Főrendiházi napló, 1906. III. kötet • 1908. április 29–1910. március 21.

Ülésnapok - 1906-36

A főrendiház XXXVI. ülése. 37 Prohászka Ottokár püspök: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek ! A magyar iskolaügy egyike a legcomplikáltabb intézményeknek, a hol sok az ütközőpontja sokféle jognak, a mely találkozója sok érdeknek és épen azért, jóllehet, ennek fejlesztése és rendezése okvetlenül szükséges, ez nem eshetik meg a nélkül, hogy sok, vagy legalább több kifogás, sőt talán némely oldalról óvás is ne emeltessék ellene. Tapasztaltuk ezt már a tanitók illetményeiről szóló törvényjavaslatnál és tapasztaljuk ezt a most tárgyalt törvényjavaslatnál is. És miután, mondom, sokféle nézet és véleményem szerint, néhány túlzó nézet is hangzik el, engedjék meg méltóságos főrendek, hogy mielőtt állásfoglalásomnak kifejezést adnék, szavazatomat épen ezen különféle vélemények megvilágításával mintegy megindokoljam. Az ingyenes népnevelésnek vagyis iskolázásnak gondolata mindenesetre szép szoeziális eszme. Ezt a socialis eszmét hirdetik sociologusok, philozóphusok és a modern állam nem térhet ki előle. De többet mondok, méltóságos főrendek, ez a gondolat visszanyúlik már a középkorba is, mert hiszen a legnagyobb pápák, mint pl. III. Sándor, III. Incze és IV. Incze pápa elrendelik, hogy minden egyes egyház mellett legyen ingyenes iskola és a katholikus tanügynek szentjei : Pierre Fourier, Jean Lassalle és Kalasanti szent József mindannyian ezen eszmének liivei. De ha a régi középkori állam épen culturhelyzeténél, gazdasági állapotánál fogva nem érvényesítette ez a gondolatot, megteszi ezt a modern culturállam és véleményem szerint jól teszi. A minister ur belement ebbe a dologba. Kifogás esik ugyan egyik és másik oldalról az iránt, hogy megtehette volna más rendben ezen modern eszméknek érvényesítését, de meg vagyok győződve, mélyen tisztelt méltóságos főrendek, arról, hogy a miniszter ur mindenesetre emelte ezáltal Magyarország ethicai súlyát a külföld előtt és végre is azon nem lehet sokat disputálni, hogy milyen rendben érvényesíttessenek a modern culturgondolatok. Az ethicai, ideális előnyön kivül okvetlenül socialis és gazdasági haszna is van ennek a törvényjavaslatnak. Nem az a kiáltó jótétemény lesz ez, a mely a statistikában nagy port verne fel, de meg vagyok győződve róla, hogy socialis jótétemény azokra a néjwétegekre nézve, a hol a tanév kezdete egy uj gondot jelent. A magjrar iskolaügynek valami nagy lendületet nem fog adni ez a törvényjavaslat, ha törvényerőre emelkedik is, mert papiron meg lehet csinálni a törvényeket, de culturmtézményekké azok csak akkor válnak, ha a nép ezeket a törvényeket átélheti és csak akkor élheti át, ha culturája és gazdasági szinvonala ezt megengedi. Van pl. már törvényünk az átalános iskolakényszerről, a mely mondhatnám a minimalis ismeret követelésének törvénye, de ugyebár ennek daczára 600.000 gyermek nem jár iskolába ? A ki a magyar viszonyokat ismeri, az meg lehet győződve arról, hogy ez a törvény sem fog lendíteni ezen a bajon, mert e bajnak oka egészen más. Oka a népnek gazdasági, culturalis helyzete, a tanyarendszer, a jmszták categoriája, hegyközségek fennállása stb. Magán Székesfehérváron, — pedig az város, — 200 gyermek nem jár iskolába. A környéken 4—5—6 km-nyire vannak iskolák". Apróságoktól ezt az utat télvíz idején, hidegbenmelegben elvárni nem lehet. Katholikus oldalról és autonómiánknak szemjjontjából azt a kifogást emelték ezen törvényjavaslat ellen, hogy ez benyúlást jelent autonómiánk és egyáltalában a tanitás dolgába és csorbát üt autonómiánk jogkörén. A mi főleg a katholikusokat illeti, két álláspontot látok itt. Az egyiket, a mely inkább rigorosusabb, ugy jellemezném, hogy az ezt az ügyet és egyáltalában a modern államnak állásfoglalását a népneveléssel szemben egy nagy, átalános szempontból nézi és nagyon hajlik arrafelé, hogy tagadja a culturáHámnak a népnevelés ügyére való befolyásának jogosultságát. Valamiféle fióknak nézi ezt a nagy érdeket és ezt az ügyet teljesen kisajátítja, azaz vindicálja a család és az egyház számára. Van azonban egy más álláspont, a mely a nagy pedagógiai, erkölcsi és vallási elveket okvetlenül vallja, de azonkivül látja azt is, hogy a magyar államnak igenis vannak érdekei és ezen érdekeknél fogva jogosult a befolyása és azt semmiféleképen tagadni, sőt még ignorálni sem szabad. En a hitvallásos nevelésnek és iskolának elvét vallom, méltóságos főrendek, én az iskolát nemcsak tanintézetnek nézem, hanem nevelési intézetnek, én az iskolában a szülők jogát és a szülők hivatását, annak a jognak és hivatásnak folytatását látom, mert tudom azt. hogy a gyermeknek a szivébe kell nekünk benyúlnunk, ha embert akarunk belőle nevelni, de tudom viszont azt is, hogy embert nevelni valláserkölcsi alap nélkül, mondjuk világnézet, erkölcs, jellemképzés nélkül, nem lehet. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt pedig nem bizhatjuk változó jjhilosophiákra, sem dualista, sem monista, sem positivista, sem autonomista divatmoralokra, ezt nem bizhatjuk váltakozó radicalis vagy conservativ kormányokra, ezt nem bizhatjuk a parlamentek kiszámithatlan érzelemáramlataira, ide egy más tényezőt kell állitani, egy felséges őrangyalt, a lelkiismereti szabadságot kell ideállítani és az egész culturvilágot fel kell emelni arra a belátásra, hogy az ember jogait semmiféle állami joggal kisajátítani nem szabad, hogy az ember joga teljes legyen a modern államban is. De jóllehet ez az állásfoglalásom, azért teljesen elismerem a modern állam befolyásának jogosultságát az iskolaügyre, mert, a modern állam méltóságos főrendek, nem az a régi, családi érdek-állam, a mely csereberélt nemzetek, koronák és népek felett, a mely hozományba adott vagy hozott koronákat és országokat; nem is az a