosításnak feltétlen hívei részéről, a kik azt találták, hogy az ő eszméjök megvalósításának ez a törvényjavaslat útját állja, holott a dolog ugy áll, hogy ezt a controversiát ez a törvényjavaslat teljesen ott hagyja, a hol ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása előtt állott;